Meglepetést igazán nem okozott a hír, mert már az idei őszi szezonkezdés után susogták, a Maestro menni készül. Kettőjük együttműködését kezdettől amolyan "érdekházasságnak" tekintették. Csak a felületen látszott úgy, mintha összhangban volnának, valójában mindenki tudta, hogy többször is összezördültek szereposztási viták, karmesterek, rendezők kiválasztása miatt. Welser-Möstnek például nem tetszett a Mozart-Da Ponte trilógia színre állítójaként kiszemelt Jean-Louis Martinoty. Nem új a perpatvar Bécsben, a történelem gazdag a hasonlókban. Annakidején Gustav Mahlerrel is voltak bajok, távozott dirigensként Claudio Abbado, Herbert von Karajan és Lorin Maazel. Karl Böhm is, bár az ő esetében 1955.-ben szerepet játszott közismert náci rokonszenve is, amit sajátos módon Karajannál egy ideig elnéztek.
A hasonló konfliktusok előfordulhatnak másutt is, mert az igazi direktor inkább adminisztrátor, menedzser, gazdasági vezető. A tisztség betöltőjének, Dominique Meyernek nem lesz könnyű dolga, mert az idei évadra Welser-Möstnek még 34 estére volt vezénylése kitűzve, utódot, inkább utódokat találni keservesnek ígérkezik. Más kérdés, hogy sok zenebarát a Maestro távozását nem nagyon bánja, mert szerintük inkább mester volt, mint karmester. Hiányzik belőle az a láz, hevület, amely Carlos Kleibert, Abbadót és az igazán nagyokat jellemezte. Ott áll a pulpituson, mozog, mintha a szelleme azonban másutt vándorolna. De hát ez lehet elfogultság, magánvélemény is.
Ízlése válogatja. Ki mit vár egy Mozart, Verdi, Richard Strauss előadástól. Mindenesetre több helyszíni közvetítés is tanúskodott arról, hogy a távozó főzeneigazgató estéit követő tapsvihar mérsékeltebb volt.
