Zalavár;testvérgyilkos;jogerő;

Illusztráció/Getty Images

- Enyhítették a testvérgyilkos büntetését

A Pécsi Ítélőtábla tizenháromról tizenegy évre enyhítette szerdán jogerősen annak a férfinak a börtönbüntetését, aki 2012 őszén megölte testvérét a Zala megyei Zalaváron.

A nagyapjával élő, évek óta nem dolgozó, rendszeresen italozó testvérpár gyakran veszekedett, előfordult, hogy szóváltásaik tettlegességig fajultak. Egy 2012. szeptember 27-i összetűzés után az egyik férfi hátulról, kapával sújtott fivére fejére, az rövid időn belül belehalt sérüléseibe.

Gyilkosa a holttestet a pajtában rejtette el, majd elásta, a környezetében élőknek pedig azt hazudta, hogy testvére négy idegennel elment otthonról, és azóta nem jött haza. A bűncselekményre 2013 augusztusában derült fény, amikor a rendőrség a férfit poligráfos vizsgálatnak vetette alá.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Zalaegerszegi Törvényszék döntését, és a férfit emberölésben találta bűnösnek. Az ítélőtábla azért látott lehetőséget a szabadságvesztés időtartamának csökkentésére, mert álláspontja szerint az első fokon eljáró bíróság a büntetés kiszabásakor túlzott jelentőséget tulajdonított a holttest elrejtésével kapcsolatos körülményeknek.

Bár még a ma délelőtti hírek is arról szóltak, hogy Navracsics Tibort a vámügyek uniós felelősének jelölik, ezt a feladatkört végül hozzátették a francia Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyi portfóliójához, „csúcstárcájához”. Brüsszeli hírek szerint azért, mert az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény körüli viták miatt a vámkérdések hirtelen felértékelődtek. Navracsicsot így az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyek biztosának jelölik. Ezt a posztot eddig – azaz jelenleg is – Androulla Vassziliou ciprusi politikus asszony tölti be.