Meg is rótta a faggatóit. Európa egyik vezető hatalmát képviseli, itt a téma az ukrajnai és iraki háborús kockázat, majd Párizsban, szeptember 18-án tart sajtóértekezletet, ott részletesen felel egykori partnerének botránykönyvére. Egy mondatra azonban csak kitért, a kötet egyik kulcskérdésére.
A volt élettárs azt állította, hogy egy magánbeszélgetésben elmesélte az elnöknek sanyarú gyermekkorát, ifjúságát, családja nélkülözését. A reagálás, a politikailag gyilkos szándékú elbeszélés szerint állítólag az volt, hogy "a fogatlanok sorsa közömbösen hagyja őt". Hollande az inkriminált mondatot a legkategorikusabban cáfolta, kijelentette, baloldali, szocialista közszereplőként mindig életcélja volt, máig is változatlanul, "a társadalom alján lévők fölemelése".
A mértékadó lapok azonban nem osztják ezt a derűsnek szánt megjegyzést. A mérsékelt jobboldal vezérorgánuma, a Le Figaro valójában gúnyolódik a Trierweiler-dolgozaton. Egyik vezércikkének címében mégis azt írta: "Dráma és bohózat". A cikk megállapította, hogy miközben ég a ház, a szórakozott tekintetek másfelé kalandoznak.
A francia gazdaság romokban hever, de a figyelem tárgya olyan történet, amely idilli szakaszában talán fényezett papírt igényelt volna, mára azonban ez a papír, (a volt élettárs könyve) gyűrötté vált. Magánélet, közélet, képmutatás mindenütt. Egekbe szökő adósság, tömeges munkanélküliség, és eközben az angyalok neméről vitáznak.
Az egyébként, ha kormánypártinak nem is, de baloldali rokonszenvűnek ismert Le Monde sem derűlátóbb. Az ő vezércikke azt hirdette a címében, hogy "Széthullott törvényesség", és fölsorolta, hármas válság: gazdasági, erkölcsi, politikai. Hollande az írás szerint köszönetet mondhat de Gaulle tábornoknak, mert olyan intézményrendszert hagyott a követőire, amely megkíméli őt is az erőszakos változásoktól.
Az Élysée erődítményben biztonságban érezheti magát, eszközei vannak a védekezésre. Az államfői mandátum idejére, ha a parlamenti többség fegyelmezett, nem kell föloszlatnia a törvényhozást, nem kell rendkívüli választásokat kiírnia, 2017-ig védőpajzs mögé rejtőzhet.
És hivatkozik a vezércikk Bill Clinton példájára, aki több ügyben is vereséget szenvedett, kis híján le kellett mondania, poklokra szállt, de második elnöki periódusának a vége előtt, hála gazdasági eredményeinek, megéljenezték. Utalás arra, hogy Hollande a minap "csodálatosnak" vélt új gazdasági minisztert nevezett ki, akinek elvben csaknem három éve lehet bizonyítania varázslatosnak hitt hírnevét.
A valóság azonban ennél sokkal kacifántosabb. Ugyancsak a Le Monde eredeti módon meginterjúvolta Thomas Wiedert, politikai rovatvezetőjét, fejtené ki, milyen szarvashibákat követett el a szocialista államfő, amiért a köztudatban ilyen mélyre szállt. Wieder arra emlékeztetett, hogy Hollande már megválasztásakor sem valami magasról indult, az utána következő két kezdő esztendő pedig még saját választóinak a körében is növekvő csalódásokat hozott.
Tehetetlennek tartották, a sorozatos kudarcok tekintélyhiányról tanúskodtak. A szocialisták Mitterrand távozását követően tíz évet töltöttek el ellenzékben, ezalatt azonban szinte semmit sem produkáltak. Ilyen közelmúlt után az államfőt az a sötét jövő fenyegetheti, hogy 2017-ben nem választják újjá.
Ennek ellenére Wieder is azon a véleményen van, hogy mégis van valami esély a megúszásra. Többoldalú nyomás nehezedik Hollande-ra, hogy nyomban oszlassa föl a nemzetgyűlést, írjon ki eleve öngyilkosnak vélt új választásokat, de jelenlegi parlamenti többsége nem szükségszerűen szorítja erre.
Egyes szocialista képviselők úgy érzik, ha foggal-körömmel állnának ki az Élysée mellett, választóik cserbenhagynák őket, a minap véget ért nyári egyetemen nyílt zendülést is vártak. Duzzogás csakugyan volt, de a látványos szakítás elmaradt. éppen mert összeomlás járhatna a nyomában.
Az elemzések tehát ellentmondók, néhány napja azonban új veszedelmesnek látszó tényező jelentkezett. A mérsékelt jobboldal maga sincs abban a helyzetben, hogy valami rózsás jövőt képzeljen el magának. Igaz, Sarkozy, híveit vigasztalja, hogy 2017-ben ismét elnökjelöltjük lehet, ámde legújabban minden eddiginél nagyobb veszély leselkedhet rá.
Az ügyészségnek korábbi föltételezett visszaéléseiről állítólag olyan erős bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek per esetén, akár többesztendős elzárással is fenyegethetik. Ez a kulturáltabb jobboldaliaknak akár kapóra is jöhetne, de eddig még ők sem találták meg esélyes jelöltjeiket. És ekkor csapott le a villám. Marine Le Pen szélsőjobboldali Nemzeti Frontjának élén vérszemet kapott, új és új elképzelésekkel áll elő.
Például azzal, hogy kész társbérletre lépni Francois Hollande-dal is, a 2017-es elnökválasztásokig elfogadná tőle a miniszterelnökséget. Hihetnék jó tréfának is, a valóság azonban fenyegetőbb. Egészen friss fölmérések ugyanis azt mutatják, ha azonnal tartanának elnökválasztást, Marine az első fordulóban az élen futhatna be.
Ez nem szükségszerűen jelentené végső győzelmét is, mert elhárítására alkalmat adhat védekező koalíciók megteremtése, de jelzi, hogy a Trierweiler-könyv megjelenése milyen mozzanatokat is hozott magával. És ez a maga nemében önmagában is Hollande komoly felelősségére utal. Nem annyira a magánéletében.
