ENSZ;klímacsúcs;

Fotó: MTI, Bruzák Noémi

- Áder: csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, bővült a gazdaság

Magyarország úgy tudta csökkenteni a kiotói klímacsúcson vállalt 6 százalék helyett 40 százalékkal a szén-dioxid-kibocsátást, hogy közben a válságok ellenére is nőtt a gazdasága - jelentette ki kedden az ENSZ New York-i klímacsúcsán Áder János köztársasági elnök.

   "Magyarország már teljesítette azt, amit más országok még csak meg akarnak fogalmazni" - hangoztatta az államfő, aki a világszervezet szónoki emelvényéről beszélt.

Áder János elmondta, hogy Magyarország tovább szeretne haladni ezen az úton, növelni az energiahatékonyságot, és minél több alternatív energiát felhasználni.  Kitért arra is, hogy Magyarországon a fenntartható fejlődés jegyében a múlt héten egy jelentős termelőkapacitású napelemgyár alapkövét tették le.

A köztársasági elnök szerint ha ma sikerülne megállapodni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, az emberiség korábbi felelőtlenségének hatásai akkor is további 30-40 évig érezhetők lennének. Magyarország ezért megfogadta a Stern-jelentésben megfogalmazottakat - e szerint egyeurónyi, a megelőzést szolgáló beruházás hateurónyi kártól mentesíthet -, tározókat épít, és próbál további hatékony intézkedéseket tenni - tette hozzá.

Áder János elmondta, hogy Magyarország özönvízszerű esők és áradások formájában legutóbb két héttel ezelőtt kapott ízelítőt a klímaváltozás következményeiből. Emlékeztetett arra, hogy Szerbiában a májusi esők súlyosabb károkat okoztak, mint a 90-es évek háborúja, Angliában pedig januárban voltak súlyos áradások.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a világszerte jelentkező környezeti csapások és tudósok százai egyaránt arra figyelmeztetnek, hogy "a felelőtlenség évtizedei után a felelősség évtizedeinek kellene következniük". Kiemelte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt 30 százalékkal nőtt a Föld légkörének szén-dioxid-koncentrációja.

Szavai szerint Magyarország önmagában nem tudja elősegíteni azt, hogy "a kék bolygó sebeit begyógyítsuk", és nemzetközi összefogást sürgetett.  Áder János idézte a Nobel-díjas Gábor Dénes szavait: az ember eddig a természettel küzdött, most pedig a saját természetével kell megküzdenie.

Három ügyben is kártérítést ítélt meg a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 tagjainak, akiket a magyar bíróság elmarasztalt tiltott önkényuralmi jelképek: vörös csillag, valamint sarló-kalapács használatáért. A párt szerint ez azt mutatja, hogy a kormány politikája legyőzhető. A kártérítésekből gyermekéhezés ellen küzdő szervezeteket támogatnak majd.