A két olasz emigráns 1927. augusztus 23-án villamosszékben végezte életét Charlestown börtönében. Azzal vádolták őket, hogy 1920. április 15-én rablást és kettős gyilkosságot követtek el a Boston melletti South Braintree-ben működő Slater and Morris cipőgyárban, politikai indíttatásból.
Mint ahogy már a tárgyaláson kiderült a tanúk vallomásából és a nyilvánvaló tényekből, ezt a tettet nem követték el. A vád alól, megbocsáthatatlan késedelemmel csak 1977-ben Michael Dukakis, Massachusetts állam kormányzója mentette fel őket.
A magát a demokrácia és az igazságosság földjének hirdető Egyesült Államok használta fel őket az akkor nagyon erős baloldal és a politikai tudattal rendelkező bevándoroltak elrettentésére. Akkoriban a fémmunkások szakszervezetének, az International Workers of the Worldnek 20 millió tagja volt és erős volt a közoktatásban dolgozók szocialista szakszervezete is. Sacco és Vanzetti egyaránt anarchista nézeteket vallottak.
Perük során szerte a világon széles tömegek támogatták őket. Spontán tiltakozások voltak Londonban, Párizsban, Németország számos városában. Bostonban a toszkán Aldino Felicani által alapított Defence Committee lépett fel az érdekükben, valamint sok művész és értelmiségi, köztük Bertrand Russell, John Dos Passos, George Bernard Shaw, Upton Sinclair, Albert Einstein, Herbert George Wells…Kivégzésük után Genftől Tokióig heves összecsapásokba torkolló tüntetések voltak.
Fotó: Népszava-archívum
Sacco és Vanzetti kivégzéséről a Népszava 1927. augusztus 24-i száma a címlapon és a második oldalon, összesen másfél oldalas összeállításban számolt be. „Az ötvenemeletes felhőkarcolók, a trösztök, a kartellek, a dollármilliomosok országában a szentséggé emelt business és a művészetté fejlesztett álszenteskedés államában legyilkoltak két olyan embert, akinek bűnösségét nem tudták abszolút módon bizonyítani” – írta a lap Gyilkosság című vezércikkében. Azért kellett meghalniuk, mert nem akarták elhinni, hogy az olyan társadalmi alakulat, amelyben a dollármilliomosok pincsikutyáinak jobb dolga van, mint a dolgozó munkások gyermekeinek: isteni rendelés.” A Népszava hosszan idéz Saccónak 14 éves fiához, Dantéhoz írt búcsúleveléből, amelyben azt sajnálja, hogy a fiú nem lehetett ott a kivégzésen, hogy aztán „a kivégzést követő hajnalon világgá kiálthasd a XX. Század szégyenét.” A 2. oldalon a lap ír a világszerte kirobbant tüntetésekről, köztük a Népszövetség genfi palotája elleni ostromról. A temetésről az augusztus 30-i számban olvashatunk, a lap 7. és 8. oldalán.
A civil lelkiismeret napjainkig több mint 500 könyvben, számos filmben, tv-produkcióban hallatta hangját. A legismertebb az 1970-ben készült Giuliano Montaldo-film volt, amelyben Saccót és Vanzettit két közismerten elkötelezett baloldali művész, Riccardo Cucciolla, illetve Gian Maria Volonté alakította. A kor egyik híres tiltakozó dalává vált Joan Baez Here’s To You című főcímdala.
Luigi Botta újságíró, tanár 1969-ben találkozott Vanzetti lányával, Vincenzinával, azóta tanulmányozza az esetet. Első esszéjét a témában 1978-ban publikálta. Ma viszont már egy négy kötetes, 1500 képpel illusztrált műnél tart. „Nincs remény arra, hogy ezzel befejeződik, olyan bonyolult az eset és sok aspektusa nem világos még. Ilyen például Benito Mussolini szerepe, akiről azt gondolhatnánk, hogy ellenséges volt velük szemben, holott aktívan fellépett az érdekükben. Az olasz diplomatáktól napi jelentést kért az ügyről, kegyelmét kért számukra a római amerikai nagyköveten keresztül, aki továbbította a kérést Calvin Coolidge elnökhöz. Ő azonban tehetetlen volt, az egyes amerikai államok szuverenitása miatt. De Mussolini érdeklődése az ügy iránt továbbra is megmaradt. Segítette Edward Holton Jamest, Henry James-nek, a nagy írónak unokaöccsét abban, hogy megtaláljon egy Olaszországban élő fontos tanút.” Nem tudhatjuk persze, hogy a baloldal és a szakszervezetek ellen otthon kíméletlenül fellépő Mussolinit mennyire vezérelték nacionalista-populista megfontolások, hiszen az üggyel mutathatta honfitársainak, hogy mennyire a szívén viseli az Amerikába kivándorolt olaszok sorsát….
„Egy másik nemrég kiderült dolog a Langone temetkezési vállalat vezetőjével kapcsolatos. Őt bízták meg a hamvak eltemetésével és azokat valóban ki is vitte a börtönből, de ahelyett, hogy elvitte volna a Forest Hill-i temetőbe, bezárta a páncélszekrénybe, hogy biztonságba helyezze, amíg megkapja a Defence Commitee-től az érte ígért 750 dollárt. Ezt meg is kapta. Megdöbbentő, hogy csaknem 90 évvel a kivégzés után a fél világ archívumai és a kollektív emlékezet még mindig új anyagokkal szolgál a kutatás számára. Ez fontos is, mivel időközben sok alaptalan rekonstrukció történt, sőt, súlyos hibák is, amelyeket csak a megszokás konszolidált.”
Fotó: Boston Public Libary
Végül a temetésről készült film ezer dollárért Gardner Jackson tulajdonába került, aki 1930-ban be is mutatta. Aztán az 50-es évek végéi nem volt róla semmi információ. Akkor talált rá darabokban, csaknem használhatatlan állapotban Francis Russell, amikor az esetről szóló könyvét írta (Tragedy in Dedham, The Story of Sacco and Vanzetti). Ő végeztette el a film első restaurációját és montázsát. Kiiktatták belőle a később hozzátett részeket, valamint azokat, amelyeket rossz minőségűeknek tartottak. Russell a filmet 1962-ben a Walthaim-i (Massachusetts) Brandeis egyetemnek ajándékozta, ahol 1979-ig újra megfeledkeztek róla. Ekkor, amikor a Defence Committee archívumát átvitték a bostoni közkönyvtárba, másolatokat készítettek róla és több alkalommal levetítették. 2013-ban Jerry Kaplan újra kézbevette és figyelmes értékelés után a 6 perces felvételt 4 és fél percre rövidítette. Csak egyetlen olyan jelenetet hagyott meg, amelyet később adta hozzá, nem véletlenül. Alvan Fuller kormányzó mondja benne Boston püspökének: „Hála Istennek, minden befejeződött.”
Nem tudta, hogy mennyire téved és mennyire igaza lesz Vanzettinek, aki a védekezése során megjósolta, hogy egy igazságtalan ítéletnek és meghozóinak neve mindig fennmarad a nemzet, a családok, az igazság szégyenére.
A fájdalom menete (The March of Sorrow) című restaurált film ezekben a napokban Olaszországot járja körül, köztük Sacco és Vanzetti szülőhelyén, Torremaggioréban (Puglia), illetve Villafallettóban (Piemont) is levetítik.
