Két járvány is terjed a világban. Az Ebola már több mint ezer embert gyilkolt meg. Nyugat-Afrika képtelen megfékezni a gyilkos kórt, s bár Európa és az Egyesült Államok is segíteni próbál, a lelkes és önfeláldozó önkéntesek túl kevesek ahhoz, hogy képesek legyenek igazán hatékonyan szembeszállni vele. Ehhez a helyiek régi szokásait is meg kellene változtatni. Szakítaniuk kellene például azzal a hagyománnyal, hogy a halálos betegségben elhunytak holttestét megcsókolják. Az emberek gondolkodásának megváltoztatása azonban nem megy egyik napról a másikra, pedig most tényleg minden perc számít.
Mindeközben Irakban és Szíriában a dizsihadista Iszlám Állam (IS) terjeszti a szélsőséges iszlamizmus kórját. Kezdet kezdetén Szíriában foglaltak el területeket. Addig még csak legyintett erre a világ, hiszen a fundamentalisták Bassár el-Aszad gyűlölt rezsimje ellen harcoltak. Később azonban Irakban is mind több várost kebeleztek be. Miután pénzintézetekre és olajmezőkre is sikerült rátenni a kezüket, riasztóvá vált a helyzet. Akkora vagyonra tettek szert, hogy hosszú évekre biztosíthatják az általuk életre hívott "kalifátus" fenntartását, s az "eretnekek" elleni harcot.
Eleinte mindkét járványra csak legyintett a fejlett világ. Az Ebolára azért, mert a fejlett országok orvosai egybehangzóan állították, ilyen tömeges megbetegedés Nyugaton nem alakulhat ki. Csak olyan régióban pusztíthat az Ebola, ahol az alapvető higiéniai követelményekre sem figyelnek oda. Bár a gyilkos kór már korábban is felütötte fejét bizonyos afrikai országokban, nagy járvány akkor még nem alakult ki.
A gyógyszergyártó cégek ügyet sem vetettek az Ebolára, nem is érte meg nekik jelentős összegeket fektetni egy hatékony ellenszer kifejlesztésébe. A fekete-afrikai lakosság ugyanis nem annyira piacképes… Most azonban, amikor már európai áldozata is van a megbetegedésnek, pánik tört ki, s az Egészségügyi Világszervezet (WHO) fennállása során első ízben lehetővé tette, hogy kísérleti, hivatalosan nem engedélyezett szérumot is bevessenek vele szemben.
A dzsihadista veszély sem tűnt komolynak. Közvetlenül kalifátusuk kikiáltását követően számos hírmagyarázó úgy vélte, ügyet sem kell vetni a szélsőséges iszlamistákra, mert alig öt, legfeljebb tízezer fegyveressel rendelkeznek, hadi erejük szinte a nullával egyenlő. S különben is, iraki belpolitikai okoknak köszönhetik csak térnyerésüket. Sok szunnita ugyanis úgy gondolta, inkább él a szélsőséges muzulmánok fennhatósága alatt, mint a leváltott (?) síita miniszterelnök, Nuri Al-Maliki rezsimjében.
Amikor azonban az iszlamisták már az igen erősnek vélt kurd katonák, a pesmergák ellen is több sikert értek el, a világ kezdett pánikba esni. Lám, mégis számolni kell az iszlám veszéllyel, s könnyen elképzelhető, hogy a kalifátus, ahol a legsötétebb diktatúráknál is kegyetlenebb eszközökkel gyilkolják, kínozzák meg a kisebbségeket, a keresztényeket, az ezideket és a síitákat, nem csak ideig-óráig marad fenn, amint azt sokan eleinte jósolták.
A járvány terjed, a gyilkos kór szedi áldozatait, a világ tehetetlen. Barack Obama ugyan hangzatos beszédében jelentette be, nem engedik a kalifátus fennmaradását, de az általa az Iszlám Állam állásaival szemben elrendelt légicsapások lelassították az előrenyomulásukat, a térségbe vezényeltek 130 amerikai tengerészgyalogost is, hogy segítsenek kimenekíteni a csapdába került menekülteket.
Különös helyzet állt elő. A világ egyetlen reménysége ugyanis a kurd hadsereg lett. Az Egyesült Államok után már az Európai Unió egyes országai is fegyverekkel segítik a pesmergákat, akik a Közép-Kelet legfőbb megmentőivé lépnek elő. Ez azonban azt jelzi, akárhogyan is végződjön az iraki válság, a Nyugat már elfogadta Irak felosztását. Senki sem gondolhatja ugyanis komolyan azt, hogy a kurdok ellenállásukért, a fegyveres harcért ne kérnének valamit cserébe. Ez pedig nem más, mint a függetlenség. A kurd autonóm régió vezetője, Maszúd Barzani már júniusban bejelentette, népszavazást írnak ki az önállóságról. Egyetlen pillanatig sem lehet kétségünk afelől, hogy egy referendum milyen eredményt hoz.
Korábban a térségben Törökország volt a kurd önállóság legnagyobb ellenzője, ma már azonban Ankara sem ellenezné Irak újrafelosztását, hiszen gazdasági érdekeinek nagyon is megfelelne: igen olcsón jutna a kurd olajhoz. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő - szintén a kurdisztáni nyersanyagra gondolván - pedig már nyíltan hitet is tett a kurd függetlenség mellett.
Bár a bagdadi kormány számára rémálommal érne fel Irak felosztása, s az önálló kurd állam megteremtése, az elmúlt hetek-hónapok eseményei azért megmutatták, mennyire "erős" a központi kormány. Még a hatalmon lévő síita politikai vezetők között is komoly a széthúzás, a legalapvetőbb kérdésekben sem képesek közös nevezőre jutni.
Az Iszlám Állam ellen tehát a kurdok jelenthetik a leghatékonyabb szérumot. Ugyan Kurdisztán még csak kísérleti fázisban van, s ha létrehozzák önálló országukat, annak mellékhatásait sem ismerhetjük, de egyelőre csak ők fékezhetik meg a dzsihadizmus járványát. S ha minden jól végződik, feledésbe merül, hogy Obama elődjét, George W. Busht és adminisztrációját mekkora felelősség terheli a kialakult helyzetért.
