Ha az ember Mexikóvárosban (Mexico City) jár, akkor feltétlenül ugorjon be a Trockij házba.
Lev Davidovics Bronstein a jó Sztálin elől menekült egészen idáig, de hát ismerjük a történetet, ez sem mentette meg, egy Ramon Mercader nevű, az NKVD által beszervezett ügynök jégcsákánnyal agyonverte 1940. augusztusában. Trockij igen részletes életrajzában - Életem, Kossuth 1989 - csak odáig jut el a történetben, hogy kiutasítják a Szovjetunióból és Konstantinápolyba száműzik. De, mint Sztálin ekkorra már engesztelhetetlen ellenfelének, itt sincs sokáig maradása, 1933-tól Franciaországban, 1935-től Norvégiában él. De érzi, még így is túl közel van rettegett ellenfeléhez. (Amúgy, Trockij bírta a küzdelmet. Az elsők között figyelmeztetett, már 1931-ben a nemzetiszocialista veszélyre és a szociáldemokratákkal sem alkudott meg, őket is keményen bírálta mindig, ha maradt egy csöpp ideje.) Jobbnak látta, ha egy biztonságosnak tűnő óceán húzódik közte és a szovjet generalisszimusz között. És különben is, Norvégiában, szovjet nyomásra házi őrizetbe helyezték, hát ott sincs maradása.
Így jut Mexikóvárosba.
1.
Ebben az időben Lázaro Cárdenas elnök van éppen hatalmon, aki némi földreformmal és államosítással vétette magát észre Mexikóban - talán ez ébresztett valamennyi rokonszenvet a kérlelhetetlen Trockijban. Mindenesetre, amikor megérkezik, Cárdenas elnök különvonatot küld érte a kikötőbe és azon érkezik a városba.
Az akkor még külvárosnak számító Coyoacán negyedbe költözik. Szomszédai a híres festőpár Diego Rivera és Frida Kahlo. Akadnak szerzők, akik szerint gyengéd szálak is szövődtek a magát gyakran bajusszal lefestő Kahlo és a fényképek tanúbizonysága szerint jellegzetes kecskeszakállat viselő Trockij között. Igaz, nem igaz, a turisták bomlanak az effajta sztorikért, amelyek ma már jóval érthetőbbek, mint a munkásmozgalom különféle frakcióinak korabeli véres harcai.
Ma Trockij háza mindenesetre csinos kis múzeum, Mexikóváros egyik elegáns negyedévé avanzsált Coyoacánban. Az épület egyik felében Trockij könyvei, róla szóló fényképek, újságcikkek, szobrocskák. Szolid unalom.
A kert azonban igen tisztességesen karbantartott. De aztán, ha tovább húzódunk, akkor a szűk ajtócskán át bejutunk Trockij lakrészébe, amelyet többé-kevésbé eredeti állapotában őriztek meg.
A "szűk ajtócska" azért még némi magyarázatot kíván. Sztálin egykori riválisa meglehetősen tartott attól, hogy a Szovjetunió ura így vagy úgy, de megpróbálja majd elintézni. Egész kis erődítménnyé alakították az épületet hát, ahol családjával, köztük 12 éves unokájával együtt, meghúzta magát. Őrtornyok védték, magas kőkerítés és a híveiből toborzott testőrség próbálta megvédeni. A kicsiny ajtók azt szolgálták volna, hogy ne legyen olyan könnyű csak úgy beszaladni és gyilkolni.
Mercader mindenesetre azt a trükköt eszelte ki, hogy összebarátkozott egy Sylvia Ageloff nevű lánnyal, aki jól ismerte Trockij feleségét, s ere hivatkozva, afféle önkéntes titkárnőként dolgozott Trockij mellett. Sylvia mutatta be Mercadert a főnökének. A zavaros múltú NKVD ügynök arra hivatkozva, hogy egy forradalmi írását szeretné megmutatni, így bejutott a jól őrzött épületbe. Vitt magával pisztolyt, amit a lapockája mögé rejtett egy zsinegen felfüggesztve, egy tőrt a kabátja bélésbe varrva, és azt a bizonyos jégcsákányt, amelynek nyelét rövidre vágta, hogy ne lógjon ki a kabátja alól.
Ha már Mercadernél tartunk, a katalán származású férfit a gyilkosság után elkapták, húsz évet kapott, amelyet majdnem teljesen le is ült. Szabadulása után - már jóval Sztálin halála után járunk - Moszkvába került, ahol állítólag még ki is tüntették, sőt a pletykák szerint egy aranyórát is kapott ajándékba - talán, hogy a múló időre emlékeztessék a maguk finom módján. 1978-ban halt meg, addig felváltva élt Havannában és Moszkvában. A szovjet főváros kuncevói temetőjének abba a részébe temették el, ahol a Szovjetunió Hősei kitüntetetteit szokták abban az időben.
És, hogy mi volt a baja Trockijjal? Személyesen semmi. De Trockij határozottan ellenezte a Sztalin-Ribentropp paktumot. És Sztálin, mint tudjuk, a kritikát azt nem nagyon szerette. A háborús időszakban már igazán kényelmetlen volt neki egykori elvtársa.
Node, vissza a szolidan berendezett házba. Van itt fürdőszoba, konyha, gardrobe - ahogy azokban az időkben egy középosztálybeli élhetett errefelé. A hálószobában egy ágy, tele golyónyomokkal.
1940 májusában ugyanis egy húsz fő sztálinista csoport támadt a Trockij családra. Gépfegyverekkel lövöldözve törtek be az épületbe. Akkor Lev Davidovics és felesége Natalia csak úgy menekült meg, hogy gyorsan elbújtak az ágy mögé, miközben testőreik és az éppen náluk vendégeskedők viszonozták a tüzet. Állítólag kétszáz golyót szedtek össze aztán az ágyból és a mellette álló falból. A lövöldözésben a lábán megsérült Trockij 13 éves unokája, Esteban Volkov is. Meg is erősítették az épület védelmét, más kérdés, hogy úgy látszik a kézirattal érkező NKVD-s ügynökök ellen nincs hatásos védőpajzs.
Szépen berendezett szobák. Valóban itt az írógéptől, a térképen, az éjjeliedényen és a mosdótálon át, a fogason lógó zakókig és nyakkendőkig minden Trockijé volt? A katalógus szerint igen. Mindenesetre, akkor itt valahol lennie kell egy nagy padlásnak, ahol elraktározták mindezt. Ugyanis a Volkov unoka, jó részt még nagyanyjával, aztán négy saját gyermekével, még harminc évig itt élt az akkor még külvárosnak számító Coyoacánban. És nyilván azért 30 év alatt ez az elrongálódott, itt-ott hozzányúltak a berendezéshez.
És abban sem vagyok biztos, hogy valóban a bejáratnál már akkor is egy pénztáros fülke állt-e.
Mindenesetre, tanulságos egy kiállítás, mielőtt tovább megyünk Frida Kahloékhoz, nézzük már meg.
2.
Frida Kahlo Mexikó talán legismertebb művésze. Kétségtelen, ehhez Salma Hayek is segítette abban a filmben, melyben csinos bajuszkával játszotta a festőnőt. Az eredeti Kahlo (vigyázat, hamisítják), a rossz nyelvek szerint, mint az említettük már, bizalmas viszonyt is ápolt a kedves szomszéddal, Lev Davidoviccsal. Az ilyesmit persze nem tudhatjuk biztosan, az azonban tény, Kahlo szeretője évekig egy magyar fényképész volt. Látjuk is itt jó néhány fotóját.
Kahlo különlegesen színes képeivel, meghökkentő témaválasztásaival (például többször megfestette saját spontán vetéléseit) és egész, különleges történetével, kalandos szerelmi életével vonzza a turistákat.
Mindenesetre férjével a szintén festőművész Diego María de la Concepción Juan Nepomuceno Estanislao de la Rivera y Barrientos Acosta y Rodríguezzel, közismertebb nevén Diego Riveraval szépen laktak. Habár annyi itt a vendég, mint a fene, iskolások érkeznek nagy tömegben, mindent összefogdosó amerikaiak, és bőszen kattogtató japánok, mégis tökéletes rend az összes szobában.
Kedvencem a konyha - nem úgy néz ki, mit ahol sokat főztek -, állítólag nagyon szerették a helyi indián ételeket, gyakran maguk is azt készíttek a hatalmas cserépedényekben. Aztán ott a másik, a tisztaszoba, a preparált óriásteknőssel és krokodilussal. A vendég gyerekek állítólag imádták.
Ennél azért sokkal megrázóbb Kahlo festőállványa és az előtte parkoló kerekes-széke. Kahlot ugyanis fiatal korában elütötte egy villamos - hogy hol jár Mexikóban villamos, azt nem sikerült kiderítenünk, de nem adjuk fel, és folytatjuk a terepmunkát, ha kell, amíg meg nem leljük. A festőnőt számtalanszor operálták, de meggyógyítani sosem tudták. A szomszéd szobában ott áll a baldachinos ágya. A tetejére belülről egy tükröt szereltek, ha már felülni sem tudott, akkor fekve festett és a tükörből ellenőrizte a munkáját.
Nézzük végig a képeket, - van egy olyan, amelyiknél a háttérben Sztálin idealizált portréja látható, az elé festette saját magát. Arról nem találtunk feljegyzést, hogy szomszédjának megmutatta-e ezt.
Aztán itt is sétáljunk a kertben, amely afféle kis oázis, ahogy ezt el is várjuk egy jelentős művész mexikói ingatlanának belső udvarától.
3.
A jó húszmilliós Mexikóváros egyik legismertebb, legnépszerűbb épülete a Palacio de Bellas Artes - A Szépművészetek Palotája. Ezt a jókora, izgalmas alkotást jelentős részben magyar művészek tervezték. Az egyikük Maróti Géza, akit az épületet tervező Adamo Boari (1863-1928) olasz építész kért fel a közreműködésre, miután az 1906-os milánói világkiállításon állítólag beleszeretett Maróti munkáiba. Közbeszerzés, pályázat, miegymás nem lassította akkoriban a beruházásokat - csak néhány véres forradalom, puccs és felkelés, de az egészen más tészta - Maróti állítólag kilenc ládányi tervrajzzal érkezett és ő vetette papírra az épület szecessziós belső tereinek vázlatát.
De más magyar művészek is felbukkannak. A budapesti Róth Miksa Emlékház vezetőjétől, Róth életének szorgos kutatójától, Fényi Tibortól tudjuk, hogy a pesti Erzsébetvárosban - annak is Csikágóként csúfolt részében - tevékenykedő Róth is részt vett az annyira fontos díszítések megtervezésében. A mexikóiak szeretik a szép színes dolgokat, hadd örüljenek hát, kaptak a palotában lévő színházterem nézőtere felé egy nagyszerű üvegmozaikot, egy Apollót és a kilenc múzsát ábrázoló, háromrétegű üveglemezekből rafináltan formált szecessziós alkotást. Állítólag a Budapesten kivitelezett, darabokban ládákba csomagolt üvegtabló hajón érkezett Mexikóba, és csodák csodája, sem el nem lopták, sem össze nem tört egy sem belőle. Egykor volt gótikus katedrálisok hatását idézve, hatalmas süllyesztett világítótestként került az épületben lévő színház nézőtere fölé.
De mindez semmi ahhoz a világon egyedülálló üvegfüggönyhöz képest, amely szintén itt található. Jelentős részben éppen Fényi Tibor kutatásainak köszönhetően tudhatjuk, hogy nem igaz az az előcsarnokban szereplő felirat az alkotó művészeket felsoroló réztáblán, amelyik az amerikai Tiffany cég szerzőségére utal. Bizony, jelentős részt ez is a pesti, éppen hetven éve elhunyt Róth alkotása. Jó, az igaz, hogy a Tiffany cég volt a kivitelező. Ám az igazság az, Maróti Róth Miksával együtt tervezte az opálos üveglapokból összeállított többtonnányi, hidraulikus szerkezettel sitty-sutty mozgatható üvegfüggönyt.
A 32 centiméter vastag, 14 méter széles, 12 és fél méter magas, kicsinek éppen nem mondható remeken, mexikói vulkánok kontúrjai láthatóak dús növényekkel díszített környezetben.
Amúgy a belső képek egy jó részét Frida Kahlo férje, Diego Rivera készítette, hiába no, egy húszmilliós városban is mindig ismerősökbe botlunk.
És mit ér egy ilyen épület, ha nincs a tetején egy rendes szoborcsoport? Semmit se. Hát a mexikói urak is tudták ezt, ezért versenyt hirdettek arra, ki tervezi ide a legszebbet. Szerintem hamar ki fogják találni, hogy a győztes ismét Maróti volt. A női szoborcsoport kisméretű modelljét Jungfer Gyula műlakatos - na persze, szintén Pestről - készítette el, és hajóval szállították Mexikóba. "Tetején a mexikói sas viaskodik a kígyóval, nem vigyázva eléggé, hogy az alatta lévő kaktusz gömbön megszúrhatja magát. Négy, hat méter magas alak - a Zene, az Ének, a Tragédia és a Tánc - állják körül egymás kezét fogva a középső magot, alulról lehetőleg tetszetős vonalakat és formákat domborítva - a mint az egy ilyen exponált csoport nőszemélyeihez illik." - olvashatjuk Maróti visszaemlékezéseiben.
Itt jegyezzük meg, hogy egy dologban e sorok szerzője mindenképpen hasonlít Marótihoz, Róthoz. Ugyanis ők sem látta azt a nevezetes üvegfüggönyt. Őket a távolság akadályozta meg ebben, minket a zordon teremőrök, valami olyan butasága hivatkozva, hogy kérem, zárva vagyunk.
Ám, Marótival ellentétben, azért a belső terek, de még a szobor a háztetőről is nekünk legalább megvan.
Amúgy a fordulatos és időnként némileg feszült (understatement) mexikói belpolitikai helyzet miatt több mint harminc évbe tellett, amíg befejezték ezt a kulturális központot. Maróti nem tudott már visszamenni megnézni, Magyarországon egyszerű munkanélküliként tengette az életét. És csak, a bennfentesség kedvéért, Maróti unokája Bródy András, a híres közgazdász, dédunokája, a még híresebb Bródy János, zenész.
