Csak utólag jöttem rá, hogy azokban az átkos időkben micsoda személyi kultusz volt a Magyar Rádióban. Délelőttönként sokszor adtak operett-részleteket, közülük is feltűnően gyakran játszották a Bástyasétány 77 dalait. Az egyiket a nagyszerű Ajtay Andor énekelte, benne a következő két sorral: "Ám, hogyha Budára jársz,/ A szíveddel hallgasd, hogy mit mond a hárs....". És ki volt akkoriban az intézmény elnöke? Hárs István. Bár aligha valószínű, hogy ő követelte ezt a számot, de így utólag mégis gyanús a dolog.
Felütésnek persze olyan ez, mintha egy múltban kutakodó ál-történész találta volna ki. Az igazság az, hogy az ilyesfajta személyi kultusz nagyon is távol állt attól az embertől, aki majdnem harminc évig - szinte a teljes Kádár-korszakban - vezette a Magyar Rádiót. 1957 elején került oda, nyilvánvalóan pártmegbízatásból, a politikai adások élére. 1959 végétől azonban már az intézmény első elnökhelyettese, s minthogy az elnök az akkor még együvé tartozó rádió és az ébredező televízió vezetője is, lényegében ő a rádió irányítója. 1974-től az immár önálló cég teljes jogú vezetője, s az is marad 1988-as nyugdíjazásáig. Ne felejtsük el, akkor a rádió egészen mást jelentett, mint napjainkban. Nem voltak kereskedelmi adók, az egyetlen televízió is jórészt csak bontogatta szárnyait. Az újságok mellett a Magyar Rádió volt a tájékoztatás fő letéteményese, egyúttal a politikai propaganda eszköze is. Rengeteg műsor készült az intézményben. Remek rádiójátékok a kor legnagyobb színészeinek közreműködésével, zenei felvételek a rádió nemzetközi hírű együtteseivel, az egész országot megmozgató vetélkedők, mindig nagyon várt kabarék, és így tovább. Ezt a rádiót vezette, alakította hozzáértően, elkötelezetten, nagy emberséggel Hárs István. Ahogy Mester Ákos írta róla, "elkötelezett ember volt, de nem a profit és a politikai brancs elkötelezettje; egy eszmében hitt és nem azokban, akik képviselték".
Nem véletlen, hogy most, amikor a volt elnök 90 éves lett, nagyszabású ünnepségre készülnek az egykori rádiósok. Már öt éve is megünnepelték Hárs Istvánt, akkor egy könyvet adtak át neki, amibe éppen 85-en írtak köszöntő sorokat. Továbbá személyes emlékeket arról az emberről, akinek a hallgatók is és ők is hálásak lehetnek azért, hogy olyan volt az intézmény, amilyen. Jó munkahely, ahol valódi csapatok alakultak ki és világszínvonalú műsorok készültek. És amely fölé az elnök tartott afféle "védőernyőt", hogy a munkatársai az "átkos" időkben is nyugodtan tudjanak dolgozni, ismerve a párt és a kormány elvárásait, de centinként és nagyon tudatosan tágítva a határokat. Jellemző a történet, amelyet Havas Henrik idézett fel. Csernobil után pár nappal az akkori miniszterelnök-helyettes, Czinege Lajos kifakadt, amiért a rádióban elmondják, a légmozgások hazánk fölé sodorhatják a nukleáris szennyeződést. Megüzente tehát - némi fenyegetőzés közepette -, hogy a Bródy Sándor utcaiak ne keltsenek pánikot. Havas elmondta az ukázt Hársnak, aki csak annyit válaszolt: "Ameddig én vagyok a rádió elnöke, addig fúj a szél."
Hárs Istvánról legendák keringenek. Hogyan mentett meg a párt haragjától munkatársakat, s hogy az ajtaja mindig nyitva állt, de sosem hivatott senkit, inkább maga ment el a különböző rádiós műhelyekbe. Olyan tulajdonságok, amelyek napjainkban még inkább felértékelődnek. Jó legalább felidézni őket a megérdemelt köszöntés közepette.
