Az operáról szokták mondani gúnyosan, hogy olyan műfaj, amiben az embereknek a haláluk előtt is van kedvük énekelni. Ha majd egyszer mindenki visszajön címmel a Magyar Dal Napja alkalmából Eszenyi Enikő katonadalok montázsából készített összeállítást a Vígszínházban, amit a Színházak Éjszakáján is láthattunk.
És mivel tudjuk, hogy háborúkból ezután se fog mindenki visszajönni, ezért bizony a katonadalok is olyan műfaj, amit gyakran azok énekelnek, akikre a halál vár. Több ilyen jelenet is van, elhangzik a lelkes, vagy akár sóvárgóan szerelmes dal, aztán legalább ekkora erővel fegyverropogás szól, és az alkalmi dalnok földre hull, nincs többé. Jöhet a következő, aki esetleg hasonló módon jár.
Eszenyi szürke tónusban tartja a színpadot, sok a fekete-fehér, háttérbe kivetített kép. Az egyik legalapvetőbb érzés, a szerelem, halálos veszélyben is megmarad, a harcoló bakák, a lógós kadétok, az álmodozó hadnagyok ugyanúgy átérzik, mint az otthon maradt cselédlányok, vagy a sóhajtozó szépkisasszonyok, és a hűtlen nagyságák.
Népdalok, kuplék, sanzonok és életképek sorjáznak, miközben azt is látjuk, hogy Bartók Béla és Kodály Zoltán a világégés közepette is hogyan gyűjt dalokat. Szó sincs arról, hogy végig búskomor a produkció, tele van kedves, groteszk bájjal, szerethető melankóliával.
Az Operettszínházban Oszvald Marika és Faragó András is főzött a raktárszínpadon
Tíz emelet boldogság
A Budapest Bábszínházban viszont százféle a hangulat, mert rögtön a bejáratnál kis zenekar húzza be a közönséget az előtérbe, ahol lehet bábot simogatni, de fényképezkedni is velük, naggyal és kicsivel, egyaránt. Öltöztetni és vetkőztetni is lehet őket, és egérfuttatásban szintén részt lehet venni. És be lehet barangolni a színház számos zugát, emeletét, és a nagyszínpadon, a stúdióban, a lépcsőfordulókban, a legváratlanabb helyeken is történik valami.
A mi csoportunkat Juhász Ibolya vezeti, természetes interaktivitással. Jelenetet láthatunk az elmúlt szezon tán legnagyobb sikeréből, a Marék Veronika által írt, Ellinger Edina által fantáziadúsan rendezett, Boribon és Annipanniból, ami egy könnyen sértődős, hatalmas szeretetigényű mackó és egy roppant eleven kislány barátságáról szól, a két főszerepben a kiváló Bercsényi Péterrel, Mórocz Adriennel.
Aztán fölmehetünk a színpadra, ahol a felnőttek legalább akkora élvezettel tapogatnak meg mindent, mint a gyerkőcök. Készülő produkciók bábjaiból is kitettek néhányat, azokat is végig mustrálhatjuk. Kovács Judit és Kemény István egy kimustrált autóból formált színpadon játszanak elementáris humorral a Hoppá című produkcióból.
Hannus Zoltán a Tíz emelet boldogságban egy emeletes ház pöttömnyi lakóival ismertet meg bennünket. Tatai Zsolt és Teszárek Csaba A hétfejű tündér elképzelhetetlenül hosszúra nyúló kezű, és lábú figurájával brillíroz. Blasek Gyöngyi régi árnyjátékszenvedélyének hódol, és utána bepillantást enged a kulisszák mögé.
Ezután belenézünk a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Kampókemp című produkciójába, amelyben kegyetlen, direkt kitolásra menő, katonai drillt látunk, örökmozgó, agyonhajtott szereplőket, akiket agyba-főbe csuklóztatnak, tornáztatnak, hegyet mászatnak velük. Hangyaként nyargalásznak a deszkákon, jól szervezett koreográfia szerint, szédítő iramban.
Kiengedik izmos hangjukat
Kicsit odébb, a Budapesti Operettszínház Mozsár utcai bejárata előtt a hosszú sorban ácsorgók tán inkább nyargalásznának. Van, aki már este 8 óta dekkol, hogy a tízkor kezdődő Marica grófnőre bejusson a Raktárszínpadra. Támad is ebből némi közelharc, és bonyodalom, hiszen oda kevesen férnek be, de aztán elrendeződnek a dolgok.
A fél tizenegyes, nagyszínpadi produkcióra valószínűleg mindenkinek sikerül bejutnia. Mi először belenézünk a Marica grófnőbe, színitanodások munkájába. Előtte figyelmeztetnek bennünket, hogy fiatalok produkciójáról van szó, ezért nem hagyományosan játszanak, halmozódnak majd a poénok. Fene nagy formabontást, és poénok özönét én nem érzékelem, de azt látom, hogy vannak jó karakterek, tehetségesnek tűnő növendékek.
A nagyteremben a Legendás utazás című produkción sokat nevetek. Különböző országokhoz kötődő dalokból állítottak össze egyveleget, melyeket Homonnai Zsolt szellemesen, rögtönözve, oldottan köt össze, és naná, hogy ő is énekel. Pörgős a program, erős a játékkedv, sorjáznak a sztárok.
Például Polyák Lilla, Nádasi Erika, Szende Szilvi, Peller Károly, Földes Tamás, Kerényi Miklós Máté mókázik, táncol, énekel, felhevülten. Van már hajnali fél egy is, mire nagy sikerrel abbahagyják. Amikor kifelé jövünk, nyitva a Csillárterem ajtaja, jóféle jazz hallatszik ki, Bársony Bálint és zenekara játszik, és máris ott a pódiumon Polyák, aztán mindjárt Nádasi, és itt is kiengedik izmos hangjukat. A Színházak éjszakája hajnalba nyúlik.
Középpontban a kirekesztés
Ha valaki úgy dönt, hogy Budán szeretné tölteni a Színházak éjszakáját, akkor szinte kizárólag magán, vagy független színházi műhelyekben teheti ezt meg. Nemrég nyílt meg ugyanis a Jurányi Inkubátorház, amely független társulatok befogadóhelye, a szintén nemrég nyílt Átrium gyakorlatilag magánszínházként működik.
A Műszaki Egyetem épületében lévő Szkéné szintén a függetlenek fellegvára és kifejezetten izgalmas produkcióknak ad helyet. A MU Színház XI. kerületi intézmény, de főként kísérletező, az újat kereső projekteket preferál befogadóhelyként. A Karinthy Színház pedig a főváros első magánszínháza. Csábító kalandnak ígérkezik tehát ebben a környezetben éjszakázni a hétvégén.
A várakozás be is teljesedik, hiszen meglepő, nem szokványos programok közül lehet választani. Indulásként rögtön egy új kezdeményezés részese vagyok a MU Színházban. Délután tűzik műsorra, kifejezetten erre az alkalomra a Roseto című előadást, a Káva Kulturális Műhely és a MU Színház közös produkcióját, amelyben két drámapedagógus XI. kerületi civilekkel dolgozott.
Az előadás szereplői általános iskolások, a próbafolyamat idején gyesen lévő anyukák és nyugdíjasok, a téma pedig a kirekesztés. Mint a produkció előtt Erős Balázs, a MU Színház művészeti vezetője elmeséli, Roseto egy kétezer fős település Pennsylvaniában, amelyet olasz bevándorlók hoztak létre. Itt sokáig nagyon erős volt a civil közösségi hálózat.
A háború előtt nem is akadt infarktusos megbetegedés a településen. Aztán felbomlottak ezek a közösségek és Rosetoban is megjelent az infarktus. Nálunk - sajnos - szintén gyakori halálokként ismerjük az infarktust, ezért is született ez a kezdeményezés, hogy példát adjon arra, miként lehet civileket bevonni különböző ügyekbe, akár egy színházi előadásba is.
Jelenetek követik egymást, jellemző családi és társadalmi problémákat bemutatva. Az egyik jelenet például arra keresi a választ, hogy mi történik, ha egy társasház egyik lakását egy roma származású akarja megvenni. Hogyan reagálnak erre a lakók. De olyan is akad, amely a családon belüli generációs ellentéttel foglalkozik.
A szereplők többször megállítják az előadást és kikérik a nézők véleményét. A színházi éjszakázók, illetve délutánozók nagyon aktívnak bizonyulnak. Rendkívül tanulságos viták bontakoznak ki a látottak kapcsán. A MU Színház után a Szkéné felé veszem az irányt, ahol a teátrum egyik sikerdarabjának
A nagy füzetnek a rendezője Horváth Csaba osztja meg a gondolatait a nézőkkel Dés András, Lamm Dávid, Barcza Horváth József és Krisztik Csaba társaságában. Dés András pedig zenésztársaival egy olyan kompozíciót szólaltat meg, amelyet édesapja, Dés László játszott korábban a Trio Stendhallal.