Kína;pápa;vezetők;

- A kínai vezetőkhöz szólhat a pápa

Ferenc pápa nem sokára Dél-Koreába látogat, és a gépe Kína felett is elrepül. Ez ritka alkalmat ad számára, hogy közvetlenül az ország kormányához szóljon, mivel a protokoll szerint minden olyan ország vezetőit üdvözölnie kell, amely felett átrepül. 

Legutóbb, amikor II. János Pál pápa akart átrepülni a kínai légtéren 1989-ben, nem kapott engedélyt. Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője szerint nem tudni, mit fog mondani a pápa, de igazolta, hogy az út során érinteni fogják Kína légterét. Nemrég Pietro Parolin bíboros azt nyilatkozta, a Vatikán támogatna egy tiszteletteljes és konstruktív tárgyalást a kínai kormánnyal, hogy esetleg megoldják az országban érvényes vallási korlátozások problémáit.

Ferenc pápa augusztus 15-én érkezik Dél-Koreába, egy katolikus fiataloknak szervezett fesztiválon is részt vesz, ahol kínaiak részvételére is számítanak, és feltehetőleg a békemisén is említeni fogja az országot.

Barack Obama elrendelte, hogy hajtsanak végre légicsapásokat az Iszlám Állam (IS) ellen Irakban, hogy megakadályozzák a vallási kisebbségek lemészárlását. Az amerikai fegyveres erők fellépnek abban az esetben is, ha az IS az irbili amerikai képviseleteket vagy Bagdadot támadja.