Kövér László, a parlament elnöke, fideszes mindenható, péntek este egy budapesti lakossági fórumon felnyitotta a szemem. Nem az oroszok vagy az amerikaiak ültették a nyakunkba Horn Gyulát, Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort sem, és nem is ők fogják megmondani, utóbbi meddig lesz kormányfő, pedig már azt hittem. Gyurcsány amúgy is a magyar demokrácia totális csődje, az értelmiséginek nevezett emberfajta mélypontja. Plakátragasztónak sem alkalmas. 2004 decemberében az antant politikusait megszégyenítő aljassággal vetette rá magát a saját nemzetére, amihez képest Rákosi Mátyás ministránsfiú volt.
Elcsalta a 2006-os választásokat, meggyalázta saját nemzetét, Gerő Ernő piszkos reinkarnációja. Mi kell még ahhoz, hogy az úgynevezett baloldal azt mondja: menj a fészkes fenébe? A baloldaliak azt se tudják, fiúk-e vagy lányok, megvertnek, tétovának, szétesettnek tűnnek. Szabad-e azt a baloldalt támogatni, amelyik mindig a multik, a nagytőke, az idegenek érdekei mellett dönt a magyarországi kisemberekkel szemben. Viszont itt van a Fidesz: az eladósodott önkormányzatok megmentése, bankelszámoltatás, rezsicsökkentés, állami nonprofit szolgáltató szektor, a gyümölcseit termő unortodox gazdaságpolitika…
Eddig tartottam magam a liberális mételyhez - Heller Ágnes mondta, most már libabőrzök is tőle -, hogy szeretni családot, szerelmet, barátot kell, nem pártot, politikust. Azt az ember értékek alapján választ. Kövér László hát felnyitotta a szemem. Ráébredtem, hogy eddig sem szerettem Gyurcsány Ferencet, meg a baloldalt sem, de most már kifejezetten utálom.
A kérdés már csak az: szavai nyomán megszerettem-e Kövér Lászlót?
