Összesen félezer, a Krímből származó tárgy diplomáciai csata dúl. Csak a kincsek hetedének értékét, ami a szimferopoli múzeumból származik, 172 ezer euróra becsülik. Az egész kollekció értéke meghaladja az egymillió eurót. A kiállítási anyagban nagyszerű régészeti leletek szerepelnek, gyönyörű drágakő-berakású ékszerek, köztük nyakék, karperec, gyűrű, fülbevaló, fegyver.
A szimferopoli múzeumtól kapott tárgyak a kései szkíta korszakból származnak, többek között egy szkíta bronz üst, lovas díszek és juh formájú edények. A Kercsenszkijből származó értékek között vannak szobrok, íjak, kerámiák, üveg készítmények, festett vázák és terrakotta szobrocskák, valamint temetkezési eszközök. A bahcsiszeráji múzeum 215 kiállítási tárggyal vesz részt Amszterdamban.
A kiállítás szervezői felelősséggel tartoznak a krími múzeumoknak, annak ellenére is, hogy azok most orosz területen vannak, de ugyanakkor az ukrán kormányra is tekintettel kell lenniük, amely az értékek kivitelét engedélyezte. A vitába bevont nemzetközi jogászok hiába törték a fejüket, hasonló problémával nem igen találkoztak. Az időszámítás előtti 6. és 2. század közötti időből származó aranyeszközöket akkor vitték ki a félszigetről, amikor az még Ukrajna része volt.
Csakhogy azóta alapvetően megváltozott a helyzet: Ukrajna ezért magának követeli "A Krím a Fekete-tenger aranya és titkai" című kiállításon február eleje óta bemutatott értékeket. S, természetesen, maguknak követelik a krími múzeumok is. Hollandia politikájából az következne, hogy Kijev kérésének tegyen eleget, hiszen a többi nyugati országhoz hasonlóan, változatlanul nem ismeri el Moszkva jogát a Krím bekebelezésére.
Csakhogy, úgy látszik, a politika is óvatosabb, különösen az után, hogy a nemzetközi jogászoktól sem kapott semmiféle támpontot. Ezért tudomásul veszik az Amszterdami Egyetem döntését: sem Kijev, sem Moszkva követelésének nem tesznek eleget. Megvárják, milyen döntést hoz az erre hivatott bíróság, vagy miben egyeznek meg az érdekelt felek.
Természetesen, ilyen megegyezésre hiába is várnának. Marad, tehát, a bíráskodás, ami akár évekig is elhúzódhat. Addig pedig a szkíta aranykincseket bemutató kiállítást talán be sem zárják. Mindenesetre, úgy tűnik, a már meghosszabbított időpont, szeptember után is látogathatóak lesznek a Fekete-tenger aranyai.
Amíg eldől a krími arany sorsa, folyik a diplomáciai csatározás. Pontosabban, a nyilatkozatháború. Bár mindkét fél, az ukrán kulturális miniszter éppen úgy, mint az orosz Szövetségi Tanács krími képviselője azt bizonygatja, hogy bírósághoz fordulnak javaik visszaszerzéséért, ennek eddig sok jelét nem lehetett tapasztalni.
Meglepő óvatosság tapasztalható Moszkva részéről is. Az orosz kulturális miniszter miközben azt nyilatkozta, hogy a kincsek Ukrajnába szállítása egyenértékű lenne azok ellopásával, éppen a Krímben tett látogatásakor azt is szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy minisztériuma nem kíván beavatkozni a kérdés rendezésébe, nehogy szükségtelenül politikai színezetet adjon a problémának.
Többen úgy vélik, hogy a Kreml nem szeretne olyan színben feltűnni, mintha újabb ukrán vagyonra igyekezne rátenni a kezét. A tárgyalások a múzeumok szintjén zajlanak, és a jelek szerint Moszkva szeretné, ha ott is folytatódnának. A holland külügyminisztérium hasonló álláspontra helyezkedett. Ezzel tulajdonképpen cáfolták a kérdésben érdekelt néhány hivatalnok kijelentését, miszerint a kiállítási tárgyak sorsa állami szinten fog eldőlni.
Szerintük a kérdés jogi oldala teljesen egyértelmű: a krími múzeumok Amszterdamban írták alá a megfelelő szerződéseket, méghozzá a múzeumigazgató a múzeumigazgatóval. Hasonló álláspontot képviselnek azok a nemzetközi jogászok is, akiket a krími múzeumok kértek fel a hollandiai tárgyalásokra. Szerintük Ukrajna a kincseknek csak másodlagos birtokosa, az elsődleges tulajdonosok maguk a múzeumok, amelyek a szerződéseket megkötötték.
Ezeknek a szerződéseknek a betűjéből és a szelleméből következik, hogy őket illetik a kiállítási tárgyak. Szemet hunyni, természetesen, a felett sem lehet, hogy még ezekbe a szerződésekbe is belefoglalták, hogy a kiállított tárgyak az ukrán állam tulajdonát képezi.
Bonyolítja a helyzetet, hogy mint erre az amszterdami múzeum egyik munkatársa is felhívta a figyelmet, a nemzetközi gyakorlat az, hogy olyan módon adják vissza a kiállítási tárgyakat, ahogy azokat kapták. Ebben az esetben központilag, Kijeven keresztül kellene ezt megtenni. Még a szentpétervári Ermitázs igazgatója is úgy véli, igazi kihívás ez a jogászoknak és a diplomatáknak.
