Gyakran eszembe jut Bernardo Bertolucci Huszadik század című remek filmdrámájának egyik jelenete. A forgatókönyvíró-rendező sajátos módon képzelte el az olasz fasiszta mozgalom életre hívását. Miután megszületik az elvi döntés, egy pap ravasz mosollyal templomi perselyt húz elő. Abba dobálják bele a gyűlésen részt vevők a létrehozandó félkatonai szervezet számára szánt adományaikat.
Ami azt illeti, a magyar "illiberális" államot a jelek szerint az Európai Bizottság is bőkezűen támogatja. Az Economist publicistája joggal fejezi ki értetlenségét az EB és az Orbán-kormány között nemrégiben létrejött partnerségi megállapodás miatt, amelynek értelmében 21,9 milliárd eurót bocsát az uniós szervezet Budapest részére. A kisebbik baj, hogy mindezt a jelenlegi magyar kabinet a saját fegyvertényeként igyekszik láttatni a javában dúló választási kampányban. De az elmúlt négy és fél év gyakorlatának ismeretében legalábbis élhetnének a gyanúperrel az EB bürokratái, hogy a hazánkba beáramló összeg java része kormány közeli oligarchák zsebében köt ki. Orbán számára a honi gazdaság élénkítésénél, illetve a népjóléti intézkedéseknél fontosabb önnön hatalmának megszilárdítása, a hosszú távú berendezkedés. Úgyszólván mindent ennek a célnak rendel alá.
A fent említett irdatlan összeg lehetőséget ad "a nemzet miniszterelnökének" nagyralátó tervei végrehajtására. Orbán nemrégiben elejtett egy megjegyzést arról, hogy a három megnyert választás utáni "kegyelmi állapotban" kész hozzányúlni úgymond kényes ügyekhez is, ez pedig semmi jót nem ígér a honi demokraták számára. S Európa is jóval nehezebben fog megszabadulni az unió leginkább renitens politikusától. Pláne, hogy az említett partnerségi megállapodás szimbolikus jelentőséggel bír. Mi másként értelmezhető a rezsim pénzelése, mint hogy az Európai Bizottság zöld utat ad az önkényuralmi törekvéseknek hazánkban?
És most néhány szót azokról, akiket a templomi perselyt előhúzó pap jelképez Bertolucci filmjében. Igaza van annak a lelkésznek, aki szerint a jelenlegi kormány penetránsan visszaél a kereszténység fogalmával. A sors furcsa fintora, hogy a rezsim korifeusai újabban egyenesen a kereszténydemokráciára hivatkoznak a liberális állammodell megtagadásakor, zavaros lázálmaik felvázolása közben. Adenauer utódainak láttatnák magukat, miközben homlokegyenest az ellenkezőjére törekszenek, mint az öreg kontinenst alkotó politikai szövetség megalapítói. A "szegedi gondolat" elnevezésű horthysta szellemi katyvasz nyomokban sem emlékeztet a nyugat-európai mainstream jobboldal elveire. Igaz, a Lajtától nyugatra a klérus sem törekszik egykori feudális előjogainak visszaszerzésére. Nálunk ellenben látszólag mindkét fél számára gyümölcsöző a trón és az oltár szövetsége. Főpapok vesznek részt az alkotmányozásban, a katolikus sajtó üdvözli a magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálását, állami iskolákat játszanak át egyházi kézbe.
Holott ez a képmutatás és mohóság nem eredményez mást hazánkban, mint a történelmi egyházaktól való tömeges elfordulást. A népszámlálási adatok nem hazudnak.
