Ez persze buktató is lehet ma a köztévében, ahol már az igény és ízlés ugyanúgy le van strapálva, mint az egész hazai televíziós szórakoztatásban. Tehát a közönség magas ingerküszöbén nem biztos, hogy igényes humorral lehet hatásosan átbillenni. Márpedig Litkai és forgatókönyvíró társa, Vinnai András láthatóan nem nagyon akarnak lemenni kutyába sem humorban, sem színészi megjelenítésben.
A sztori jellegzetesen mai, egy fapados cég indulása körüli hajcihő pénz, hozzáértés és gátlások nélkül. Litkaiék, legalább is az elején, nem a szokásos szappanoperai fogásokkal dolgoznak, nem az események felpörgetésére hajtanak, hanem a karakterek megrajzolására.
Ebben a sitcom tapasztalatok gazdag tárházát használják, a figurák egyénítésében iróniával, olykor groteszkkel dolgoznak és szerencsére csak a nekivadult biztonsági őr esetében nyúlnak olcsó túlzáshoz. A jellemkomikum finomabb tónusát erősíti az a forma, hogy minket, nézőket, mint egy állandóan jelen lévő és az eseményeket épp megörökítő kamerának tekintve, a szereplők nekünk, azaz a láthatatlan filmező stábnak játszanak.
A göbre tükör dupla görbülete elfed vagy épp kiemel valamit, de úgy, ahogy a szereplők épp nem szeretnék. Hogy ezek a finomabb vígjátéki fogások mennyire jönnek majd be a hahotára vágyóknál, az attól is függ, hogy a történések a továbbiakban érdekessé, izgalmassá tudják-e tenni az első csetlés-botlások után a sztorit.
Anger Zsolt az abszolút középpontban nagyszerű választás. Úgy tud komédiázni, hogy egyetlen pillanatra sem esik ki a szemünk kamerája miatti kettős szerepből, s a gátlástalanság egy hiteles, de szerethető formáját mutatja fel.
(Fapad m1 ***)
