Arról még egyelőre megoszlanak a vélemények, hogy mikortól lenne tanácsos visszafogni a szénfogyasztást. Sokan attól félnek, hogy a szabályozások lefékeznék az ország gazdasági fejlődését, bányák bezárásához vezetnének, és ennek nyomán tömegek veszítenék el munkájukat.
Problémát jelenthet az is, ha nem sikerül időben pótolni a szenet alternatív energiaforrásokkal, vagy esetleg, azok nem válnak be úgy, ahogy arra számítanak, és ez energiahiányt okoz. Számítani lehet a szénipar ellenállására is, ami sok tartományt szinte egyedül tart el, és a politikusok közül is sok támogatója akad. Bár az elmúlt években, ha kis mértékben is, de csökkent az országos szénfogyasztás, a nemzeti szén egyesület számításai szerint 2020-ra 4.8 milliárd tonna körül lesz.
Hszie Csen-hua, Kína klímaváltozási főtárgyalója szerint Peking vélhetőleg 2015 első feléig bejelenti, mikorra tervezi elkezdeni a széndioxid-kibocsátás csökkentését. Más nagyhatalmakkal együtt Kína is kialakítja tárgyalási pozícióját a 2015-re tervezett nagy párizsi klímakonferenciára, ahol a fejlett és a fejlődő államoknak is kötelező vállalásokat kellene tenniük, hogy sikerüljön elfogadtatni a kiotói jegyzőkönyvet felváltó új nemzetközi megállapodást.
Peking hozzáállása döntő fontosságú lehet, hiszen korábban más fejlődő országok mellett a kínaiak voltak azok, akik rendszeresen visszautasították a kibocsátási célok kitűzését. Egyes vélemények szerint, ha Kínában 2020-ra sikerül visszafogni a szénfogyasztást, 2030-ra a széndioxid-kibocsátás is eléri csúcspontját.
Mások szerint viszont ez túl korai lenne és veszélyeztetné a gazdaságot. Hszie Csen-hua elmondta, az első feladat az lenne, hogy meggyőzzék az országot, a gazdaság növekedése nem feltétlenül jár együtt a magasabb kibocsátásokkal. Az, hogy a párizsi klímacsúcsra ilyen felfogással készülnek, már bizakodásra adhat okot, de ahhoz, hogy hatékony és mindenki számára elfogadható megegyezés születhessen, először arra van szükség, hogy kitalálják, hogyan lehet kikerülni a növekedés és szennyezés ördögi köréből.
