Az eső gyakorlatilag épp akkor ered el, amikor a fahrtsín végre a helyére kerül, a stáb és a színészek is készek a jelenetre, és a rendezőasszisztens is verbális jelzőrakétát lő "próba! ez most csak próba lesz!" felkiáltással. Semmi baj nincs, a lendület nem torpan meg, "egy esernyőt kérek akkor a színművészek fölé", és a parkolóban kabátban, sapkában, láthatóan őszi szerelésben ácsorgó négy fiatalt rögtön két ernyő alá dugják. A késő este forgó jelenet hiába játszódik októberben, a vízpettyek esetleges offenzív támadását az alulexponálás sem tudja elrejteni a ruhákról. A parkoló egy diszkóhoz tartozik, ahová a bejáratnál vörösen izzó nagy "isco" felirat hívja a négy színészt - a "D" stílusos villódzásával -, és ahogy az eső alábbhagy, mehet a próba: intenek a "háttérnek" - jelesül két fiatal statisztának -, hogy elkezdhetnek sétálni, megtöltendő a háttér egyhangú kopárságát, majd a színészeknek is. Laza, viccelődő diskurzus hallik, ahogy irányt vesznek a bejárat felé.
A fenti jelenet Goda Krisztina rendező legújabb filmjéhez készül. A Veszettek negyvennegyedik forgatási napján járunk, ami már így is szokatlanul hosszúnak tűnik a magyar játékfilmek szokott forgatási idejéhez képest, de még egy teljes hónap hátra is van - szó sincs csúszásról, csak rengeteg a jelenet. A stábtagok rutinosan kerülnek ki minket, mintha éppen nem húsz-harminc sosem látott ember téblábolna köztük. "- Na, mi újság van? - Semmi különös. Sajtónap van..." - csípünk el egy néhány szót a forgatás előtt. "Sajtónap? Na ne b.....!" - jön a meglepett válasz.
A folm minden kockája masszív tömbnek ígérkezik, hiszen Goda és a forgatókönyvíró Divinyi Réka izgalmas anyaghoz, Czető Bernát László szikár fejszecsapásához, a Kakukk című kisregényéhez nyúltak: egy fiatal testvérpár, Joci és Máté története egy fiktív vidéki kisvárosban játszódik, ahol az új rendőrkapitány felkarolja a kallódó csibészeket, de amint fekete ruhát öltenek, tarra borotválják a fejüket, egyértelművé válik a párhuzam a beteg magyar valósággal. (Az alkotók mindegyike valamiért kiemel európai példákat is.) Kálomista Gábor producer tehát a Marian Cozma-gyilkosságra demagógan reflektáló Szíven szúrt ország után ismét kényes témát ölel magához.
Aki pedig olvasta, nem tud nem a Magyar Gárdára, vagy más önbíráskodó, frusztráltan rendpárti szerveződésre - mint a műben szerepel, "védegyletre" - asszociálni; ebben az értelemben ez "gárdafilm" lesz, ám szociológiai érveket is ígér a rendező, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, vajon elegendő-e a szegénységből fakadó elkeseredés, a mindenkori hatalom impotenciája feletti düh a másokkal szemben érzett gyűlölethez, vagy sokkal inkább személyes gyermekkori és családi élmények, összetett belső gyötrődések adnak alapot a szélsőségekre. A közeg. És mindez együtt: mindenki egy történet. A film jelentős része vidéki helyszíneken forog, Kazincbarcikán, Ózdon és Várpalotán játszódik, és csak néhány felvételnek ad otthont Budapest, azaz Mátyásföld, az egykori Ikarus gyár területe, a legendás Művelődési Ház, ahová a sajtónak is betekintést engedett a rendező - éppen a névnapján - a monstre munkába. A retro szellemtanya penészes barnasága tökéletes díszlet, miként a benne lévő, hol lepukkant konditeremnek, hol rendőrörsnek, vagy éppen a diszkónak átrendezett termek is. Az örs hangulata nagyon eltalált: a falakon nyomasztó felhívások a tanyavilágban szaporodó gyilkosságokról, nyomasztóan pontos fekete fantomképek, helyszínelés fotói, ventillátorok, mocskos kávéspoharak.
Ahogyan az idősebb és vagányabb fivért, Jocit alakító Klem Viktor beavat karaktereik előéletébe, apjuk elvesztése lökte őket a rendpártiság irányába. És hogy onnantól milyen példákat kapnak, egyáltalán milyen mintákat fogadnak el, már egy alapos oral history témája. Mérgezett pengeél az életük. A jámborabb öccs szerepe élete első nagyvásznas lehetőségeként ifj. Vidnyánszky Attilának jutott, s ő visszafogottan, kissé rezignáltan araszol a parkolós jelenetben, különben tudósítónkkal elég határozottan érezteti, milyen fontos számára, hogy színpadon töltött évei után, 23 évesen filmen is bizonyíthasson. Édesapja nem jön a forgatásra, mint nevetve mondja, "ez az én munkám", neki pedig van egy másik, amúgy a forgatás - bár már egy éve kemény fizikai felkészülés, egy speciális fülöp-szigeteki harcmodor elsajátítása előzte meg - számára olyan, mintha egy nagy "nyári táborban" lenne.
- Akkor ezt most nem vesszük fel? - kérdi valaki, megint a parkolóban.
- De, fölvesszük - vágja rá az ötödik próba után az asszisztens kérdésére valamelyik stábtag, de az eső újra esik. A színészek haját, azaz parókáját újra el kell rendezni, hiszen a valóságban már teljesen kopaszok, csak ó sors - a jelenet korábban játszódik. A sminkeseknek másfél órájába telt, mire a fejfedőt szálanként összerakták.
Goda Kriszta olyan könnyedséggel tűnik fel a díszlet változó pontjain, hogy az embernek az a benyomása, teleportál, vagy lebeg. A rendező vált néhány mondatot a színészekkel - ketten közülük egyébként éppen Klem és ifj. Vidnyánszky -, aztán visszalibeg rendezői sátrába, ahol az eseményeket Babos Tamás operatőr szemével követheti. Goda rendkívül precíz, láthatóan nyugodt rendező, és ez a stáb határozottságából tűnik ki a legjobban. Senki nem kérdez, mert nincs mit, mindenki tudja a feladatát. Ha a rendező új ötletet oszt meg, legközelebb már minden és mindenki ahhoz igazodik. Felesleges szócséplés, brainstorming itt már nincs. Legutóbbi nagyjátékfilmje - amit ugyancsak Divinyivel írt -, a Kaméleon óta hat év telt el, de mintha csak tegnap lett volna. Hidegvérű nyugalma alatt erős szenvedély van, amit különösen a próba és felvétel közelgő perceiben mutat meg, amikor a stábtagok már idegesek, ezért merészebbek is. "Ebben a cipőben nem tudok menni" - derül ki az utolsó pillanatokban. Goda azonban a felvételek közben nyugalmat sugároz - teljesen profi.
"Akkor ez most már felvétel lesz!" - kiáltja az asszisztens, "ha azt mondja Tamás, hogy jó az ég, akkor jó", és tényleg, jön a csapó, forog a kamera. Pedig van stábtag, aki már négy órája nem tudott elmenni vécére. De a háttérben a statisztapár elindul, majd lassan, hanyag eleganciával a négy színész is. A dramaturgia árulkodó: belépnek a diszkóba, ahol hamarosan valami baj lesz. "Na, kinél van a zsé?" - kérdezi Klem, azaz Joci, tekintetét Mátéra célozva. "Miért néztek így rám?" - értetlenkedik az öccs, és még szófoszlányokat lehet elcsípni arról, hogy "így a korrekt", aztán az előterébe érnek, a bejárathoz.
Ám ahogy egyre vaskosabban kopog az eső, úgy lesz egyre biztosabb, hogy további felvételeket ma már nem látunk. Valamivel izgalmasabb lett volna előző nap érkezni, a beszédes "tömegverekedés" jelenetre. Hogy végül hogyan verték péppé ifj. Vidnyánszky Attilát - ahogyan arról a sminkes kocsiban elcsípett véres fotók árulkodnak -, az csak jövőre, legkorábban tavasszal derülhet ki.
