hátrányos helyzetű kistérségek;

A Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő idei, budapesti döntőjén általános iskolások mérhették össze tudásukat FORRÁS: K&H CSO

- Esély a hátrányos helyzetű kistérségeknek

A K&H Csoport az eddigi közösségi szerepvállalási programjain átívelő, s egyben átfogó kezdeményezést jelentett be a rászorulók megsegítésére. A több szálon futó program Magyarország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségét támogatja. A bejelentéssel egy időben a K&H meghirdeti sport pályázatát, amelyben az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérségek óvodái és általános iskolái pályázhatnak eszközökre tornatermük felszereléséhez.

Átfogó felmérést végeztünk tavaly ügyfeleink és partnereink körében a különböző támogatási területek fontosságáról - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója. - A kutatás eredményei megerősítették, hogy a gyermekegészségügy, a fiatalok oktatása, a sport és az előadó-művészet támogatása mellett az elmúlt évek gazdasági változásainak hatása következtében új elvárásként fogalmazódott meg a rászorulók, a hátrányos helyzetűek segítése. Ezért hirdetjük meg a hátrányos helyzetűekért programot - tette hozzá Magyary Nóra.

Ma Magyarországon minden harmadik embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. A szegénységi kockázatok többszörösen sújtják a gyermekeket és a hátrányos helyzetű térségekben élőket. A nélkülözés következményei a gyerekek egész életét meghatározzák. A rossz egészségi állapot, a tanulási-, magatartási- és beilleszkedési zavarok, az iskolai lemorzsolódás mind megnehezítik a későbbi társadalmi beilleszkedést. Márpedig Magyarország jövőbeni gazdasági és társadalmi fejlődése azon múlik, hogy a most felnövekvő generáció felnőttként mennyire lesz boldog, egészséges, képzett, egyszóval mennyire tud teljes életet élni.

A program a kormányrendelet alapján meghatározott 47 leghátrányosabb helyzetű kistérség számára nyújt segítséget az eddigi négy kiemelt támogatási területén.

Gyermekegészségügy
Az idei gyógyvarázs pályázat keretében összesen 3,7 millió forint támogatást kapott háromintézmény, az ózdi mentőállomás, a mátészalkai kórház és az Orosházi Kórház.

Előadó-művészet
A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyerekek különböző kulturális programokra - például színházba vagy komolyzenei koncertre - juthatnak el a környékbeli városokba, vagy a fővárosba. Az idei évben öt ilyen kirándulásra kerül sor. Első alkalommal a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 50 diákja vett részt a budapesti Színházak Éjszakája rendezvényein, másodikként pedig a Tarnazsadányi Általános Iskola ugyancsak 50 diákja látogat el a Budapesti Fesztiválzenekar Kakaókoncertjére. Az előadásra szóló jegyek mellett utazási lehetőséget is biztosítanak, illetve uzsonnacsomaggal kedveskednek a diákoknak.

Fiatalok oktatása
A Vigyázz! Kész! Pénz! pénzügyi ismeretterjesztő program és iskolai vetélkedő részeként a pénzintézet megkülönböztetett figyelemmel kezeli a térségek általános iskoláit, hiszen ezen térségekben különösen fontos, hogy a gyerekek megismerjék a pénzzel való helyes gazdálkodás alapelveit. A program keretében külön pénzügyi alapismereteket oktató, pénzügyi tudatosságra nevelő képzést indít az érintett területeken, amit a helyi bankfiók vezetője és egy pedagógus tréner közösen tartanak.

Sport
A bank pályázatot ír ki a települések általános iskolái és óvodái számára, amelyek tornatermük belső felújítására, sportszereik lecserélésére pályázhatnak meghatározott összeg erejéig. A 2014-es pályázaton az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség helyi köznevelési intézményei indulhatnak az összességében 1 500 000 forintnyi támogatásért.

Nem lépnek vissza egymás javára a demokratikus ellenzék főpolgármester-jelöltjei, így a jelek szerint Tarlós Istvánnak hat kihívója lesz október 12-én. Legalábbis ez derült ki tegnap a Republikon Intézet által szervezett csonkára sikerült jelölti vitán, amelyre az újrázni akaró fideszes főpolgármester, illetve a baloldali párt által támogatott Falus Ferenc el sem ment. A főpolgármester nem méltatta válaszra a szervezőket, Falus pedig azért maradt távol, mert Tarlós is ezt tette. A főpolgármester egyébként a Figyelőnek azt mondta, három alapfeltételt szab a kormánynak, hogy folytatni tudja a munkáját. Ha ezek nem teljesülnek, el kell gondolkodnia.