Van a szemrevaló, lopásban igen kreatív űrtolvaj, aki az akcióhősök bájos fajtájából való. Van a zöld bőrű, párductestű bérgyilkosnő, aki nagyon gyilkol. Van a művészien kitetovált, nagyon erős és nagyon butus izomagy, akit folyton ronggyá vernek. Van a halálos ölelésű, magas szálfára emlékeztető, hatalmas szálfa, aki lépeget. És van az imádnivalóan morcos, zseniális kütyüszakértő mosómaci, aki megment mindenkit.
Ők öten teszik ki azt a szedett-vedett csapatot, akik eleinte maguk sem tudják, hogy ők a galaxis őrzői, és mi is csak a végén tudjuk meg a nagy hírt. A galaxis a szokásos galaxis, komor színekkel, fenyegető bolygókkal, kihalt és ellenséggel benépesített ipari-szörnyeteg kinézetű égitestekkel.
És minden tele gyilkos szándékkal, fürge tolvajokkal, fenyegető hatalomvággyal, ahogy annak illik összeállnia a műfaj klasszikus értékeire érzékeny képregénybeli világűrben. A véletlennek és a lúzerségüknek köszönhetően itt verődik össze az öt főszereplő. Ők a biztos nyerő banda, miután annyira nem illenek össze, olyan eltérő a vérmésékletük, a céljuk, a modoruk és a harci lendületük, hogy együttesükből csakis remek kalandok születhetnek. Születik is, A galaxis őrzői remek móka.
A Marvel egyik - remélhetően a folytatásokban is bizonyító - legsikeresebb filmes képregény-adaptációjának indulását üdvözölhetjük A galaxis őrzői című sci-fiben. Már önmagában óriási érték, hogy végre nem az emberiség megmentése, valamint ennek örve alatt a Föld komputeranimált végpusztulata az egyetlen szellemi-fizikai attrakció, mint száz hasonló film közül kilencvenkilencben.
Nincs nagyzenekari aláfestéssel szánkba rágott fennkölt mondandó hősiességről, az ellenség halomra gyilkolászásának nemességéről. Sőt, fennkölt mondandó lényegében csak egy ici-pci akad, az is a végefelé, szinte megbocsátható formában.
Ekkor hőseinkből is előbújik a mintaállampolgár, mint morális hordozó, s a varázsgömböt, amelyért a két órán keresztül folytatott szórakoztató hajcihő folyik, az őrületes felárral kecsegtető üzlet helyett felajánlják a békét biztosító birodalmi nemzeti gárda felügyelete alá.
A varázsgömb, mely ennek a színes képzelettel ügyesen csűrt-csavart sci-fi-mesének a középponti tárgya, valóban varázsgömb. Varázslatos ereje van, amely - mint minden varázslatos erő - pusztításra és oltalomra egyaránt alkalmas.
És mert ez egy olyan intelligensen megcsinált sci-fi-film, amelyben az űr legtávolabbi zugából előkerülő legkülönbözőbb világuralmi megszállottakban is csak-csak egy emberre hajazó állat van elrejtve, így mindegyikük - kivéve a mi hőseinket - saját gyilkos hatalma szolgálatába kívánja állítani a gömböt, leuralva a többieket.
Ezért indul legalább négy, sőt, hőseinkkel együtt öt irányból a fémgombóc megszerzéséért a versenyfutás, miután a mi pozitív hősünk, a kicsit mackós bájú Chris Pratt által dicsérendő játékossággal előállított Űr-Lord ellopta és elrejtette.
De ne szépítsük a dolgot, mert hisz éppen ettől szórakoztató űr-mese a film, hősünk valójában még pályája elején ügyeskedő űr-tolvajocska, akit alig 9 évesen rabolt el anyukája halálos ágya mellőle egy űr-kalóz. Aztán kinevelte őt a tolvajlásra és megértően hagyta, hogy a fiú időnként a Földről magával hozott 70-es évekbeli rock-kazettát hallgassa.
A nyerő ötös éppen börtönbe vettetése révén csiszolódik össze ütőképes bandává, az ő összecsiszolódásuk, konfliktusaik, csapdába esésük és meneküléseik a film legszórakoztatóbb vonulata, jó humorú karakterekkel, vicces dialógokkal, mókás győzelmekkel és hősies póruljárásokkal.
A piciny mosómaci elragadó a folytonos zsörtölődésével, a harci kedvével, a fölényes technikai leleményeivel. Kebelbarátja, a termetes szálfának látszó termetes szálfa mozgatása, hősiessége és gazdag érzelmi életének egyetlen ismételt mondatban kifejezett sokszínűsége ugyancsak a film biztos humorforrása. Izomagy és a bérgyilkosnő elég ügyesen különbözik a többiektől, hogy ők is egyéniséggé legyenek a balhék során, s kellőképpen színesítsék a kalandok és fantasztikumok palettáját.
Chris Pratt, akire a Zero Dark Thirty és A nő című filmből emlékezhetünk, ha egyáltalán emlékszünk, most A galaxis őrzőiben strapabírő főszereplőként mutatkozott be. Van humora, jól bánik az arcán kiülő érzelmekkel, amelyek finomabb árnyalatokkal és sokszínűbb változatban mutatják őt, mint amit az akciófilmek hőseitől kapni szoktunk. James Gunn rendezése jó nyári mulatság, ahol a felhalmozott, de hibátlan elektronikus látványosságok - végre! - többnyire csak háttérkellékek a szereplőkről mesélő történetben.
