választás;megállapodás;DK;

- A DK megőrizné az ellenzéki megállapodást

A Demokratikus Koalíció sajnálja, hogy máig nem sikerült létrehozni a teljes körű ellenzéki megállapodást a budapesti önkormányzati választásra. Azért folytatunk tárgyalásokat, hogy a megállapodás mégis megszülessen. Rajtunk eddig sem múlt, hogy az egyezség mindhárom fél számára korrekt, tisztességes és méltányos feltételeket tartalmazzon - olvasható a párt közleményében.

Ha mégsem jönne létre a teljes körű megállapodás, a DK arra kéri az MSZP-t és az Együtt-PM szövetséget, hogy mivel az eredeti megállapodás 95 százaléka egyik fél által sem vitatott, az egyezségnek ezeket a pontjait a szövetséges pártok továbbra is tekintsék érvényesnek. Ezt a Demokratikus Koalíció önmagára nézve szívesen tekinti kötelezőnek.

A Demokratikus Koalíció továbbra is abban érdekelt, hogy a lehető legszélesebb együttműködés alakuljon ki a demokratikus ellenzéki pártok között. Csak így lehet reális esélyünk arra, hogy reményt kínáljunk a fővárosban változást akaró demokraták százezreinek, hogy Tarlós István és a Fidesz pártkatonái leválthatók - olvasható a DK közleményében.

A FinFisher internet-lehallgató kémprogram, amelyről már a nemzetközi lehallgatási botrányt kirobbantó Edward Snowden is említést tett, képes a megfigyelt tudta nélkül bármely számítógépről minden – akár titkosított – email-t és fájlt megszerezni, mégpedig, mivel a vírusirtó programok sem mutatják ki - olvasható a DK közleményében.