- Államtitkárként az első merész kijelentése az volt, amikor az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azt mondta: a felvettek számának növekedése a kormány oktatáspolitikájának következménye. Pedig az elmúlt években drasztikusan visszaesett a felvettek száma, holott ugyanez a kormány volt hatalmon. Mit csináltak rosszul eddig?
- A felvettek számának alakulása mögött több ok van. Az egyik nyilván a demográfiai változás, ezt oktatáspolitikai eszközökkel nem lehet befolyásolni. Van egy adott intézményrendszerünk, amit egy lényegesen magasabb hallgatói létszámra alapozva alakítottunk ki. Ha ezt nem tudjuk értelmes módon megtölteni, akkor nyilvánvaló, hogy az intézményrendszer túl van fejlesztve a feladatához. A probléma egyik megoldása az lehet, hogy több külföldi hallgatót vonunk be a magyar felsőoktatásba. A másik a felnőttképzés, az "élethosszig tartó" tanulás erősítése lehet. Fontos továbbá meggyőzni a magyar fiatalokat arról, hogy a felsőoktatásban való részvétel a jövőjük szempontjából meghatározó jelentőségű. 2011 és 2013 között volt több, nem túl szerencsés intézkedés, ami kicsit elbizonytalanította a fiatalokat.
- Az államilag finanszírozott keretszámok csökkentésére gondol?
- Részben igen, de az azóta meghozott intézkedések következtében látjuk, hogy a hallgatók bizalma visszatért.
- A kormány elkötelezett a hallgatók számának növelése iránt a következő években?
- A hallgatói létszám alakulása több tényezőn múlik. A felvételizők egyéni motivációin, a család befolyásán, és a munkaerő-piac által kínált perspektíván is. A kormány mindent megtesz azért, hogy teljesítse azt az európai uniós irányelvet, miszerint a 30-34 éves korosztályban a diplomások száma eléri a 40 százalékot, amiből Magyarország 30,3 százalékot vállalt és már most teljesített. Ebben a tekintetben a kormány szándéka az, hogy a hallgatói létszám ne csökkenjen.
- Többször említette mostanában Ön és az Iparkamara elnöke, Parragh László is, hogy a képzési kínálatot szűkíteni kell bizonyos területeken, illetve a gazdasági igényeihez kell alakítani. Ez hogyan érintené a hallgatói létszámot?
- A képzési kínálat nincs összefüggésben a hallgatók, illetve a felvettek létszámával. Ez látszik is azoknál a kisebb intézményeknél, amelyeknek muszáj volt átalakítani a képzési struktúrájukat, ennek ellenére nőtt a hallgatói létszámuk. Parragh úr kijelentése arra vonatkozott, hogy vannak a gazdaságnak olyan területei, ahol a szakemberhiány már a fejlődést gátolja.
- Sokat emlegetik, hogy műszaki és természettudományi területen van elsősorban hiány.
- Műszaki, informatikai, természettudományi, gazdasági és agrárterületen van jelentős hiány, de 2010 óta pozitív változások történtek. A kormánynak az volt a célja, hogy ezeken a területeken, illetve a pedagógusképzésben növekedjen a hallgatói részarány, és ez meg is valósult. Vagyis következetes kommunikációval meg tudtuk győzni a fiatalokat, hogy munkaerő-piaci szempontból ezeken a szakokon értékes diplomát lehet szerezni.
- Nem akarják ezzel párhuzamosan csökkenteni a humán - például bölcsész vagy jogi - képzésekben résztvevők számát?
- Nem csak gazdasági, hanem társadalmi szempontok is vannak, utóbbival kapcsolatban nem lehet egyértelműen számosítani a képzések fontosságát, viszont ezek nélkül nem képzelhető el a társadalom hatékony működése. A diplomás pályakövetés statisztikáiból kiderül, hogy vannak olyan szakok, ahol tényleg el kell gondolkodni azon, érdemes-e ennyi embert képezni. Az sincsen rendben, hogy sokan nem a képzettségi szintjüknek megfelelő munkakörben dolgoznak, bár a diploma munkaerő-piaci szempontból akkor is jelentős előnyt biztosít. Ezen felül a szakok számát azért kellene optimalizálni, mert az intézmények - részben a munkaerő-piaci igények téves értelmezése miatt - nagyon sok olyan képzést indítottak, amelyek gyakran ugyanazt a tudásterületet érintik, mégis a specializáció indokával külön néven, külön képzésként indulnak. Például ma létezik "fenntartható takarmányozási mérnök" és "takarmányozási mérnök" képzés is. Ha két szakként indítják az intézmények, akkor kétszer annyiba kerül a finanszírozása.
- A képzési kínálat "optimalizálása" hogyan érinti majd a felsőoktatási állami finanszírozását? Nőni vagy csökkenni fog jövőre az ágazat költségvetési támogatása?
- A felsőoktatás finanszírozásának csak egy része az állami támogatás. Az ágazat teljes költségvetése jelenleg mintegy 480 milliárd forint. Ebből 170 milliárd forint a közvetlen állami támogatás, 120-130 milliárdot az Országos Egészségügyi Pénztár biztosít az orvosi egyetemeknek, a maradékot pedig az intézmények egyéb bevételei jelentik. Utóbbiak jelentős része szintén közösségi - például európai uniós - forrás, ezekből a következő években több tízmilliárd forint áll majd rendelkezésre. Ezen felül vannak az intézmények hallgatói költségtérítésből, illetve a kutatás-fejlesztésből származó bevételei. De további forrásokat lehet szerezni az intézményi struktúrák átalakításából, az elmúlt években kiépült infrastruktúra hasznosításából.
- Az állami fenntartású egyetemek és főiskolák gazdasági irányításáért az ősz folyamán kinevezendő kancellárok felelnek majd. Hogy néz majd ki a napi gyakorlatban, ha a kancellárok és a rektorok konfliktusba kerülnek és nem tudnak kiegyezni? Ki hozza meg a végső döntést?
- Ha valaki még nem látott működő vállalatot belülről, ez a kérdés valóban fontosnak tűnik. A kancellár az intézmény menedzsmentjéért felel. A rektor pedig egy nagytekintélyű szakember, aki ért az oktatáshoz, a kutatáshoz. Vannak olyan rektorok, akik az intézmények gazdasági irányítását is el tudják látni és ellátták, de sokan nem olyan hatékonysággal tették, mint elvárható lett volna. A felsőoktatási intézmények gazdálkodása az államháztartáson belül eddig az egyik legszabadabb volt. Ez ahhoz vezetett, hogy sok helyen nem úgy értelmezték a szabadságot, ahogy kellett volna. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és az Állami Számvevőszék által talált hiányosságok abból adódtak, hogy vagy nem volt szabályozás, vagy a szabályokat nem megfelelően követték, értelmezték.
- A kormány által kinevezett gazdasági főigazgatók eddig miért nem tárták fel ezeket a problémákat az egyetemeken?
- A gazdasági főigazgató bizonyos területekért felel, de nem menedzseli az ügyeket, hanem a törvényességet biztosítja, illetve végrehajt, de nem aktív részese a gazdasági döntéseknek, nem dönthet arról, hogy az intézmény valamit finanszíroz vagy nem, de rámutathat, ha valamire nincsen pénz. A kancellár ehhez képest annyival több, hogy neki kell eldöntenie, hogyan lehet egy projekt finanszírozását megoldani egyrészt az intézmény forrásainak átrendezésével, a prioritások átalakításával, vagy éppen más bevételi források megtalálásával. A kancellárnak az egyetem működőképességét kell biztosítania, nem pusztán megtakarítania és bevételt szereznie.
- Utasíthatja az emberi erőforrások minisztere vagy a miniszterelnök a kancellárokat egy-egy döntés meghozatalára?
- A kancellár munkáltatói jogát a miniszter gyakorolja, ilyen módon az állam, mint tulajdonos, megjelenhet igényekkel. Természetesen az intézmény működését a rektor és a kancellár ismeri a legjobban, tehát a menedzsment döntéseket nekik együttműködve kell meghozni.
- Ebben a kancellárok és a rektorok mellett milyen szerepet kaphatnak a hallgatói önkormányzatok? Balog miniszter úr a közelmúltban utalt arra, hogy a Hök-ök rendszerét is átalakíthatják. 2010-ben még arról is szó volt, hogy elveszik a hallgatói érdekképviseletek egyetértési jogát a szenátusokban.
- A Kehi jelentéséből az is kiderült, hogy a hallgatói önkormányzatokban is vannak olyan anomáliák, amelyekkel foglalkozni kell. Persze ezeket nem kell túlértékelni, voltak olyan gazdálkodási szabálytalanságok, amelyek ismerethiányból vagy egyebekből adódtak. Ami a jogosultságokat illeti, érdemes megvizsgálni, hogy mik a hallgatói önkormányzatiság eredendő céljai. A felsőoktatási képzésnek három funkciója van. Egyrészt szakmai képzés zajlik. Másodsorban a hallgatókat - és ez már nemcsak a képzést jelenti - az egyetem felkészíti az értelmiségi szerepre. Harmadrészt pedig azon a hallgatók számára, akik ezen túl nagyobb részt kívánnak vállalni a későbbiekben a társadalom vezető elitjében, lehetőséget kínál egy más típusú szerepvállalás gyakorlására. Ez volt a Hök-ök alapkoncepciója, mindent ebből kell levezetni. A hallgatói önkormányzatiság csak részben szól az érdekérvényesítésről. A diákképviseleteknek azt kell átgondolniuk, hogy az érdekérvényesítést és a vezető értelmiségi szerepre való felkészülést a megfelelő formában teszik-e, vagyis, hogy a Hök-vezetők alkalmasak-e erre a vezető szerepre. Ebbe kívülről nem szabad beleszólni. Látni kell azonban, hogy a gazdálkodási anomáliákon kívül voltak más problémák is, például, hogy a Hök-ök mennyire legitimek az intézményeken belül, milyen a hallgatói elfogadottságuk, hány hallgató választja meg őket, illetve megjelentek alternatív diákszervezetek is. Ezek a jelzések fontosak, de megismételve: ezt a problémát a szervezetnek önmagának kell kezelni és megoldást találni.
- Elég, ha a Hök-ök átgondolják, vagy lesz külső nyomás is, például jogszabály-módosítás?
- Vannak olyan, a hallgatói léthez kapcsolódó döntések, például ösztöndíjak vagy a kollégiumi elhelyezések, amelyekbe a szenátusokon keresztül a Hök-öknek érdemben bele kell szólniuk, de vannak olyan területek, ahol meg kell vizsgálni, hogy a hallgatói képviseletek érdemben bele tudnak szólni, vagy szükséges-e beleszólniuk a döntésekbe.
- A MAB legutóbb élesen bírálta azt a törvénymódosítást, amelynek eredményeképpen doktori címmel egyenértékűnek nyilváníthatók egyes sporteredmények, illetve állami kitüntetések. Ez nem rontja a felsőoktatás színvonalát?
- Ha oktatóként az egyetemen csak azt a tudásmennyiséget tanítanánk, amelyet mi magunk is megszereztünk ott, akkor végeznénk egy év alatt. A tudásunkat mindig meg kell újítani. Ennek két módja van: a kutatói pálya vagy a szakmai gyakorlati tevékenység. A német főiskolák jelentős részében a tanároknak és a rektoroknak nincs doktori fokozata, mégis elismert szakemberek, akik az iparban dolgoztak. Idén márciusban éppen a MAB elnöke és egy egyetem rektora levélben kérte elődömet, hogy teremtsen a jogalkotó lehetőséget arra, hogy egyetemi tanárrá lehessen kinevezni ipari szakembereket. A művészet és a sport területén is nagyon nehéz mérni a tudományos teljesítményt, a kérdés, hogy ki akarunk e zárni a szakmájukhoz értő embereket az oktatási tevékenységből. Attól persze, hogy valaki például olimpiai bajnok vagy kiváló művész, nem feltétlenül alkalmas oktatónak, de aki igen, annak jogtechnikailag a doktori címnek való megfeleltetéssel tudunk lehetőséget adni az oktatásra.