Már most borítékolható, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök nem úgy fog bevonulni a történelembe, mint az egyetemes demokrácia bajnoka. Külön pechje, vagy épp szerencséje - nézőpont kérdése - a hazai politikai és értelmiségi elitnek, hogy a világot sokkal fontosabb dolgok tartják izgalomban, mint a magyar belpolitika.
A főmumust manapság Putyinnak hívják, ami érthető, hiszen a Szabadvilág képtelen leszámolni a múlttal, a hidegháborúval. Igen, a fejekben az oroszok még mindig egyenlőek a szovjetekkel. Washington nehezen tudja megérteni, hogy Kelet-Európában sohasem volt - nyugati értelemben vett - demokrácia. A kelet-európaiaknak más a mentalitásuk, a gondolkodásuk, amelyen nem javított, sőt csak rontott a 40 év szovjet uralom.
Kongatták a vészharangot
Hiába próbálja az USA (és az EU) segíteni Ukrajnát, hasonló tragédia van kialakulóban, mint Milosevic idejében volt a Balkánon. Putyint agresszornak állítja be Washington, miközben homály fedi az Egyesült Államok szerepét és valódi célját a térséget illetően. Érthetetlen, hogy a szabadság és demokrácia nevében egy olyan kijevi kormányt támogat az USA, amelynek négy miniszterét a pro-náci és antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült (Szvoboda) párt adja. Ugyancsak rejtélyes, hogy az amerikai elnökhelyettes fia, R. Hunter Biden, miért és hogyan lett a földgáz kitermelésben érdekelt ukrán energia cég, a Burisma, igazgatósági tagja. Igaz, ugyanitt igazgatósági tag a volt lengyel államelnök, Kwaśniewski is.
A most az Európa Tanács élére választott Donald Tusk nemrég élesen támadta Orbánt, hogy Paks ügyében lepaktált az oroszokkal. Ezt a kijelentését az Orbán-ellenes magyar liberális baloldali ellenzék rögtön felkapta, anélkül, hogy a történelmi hátteret ismertette volna. A lengyelek ugyanis zsigerből oroszellenesek, és van rá okuk! 1918-ban a versailles-i békediktátummal nyerték vissza 150 évvel korábban elvesztett függetlenségüket, majd rá 20 évre (1939. szeptember) ismét megszűnt a lengyel állam. A nácikkal szinte egy időben a keletről támadó szovjet hadsereg által megszállt területeit azóta sem kapta vissza, helyette az egykori német területekre kényszerítették a lengyel lakosságot. A Krím-félsziget idei visszacsatolása ezért kongatta meg a vészharangot Lengyelországban.
A mai Ukrajna nyugati része (az egykori Kelet-Galícia) története során sohasem tartozott cári Oroszországhoz. E területet lakói adták az ukrán narancsos forradalom bázisát, az orosz érdekszféráról való leszakadásukat támogatja az Egyesült Államok és az Európai Unió, annak ellenére, hogy az oroszbarát Janukovics ukrán elnök elűzésében tevékenyen részük volt a szélsőséges elemeknek. Olyan pártoknak, mint például a Szvoboda (Szabadság) párt, amelynek egyik tanácsadója alapította 2005-ben a "'Joseph Goebbels Politikai Kutatóintézetet", igaz, a nevét később "Ernst Jünger"-re változtatták. Ezért Kelet-Ukrajnában, a történelem során mindig a cári orosz, illetve később a szovjet területen élők aggodalommal figyelik a kijevi kormányt, és inkább a szovjet időkre emlékeztető putyini Oroszországgal szimpatizálnak. A mai Ukrajna története sokban hasonlít arra, ahogy a "kapitalizmus" Magyarországra is megérkezett, és amiből aztán napjainkra Orbán Magyarországa kinőtte magát.
Ki van ellenzékben?
Ugyanakkor Putyin és Orbán vezetési elve sok hasonlóságot mutat. A negatív végkövetkeztetésre jutó kiváló nyugati elemzők azonban elfelejtik, hogy mindkét vezető jelentős tömegbázissal rendelkezik, olyannal, amely kritika nélkül hajlandó elfogadni az államvezetés cselekedeteit. Nem mindig értik meg, hogy e térség lakóinak mentalitása, a közgondolkodás, nem "nyugati". Nem úgy éli meg a hazai kisember a körülötte zajló nem demokratikus eseményeket, folyamatokat, mint azt egy nyugat-európai, vagy tengerentúli tenné. Másképp szocializálódtak az elmúlt 150 évben.
12 évvel a szabadság visszaszerzése és a demokrácia gyakorlása után (2002-ben) egy bukott miniszterelnök a választás elvesztése utáni napon kijelentette: "A haza nem lehet ellenzékben". Egy nyugati demokráciában a szónok ezzel oly mértékű felháborodást váltott volna ki, hogy azonnal politikai (és erkölcsi) halott lenne. Magyarországon, viszont milliók álltak az antidemokratikus kijelentés megfogalmazója mögé. Ebből is jól látható, hogy a népnek tetszik ez a nacionalista,"merjünk nagyok lenni" elképzelés.
Számos történész megfogalmazta: Hitler ismert "nagyot álmodni", annak köszönhette kezdeti népszerűségét, hogy szembe mert szállni a versailles-i békediktátummal, Németország megcsonkítása és a német nép hadi sarccal történt megnyomorítása miatt. A németek elégedetlenségét csak tovább súlyosbította a gazdasági világválság. Hitler elhatározta, hogy a háborút vesztett Németországot talpra állítja, és virágzó nemzeti, szocialista birodalmat hoz létre a ("zsidók irányította") kapitalizmus helyén. A hitleri ideológia szerint a zsidók szervezik a forradalmakat, a munkások és parasztok széles tömegei mögé bújva szerzik meg a világuralmat. Ezzel szemben az orbáni koncepció nem nevezi meg az ellenséget, pontosabban mindenki az, aki kormánya és a magyarság ellen tesz, különösen a liberálisok. Gyakorlatilag elveti a klasszikus demokráciát, és mindent a magyar nemzeti érdek alá rendel. Ebből a gondolatmenetből pedig már a szovjet (bolsevik) ideológia érezhető, amely Magyarországon 40 éven keresztül hirdette, hogy az egyén a közösség alárendeltje. És ez egyelőre tetszik a népnek, mert eddig is ebben a tudatban élt, csak eddig ideológiai alapon, mostantól pedig lelkes nemzeti alapon teszi.
Tehát, 2002-ben, amikor egy demokratikus választás másnapján minden következmény nélkül Orbán kijelenthette, hogy "a haza nem lehet ellenzékben" - a magyar nép kiengedte az antidemokrácia szellemét a palackból.
A bukás okai
Az ezt követő "nyócév" is azt bizonyította, hogy a magyar néptől távol áll a nyugati demokrácia, amit az "utódpárti" megbélyegzéstől megválni képtelen MSZP sem tudott felfogni, és többek között ezért megújulni. Gyurcsány azt hitte, ha követi Tony Blairt, attól már ő maga és a magyar nép jó része szociáldemokrata lesz. Erre a naivitásra maga az élet cáfolt rá. No meg a kisebbik koalíciós partner (SZDSZ), amely ekkorra már feladta a '89-es forduló idején meghirdetett piacgazdasági elvét és áttért a magyar társadalomtól teljesen idegen olyan liberális gondolatok terjesztésére, mint a másság, a könnyű kábítószerek legalizálása, az egyneműek házassága, stb. Ezek a társadalom nagy részében nemtetszést váltottak ki.
A 2008-as gazdasági világválság begyűrűződésének kivédésére a szocialista kormány valami "kapitalista" megoldást próbált alkalmazni. Gyors kölcsönfelvételt, attól a nemzetközi banktól (IMF), amely a világban elég rossz hírnévnek örvend, de függetlenül az ország politikai rendszerétől meglehetősen kedvező kamattal ad hiteleket, de cserében "beleszól" az ország gazdaságirányításába. Adott esetben megszorításokat is követel, hogy a pénzét visszakapja, ezért az EU egy időben megtiltotta az euró-övezet országainak az IMF-től való hitelfelvételt. Csak amikor Görögország került a csőd szélére, és az EU nem volt hajlandó tovább finanszírozni, engedélyezte Brüsszel az IMF-hiteleket.
Az euró-övezeten kívüli Magyarország, mint az EU egyik legsebezhetőbb gazdasága, végül is - hála a Bajnai kormánynak- képes volt kivédeni a csődfenyegetést, de az ennek érdekében tett megszorítások miatt a lakosság végképp elfordult a baloldaltól. Persze ennek a baloldali bukásnak számtalan más oka is volt, de a lakosságot nem érdeklik a magvas filozófiai elmélkedések. Őket a valóság érdekli, no meg a könnyen érthető demagógia: "ezek a komcsik mindent elloptak", "itt semmi sem változik", és a többi hasonló kijelentés.
A 2010-es csúfos vereség okát mai napig nem elemezték ki. Hogy Gyurcsány (akárcsak 8 évvel azelőtt Orbán) nem vonult vissza, mint az ilyenkor a nyugati demokráciákban gyakran szokás, ugyancsak azt jelzi, hogy ez bizony Kelet-Európa. A 2004-ben meggyőződéses szociáldemokrataként bemutatkozó baloldali pártvezető 2010-re egy kis párt vezetőjeként lépett ismét a színre, ami azt is jelezte, hogy felhagyott szocdem nézeteivel és összeállt a politikából kiszorított, eltűnt két rendszerváltó párt (SZDSZ, MDF) még megmaradt tagjaival. Ezt a fura helyzetet használta ki a ravasz orbáni propaganda. Utcai plakátokon próbálták, mint valami rossz szellemet visszadugni a palackba, a köztudatba visszahozni a levitézlett volt miniszterelnök "karakterét", aki ekkor már egy parlamentbe jutási küszöb eléréséért küzdő párt elnöke volt. Ez a fajta negatív választási kampány a nyugati világban ha nem is kizárt, visszatetsző. A magyar népnek viszont ez kell(ett), miközben a baloldal vezető erejének tartott MSZP-ről ekkor már, kis túlzással, a tömegek azt sem tudták, hogy ki az elnöke.
Populizmus ellen populizmussal
Az ellenfelek kiszorítása a politikai életből a nyugati demokratáktól idegen. Ezt csak egy Orbán-féle politikus érti és ismeri, aki nagyon jól tudja, mi kell a széles néptömegnek: demagógia, nacionalizmus és az állandó "harc" a külső ellenséggel. A belső ellenség talán ebben a ciklusban kerül majd napirendre. Orbán Viktor hihetetlen érzékkel tudja akaratát véghez vinni, miközben a néppel képes elhitetni, hogy ő csak jót csinál, és természetesen mindent a haza érdekében tesz. Felettébb különös, hogy hívei és támogatói sohasem kételkednek a pártvezér-miniszterelnök szavaiban.
Hazai hallgatóságának borzasztó ügyesen adja el kormánya teljesítményét. Az egyik legjobb példa az IMF "kifizetése". A lakosságban tudatosította, hogy a balliberális kormányok hitelfelvétele hosszú távon komoly terhet ró az országra, a visszafizetés nehézségeiről könnyű volt meggyőzni az embereket, hiszen ezt a devizahitelesek már megtapasztalták. Aztán egy szép napon a miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya visszafizette az IMF hitelt. A nép lelkesen, és elismerően nyugtázta pártunk és kormányunk győzelmi jelentését. Az örömmámorban azonban elfelejtették megkérdezni, hogy miből is fizették vissza? Honnan volt, honnan lett nagy hirtelen ennyi pénz? Hiszen a kormánypropaganda másról sem szólt, minthogy az előző (balliberális)kormányok évtizedekre eladósították az országot. Ha kicsit utána gondolt bárki is, rögtön rájöhetett volna, hogy máshonnan vett fel a kormány hitelt, aminek kamata egyértelműen sokkal magasabb, mint a kedvezményes IMF hitelé.
Hasonlóan nagy taps és ováció fogadta (épp Tusnádfürdőn), hogy a magyar állam visszavásárolt egy magyar bankot (MKB).Az eseményről az eladó, a Bajor Tartományi Bank - BayenLB és a német sajtó is beszámolt. Münchenben örömmel fogadták a sikeres eladás hírét, mert a magyar leányvállalat - az orbáni különadók miatt - évek óta veszteséges volt. Erről persze a miniszterelnök érthető módon nem szólt.
Az "illiberális demokrácia" bevezetéséről mondottakra a nyugati média azonnal diktatúrát kiáltott, és ellenlépéseket sürget.Ebből is látszik, hogy külföldön nem ismerik a hazai gondolkodást, amely szerint a kormányt érő kritikák eleve nemzetellenesek, elvégre, "aki Orbán Viktort bántja, az minket is bánt!" (Békemenet jelszava - 2013.) Egy dologról azonban megfeledkeznek a tusnádfürdői beszéd helyeslői. Amikor Orbán a "hanyatló Nyugat" helyett a gyorsan fejlődő államokat (Oroszország, Kína, Törökország, stb.) nevezte követendő példának, lelkes hallgatósága elgondolkozott-e azon: vajon e csodás fejlődés következtében hasonló lesz az életszínvonal Magyarországon is, mint például Kínában vagy Oroszországban? A szociális ellátásról nem is beszélve. Ha erről elgondolkodnának, talán közelebb kerülnénk a jelenlegi és jövőbeli orbáni valósághoz.
A diktatúra-kiáltás helyett erről kellene beszélniük az országot és vezetését bírálóknak. Épp olyan egyszerű nyelven, mint azt Orbán Viktor teszi. A populizmus ellen populista érvekkel lehet (talán) meggyőzni az embereket, a sorsuk jobbra fordulására vágyó tömegeket. Hiszen idézve a költő szavait: a Haza minden előtt.
