Frappáns választ adott az elbizakodott svéd Európa ügyi miniszternek a leendő Magyar Királyság leendő külügyminisztere. A svéd miniszter szerint Orbánék Oroszországot tekintik politikai modellnek, a liberális demokrácia helyett illiberális államot és
munkaalapú társadalmat akarnak, a jogvédő- és civil szervezeteket pedig idegen érdekek kiszolgálóinak nevezik – állította. Mire a szijjártói mélységű válasz valami olyasmi volt, hogy Magyarországnak és a magyar embereknek több tisztelet jár.
Nem egy bonyolult diplomáciai közlés, az egyszer már biztos. Azt is értjük, amikor Sz. Péter szerint a svéd miniszter színtiszta hazugságokat állít Magyarországról és a magyar emberekről. Megszoktuk már, hogy nekünk ez jutott. Az előre megírt, magukat fene okosnak tartó kormányzati pr és marketinges emberek kiszámolta gondolatnélküli sablon válaszok, amelyek bármikor bármire elmondatóak. Az ilyet meg sem halljuk. Normális ember az ilyesmire oda nem figyel, ha mégis bekapcsolva felejti néha a Kossuth rádiót a szobatársa, hogy kénytelen elszenvedni a Déli Krónika helyén jelentkező propagandaadást, akkor az egyik fülén ki, a másikon be. Szót sem érdemel. Ide, nekünk, Magyarországra, kabát alá elmegy.
Csakhogy a külügyi államtitkárok – ráadásul jövendő királyi külügyminiszterek – feladatköre még megállapodott demagóg diktatúrákban is az szokott lenni, hogy valamiféle kapcsolatot tartsanak fent a külvilággal. Főleg a szövetségesekkel. Beszéljen otthon hülyeséget a miniszterelnök – neki már mindegy; a Seszták féle egyszerhasználatosok, vagy a jól idomított szóvivők – ez így már megszokott, ennyit várunk el tőlük. De egy külügyi főtisztviselőtől egy picit kevesebb nyalonci hűséget, több eszet reméltünk. Mi magyar emberek a svéd miniszter kijelentését még csak-csak elviseljük, de a saját államtitkárunkét elég nehéz.
Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell!
