- A térség országaiban is gyengültek ugyan a helyi fizetőeszközök, de korántsem végeznek olyan mélyrepülést, mint a magyar fizetőeszköz az elmúlt héten. Mi ennek az oka és milyen következményekkel járhat?
- Kétségtelen, hogy a többi régiós fizetőeszköz is gyengült, de a forint lecsúszásának más okai is vannak, mint a többiekének. Természetesen közrejátszottak a forint gyengélkedésében is nemzetközi hatások, mint például az orosz-ukrán válság kiéleződése és elhúzódása. Ám azt is rögtön hozzá kell tennem, hogy a magyar kivitel 3 százaléka irányul Oroszországba. Minket nem az uniós kiviteli tilalom, hanem inkább az orosz beviteli zárlat érinthetne érzékenyebben, de a kereskedelem mértéke miatt ez sem meghatározó. Ennél sokkal jelentősebb a dollár erősödése és a feltörekvő piacokról kivont tőke hatása. Ez rengette meg a térségi feltörekvő országok valutáit. Ám a forint még ezekhez képest is jobban gyengült. Ugyancsak súlyos következményei lehetnek az amerikai jegybank szerepét betöltő FED év végére, vagy 2015. elejére várható kamatemelési döntésének. Akár egy 1 százalékos dollár alapkamat is elviszi a térségből a pénzügyi befektetőket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2,1 százalékos kamatlába tarthatatlanná válik, illetve csak nagyon magas felárral tudunk majd magyar állampapírokat eladni a pénzpiacokon. A jegybank akár több százalékos kamatemelésre kényszerülhet. Drágábban tudjuk majd az államadósságot is finanszírozni. Ez azért is súlyos gond, mert míg 2010-ben 80 százalék körül volt a GDP arányos államadósság mértéke, most a 85 százalékot ostromolja.
- Az alaptörvény szerint csak 50 százalék lehet az államadósság GDP-hez mért nagysága. Ez mikorra teljesíthető?
- Ekkora közgazdasági képtelenséget én még életemben nem láttam. Már csak azért sem, mert nem a mérték, hanem a minőség a lényeg. A német államadósság is 80 százalék körüli, vagyis alig alacsonyabb a magyarnál, mégis a legalacsonyabb kamattal juthatnak pénzhez bármikor és bárhol a világon. Nem a 80 százalék számít, hanem a nemzetközi bizalom. Ha ez megvan, akkor magas államadósság mellett is kedvező kamattal lehet pénzhez jutni, ha nincs, akkor 20 százalékos államadóssággal is csak drága hitelekkel lehet az adott ország adósságállományát finanszírozni. Az Európai Bizottságnak (EB) és a Nemzetközi Valutaalapnak ((IMF)) is volt egy-egy tanulmánya, arról, hogy ezeket a 80 százalék körüli államadósságokat hogyan lehet a maastrichti egyezményben szereplő 60 százalékra leszorítani. Azt állapították, hogy ahhoz, hogy a fenntartható növekedést ne fojtsák meg, legföljebb 1-1,5 százalékponttal lehet évente leépíteni ezt az adósságállományt. Ez nagyjából 15-20 éves időtartamot jelent. Ez demokráciákban 4-5 kormányzati ciklus.
Az egymást váltó kormányoknak ebben a kérdésben egyet kell érteniük, és egy generáción át bírniuk kell a társadalom támogatását. A pénzpiacok türelme azonban véges, ezért ez az elvárás lekerült a napirendről. Az eurózónában több országban is magasabb az államadósság, de már nem ez az alapkérdés, Az Orbán kormányoknak ez mégis egyik fő célja. Le is csökkentették 77-78 százalékra, de hogyan? A magánnyugdíj-pénztárak - nem tudok rá jobb szót - bolsevizálásával. A magyar nemzeti jövedelem több mint 10 százaléka, 11 milliárd eurónyi forint egy részét a költségvetési hiány 3 százalék alá szorítására használták fel, a másik részét az adósság csökkentésre. Ez a 3 ezer milliárd forint elpárolgott. Katona Tamás, volt pénzügyminisztériumi államtitkár tanulmányában azt írta, amikor elkonfiskálták 3 millió ember megtakarítását, az emberek nem mentek ki az utcára, akkor határozta el Orbán, hogy ezzel a lakossággal mindent meg lehet csinálni. És ez eddig sikerült is. Igaz, a társadalom tudatos és felelőtlen tudatfertőzése már 2002-ben megindult.
Ne feledkezzünk meg még egy fontos bizonytalansági tényezőről: a devizahitelesek úgynevezett megmentéséről, amely jogilag, technikailag és pénzügyileg is rendkívül problematikus. Emellett a devizaadósokat homogén tömegként kezeli, miközben tudjuk, hogy nem kevesen kifejezetten spekulatív céllal vettek fel tucatnyi vagy akár több tucatnyi hitelt devizában. Egyelőre nem tudni, ki milyen terhet visel majd a kormány legújabb elképzelése nyomán. Egy biztos, ha a devizahiteleket forintosítjuk, arra a megfelelő devizaforrásokat elő kell teremteni. Vagy az MNB devizatartalékaihoz kell nyúlni, vagy újabb hiteleket kell fölvenni. Az pedig tovább növeli az adósságállományt. A jegybank tartalékai még elegendőek de a kormány többször megcsapolta már, például az energiaszektor elemeinek, egyes szolgáltató cégek, illetve most az MKB felvásárlásával. Kérdés, hogy hol az a pont, ahol már a devizatartalékok mértékének zsugorodása megrendíti a nemzetközi pénzügyi körök bizalmát. Nem véletlen az sem, hogy a Moody's a látszólag kedvező magyar gazdasági adatok ellenére hazánkat továbbra is bóvli kategóriában tartja, ráadásul negatív előjellel. Vagyis úgy ítélték meg, hogy az orbáni "szabadságharc" pénzügyi alapjai rendkívül törékenyek.
- Orbán többször hangoztatta, a magyar bankrendszernek legalább 50 százalékban magyar kézben kell lennie. Ez megoldaná a kiszáradt hitelforrások gondját?
- Ha a magyar bankrendszer magyar kézben lett volna 2008-ban, a hazai bankrendszer összeomlott volna. A válság időszakában az anyabankok, pontosabban az osztrák, olasz és egyéb állampolgárok adójából finanszírozták, tőkésítették fel magyarországi leányaikat. A legkönnyebb persze bűnbakot képezni, mindenért a bankokat felelőssé tenni. Visszatérve az alapkérdésre: és a magyar bankok honnan veszik majd a pénzt? Mi az, hogy magyar bank? Az OTP Bank részvényeinek vagy 70 százaléka főleg külföldi kisrészvényesek tulajdonában van. A Széchenyi Bankot mint lehetséges magyar bankot feltőkésítette a kormány, aztán máig több milliárdos a vesztesége. Mikor hallottunk róla utoljára?
- Már eddig is jó néhány kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, a strasbourgi nemzetközi bíróságon is sorra bukja el a pereket a kormány. Most éppen a devizahiteles-csomag egyeztetés nélküli elfogadása miatt figyelmeztette a kormányt az Európai Központi Bank (EKB). Egy kis pávatánc és jó napot?
- Azért lehet, hogy pávatánc közben előbb vagy utóbb megütik a bokájukat. Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben (EP) bejelentette, az EB elnökeként be kívánja vezetni az uniós alapjogi biztosi posztot. Ha létrejön ez a pozíció, az unió alapelveivel ellentétes antidemokratikus, ha tetszik "illiberális" lépésekre a Bizottság az eddigieknél jóval keményebben fog reagálni. Amikor a demokratikus alapértékek aláásása folyik, nem csak arról van szó, hogy a közösségen belül valamelyik tagállam nem tartja be azokat a szabályokat, amelyeket egyébként a csatlakozási szerződésben önként vállalt, hanem arról is szól a történet, hogy rombolja az unió nemzetközi tekintélyét. Putyintól Lukasenkáig, az afrikai és ázsiai diktatúrákig joggal vághatnak vissza az uniós kritikákra, hogy előbb tessék söprögetni a saját házuk táján, azután beszélgethetünk az unió alapértékeiről, a demokráciáról, a sajtó- és véleményszabadságról.
Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy máris igen jelentős uniós forrásokat fagyasztottak be, igaz nem politikai okokból, "csak" az átláthatatlan elosztási rendszer miatt. Emellett több százmilliárd forintot kell visszafizetni szabálytalanságok miatt, lásd autópálya építések. Ha újra nyitják a pénzcsapokat, 2014-ben az előző hétéves pénzügyi keret (2007-2013) terhére a kifutó programokra még lesz pénz. De a most indult újabb hétéves időszak (2014-2020) első két évére az új pályázatok kiírása, elbírálása lesz jellemző, és az induló projekteket elsőként a nemzeti költségvetésből kell finanszírozni. Csak ezután jönnek az uniós pénzek, amennyiben egyébként minden rendben van. Így 2015 - 2016-ban a források akár igen jelentős apadására lehet számítani. Ennek áthidalására én nem látok semmilyen tartalékot, de egy fenntartható, 4-5 éven át évi 1,5-2 százalékos szerény növekedési stratégia elemei sem látszanak.
- A gyenge forint éppenséggel erősítheti az exportot és a hazai autóipar is jól teljesít. Ez nem elég szilárd alap?
- Néhány éve a magyar export szerkezete sokkal egészségesebb volt: elektronika, tradicionális gépipar, gyógyszer-, vegy- és autóipar, élelmiszeripar. Mára a súlypont eltolódott az autóipar felé. Ez rövidtávon nagyon látványos eredményeket hozott. Nem akarok vészmadárkodni, de a kínai termékek világméretű térhódításából mára gyakorlatilag már csak az autóipar maradt ki. Széleskörű lakossági tévhit ellenére az Európába irányuló kínai exportnak már ma is több mint fele gépipari termék, Csak ez több mint az EU teljes kivitelének értéke Kínába. Az elkövetkező néhány évben az európai autópiac sem kerülheti el a kínai nyomást. Ennek következtében gyárakat zárhatnak be, hogy hatékonyabbá és olcsóbbá tegyék a termelést. Ma még nem tudni hol és melyik üzem lesz az áldozat. Sajnos az elmúlt négy évben Magyarországon az autóiparon kívül érdemleges modernizációs és szerkezetfejlesztő, hazai hozzáadott értéket jelentősen növelő termelő beruházás nem történt.
Ennek következményei nem jelentkeznek rögtön, de a kivitel gyenge és a régiós versenytársaktól egyértelműen elmaradó növekedése, nem utolsósorban pedig a legjelentősebb német piacon megfigyelhető viszonylagos kiszorulás több mint figyelmeztető jel. Ráadásul az exporthoz rengeteg import szükséges, ami csökkenti a nyereséget. Nem árt tudni, hogy Magyarországon a bruttó állótőke-beruházások szintje 2013-ban a 2008-asnak a 75 százaléka volt, míg a térségben és az uniós országok többségében nagyjából elérték, vagy meghaladták a válság előtti utolsó év szintjét. Nálunk az állami és önkormányzati infrastrukturális beruházások 97(!) százaléka uniós forrásból valósul meg. Minden évben az agrártámogatások nélkül 3 milliárd euró jön be az Unióból, miközben mi évi kevesebb mint 1 milliárdot fizetünk be a közös kasszába.
- Ha már beruházásnál tartunk. Mire véljük, hogy az elmúlt 4 évben 60 milliárd forintot vont ki a kormány a felsőoktatásból, miközben ennek több mint a kétszeresét szánja stadionépítésre?
- Ez az unortodox gazdaságpolitika szerves része. A költségvetési hiány csökkentésének legnagyobb vesztese az egészségügy és az oktatás, aminek katasztrofális következményei részben már ma is láthatók, hosszabb távon pedig mindenki számára egyértelművé válnak. Európa közepén, nyersanyagok nélkül az egyetlen erőforrás a tudástőke lenne. Nem véletlen az óriási kivándorlási hullám. Becslések szerint 400-500 ezer magyar orvos, egészségügyi dolgozó, mérnök, informatikus, szakmunkás dolgozik külföldön. Hangsúlyozom, nem csak az életszínvonalbeli különbségek miatt, hiszen azok 10 éve is éppen úgy léteztek.
A jövőkép hiánya, a bizonytalanság és a kilátástalanság kényszeríti a legaktívabb, legkreatívabb embereket a távozásra. A külföldön dolgozók nem itthon fizetnek adót, nyugdíj- és egészségügyi járulékokat, nem itt fogyasztanak, az áfa nem a magyar költségvetést gazdagítja. Ha nincs elegendő szakember, még jobb gazdasági körülmények között sem indulhatnak be a beruházások. Ha ez így van, még a hazai tőke is inkább külföldre fog menni. A magyar lakosság több mint egy évtizede tartó tudatos elbutításával, jelenleg egyfajta "szellemi tömegpusztítás" folyik Magyarországon. Ezt Orbán és a Fidesz 2002. óta tudatosan végzi, a szociálliberális kormányok, politikai erők pedig ezt tehetetlenül és tétlenül nézték. A népnek fel kellene ébredni a csodaszarvasos álmából, mert igen nagy árat fizetünk majd azért, ami évek óta itt történik.
- Mi történhet akkor, ha Orbán Viktor nem várja meg, amíg komoly ellenlépéseket tesz Brüsszel, inkább ő fordít hátat az uniónak, magával rántva az országot?
- Ez - legalábbis egyelőre - messze áll a valóságtól. De ha mégis eljátszunk a gondolattal: beláthatatlanok a következmények. A magyar kivitel 75 százaléka irányul az unióba. A válság után nem csak Magyarországnak jutott eszébe a keleti nyitás, csak sok ország sokkal sikeresebben csinálja mint mi. Egyébként ami akár az oroszországi, akár a távol- és közel-keleti exportunkat illeti, annak nagy részét az itteni nemzetközi nagyvállalatok végzik, nem a magyar kis és közepes vállalkozások. A kereskedőházak nagy része, amit adófizetői pénzeken nyitottak, teljesen feleslegesek. Mi keresni valója van egy magyar kis vagy közepes vállalkozónak például Ghanában? Egy ilyen távoli országba olyan pénzügyi, logisztikai, biztosítási és egyéb feltételekkel lehet csak eljutni, amiket ezek a cégek képtelenek megfizetni. Annak az országnak, amely az EU teljes kivitelének 1.8 százalékát adja, bőven van mozgástere Európában és a közvetlen földrajzi környezetben.
Ha komolyan vesszük a kilépés lehetőségét, akkor a magyarországi termékek azonnal versenyhátrányba kerülnének, hiszen az Unió és Magyarország között vámhatárok emelkednének. Megszűnne a külföldi munkavállalás szabadsága. A tőke és a termelőüzemek pedig kivonulnának, a munkanélküliség 30-40 százalékra, vagyis nyugat-balkáni szintre is ugorhatna. Ami talán a legérzékenyebben érintené az országot, elapadnának az uniós források. Azért Orbánt érheti néhány kellemetlen meglepetés nem csak az új EB megalakulása, hanem az EP miatt is, hiszen a Néppárt és a szocialisták kényelmes többségű nagykoalíciót alkottak. Ebben a többségben már nincs szükség a Fidesz szavazataira az Európai Néppárton belül. Más kérdés, hogy már régóta ismert: a Fidesz világnézetének, demokrácia-felfogásának, "értékrendjének" semmi köze az európai értelemben vett konzervativizmushoz - hozzáteszem liberális konzervativizmushoz. Ha ez a felismerés megjelenik a politikai döntéshozatal szintjén, akkor legalábbis a néppárti nagy család ajtót mutathat Orbánéknak.
Engem azonban nem Orbán érdekel, hanem az, hogy azokat a hatalmas költségeket, károkat, amiket a gazdaságban, a szellemiekben, munkaerőben, morálban ez a politika már eddig is okozott, hogyan lehet felszámolni, és ez az egész társadalom számára mennyi időbe, energiába és nélkülözésbe kerül. Kívülről kaphatunk ehhez némi támogatást, de az évtizedes feladatot senki nem oldhatja meg helyettünk. Erre a kihívásra a magyar társadalom felgyorsuló önszerveződése, a társadalmi tudat tisztulása adhatja meg a választ, a rendszer "ellenségeire", a civil szervezetekre is építve és velük szorosan együttműködve.
