A választási kampányok talán legbizarrabb eseményén vehettem részt a minap Budakeszin, szülőfalumban. Bokrétaünnepet szervezett a „tanács” az európai pénzből épülő szennyvíztelep dicsőségére. Bár a bokrétaünnep a mértékadó Pallas lexikon szerint akkor esedékes, ha egy újonnan emelt épület falai elérték a legnagyobb magasságot. „Régi szokás szerint az építtető megajándékozza a kőműves-pallért és gyakran az összes kőműveseket és napszámosokat. A pallér minden egyes áldomás után az üres poharat ledobván, darabokra töri.”
Nos, a falubeliek közkeletű szavával a „szargyár” messze van a bokrétától, még az MTI tudósítása szerint is csak félkész, ezért nem is a helyszínen, hanem a „tanács” udvarán zajlott az avatás, Kósa Lajos büszke budakeszi telektulajdonos beszédével.
Az eszemiszom bevezetője egy gimnazista - így október elején autentikus - dala volt a szennyvíz idvezülésének ünnepén. „Tavaszi szél vizet áraszt…” (Ámbár kampányilag kihallatszott az is, hogy immár kit válasszanak a trágya örömnépei.) Pallér-megajándékozás, pláne pohártörés persze nem volt, mert magasról tesznek a hagyományokra. Ebből is látszik, hogy Pallas elvtárs idejétmúlt kultúr-közmunkás.
És még hányszor átadható a szargyár is…
