Felvállalják magukat olyannak, amilyenek, és ezzel becsempészik a játékba az ellenállhatatlan humort. Ez a felszabadító komikum abból fakad, hogy végre nem kell félniük, hogy nevetségessé válnak, hogy a teátrális hősiesség helyett lehetnek öregek, darabosak, vesztesek. Mert ebben a filmben az a jó, ha az öregfiúk csapatával színre lépő irónia és önirónia akár parodisztikus színeket csempészhet be a játékba.
Akárcsak az első két filmben, a nevezetes színészgárda tagjai most is minduntalan összekacsintanak a nézőkkel. Csinálják, mintha komolyan vennék az éppen soron következő öldöklést, pedig egy csodát. Illetve az a legjobb a dologban, hogy akciófilmnek vérbeli akciófilm ez a rész is, tele lehetetlenebbnél lehetetlenebb harcos akciókkal, olyan ad abszurdum feszítve az összecsapások látványosságát, ami nyilvánvalóan lehetetlenné teszi, hogy egy pillanatig is komolyan vegyük.
De éppen így jópofa és szórakoztató, mert az egész egy rém ügyes koreográfia. Sylvester Stallone, aki a sztárokat újra hasznosító filmötlet kiagyalója és megvalósítója volt az első részben, főszereplőként most is uralja a terepet. Kicsit merevebben és teátrálisabban ugyan, mint amennyit a többiek - Herrison Ford, Arnold Schwarzenegger, Mel Gibson - megengednek maguknak, de együtt nagyon szórakoztató a kiöregedett szuperhősök csapata.
A film sztorijába beleszövik a nemzedékváltás nagy témáját is, s ez reménybeli fiatal akcióhős-jelölteknek ad jó alkalmat a bemutatkozáshoz. A show-t azonban Antonio Banderas viszi el: káprázatos karakteralakítása az öldöklő összecsapások közepette csúcsminőségű ripi. Akár egy Oscart is megérne.
(The Expendables - A feláldozhatók ****)
