A harcban bevetett első atombomba, amely a II. világháborús angolszász szövetségesek és a náci Németország között „fegyverkezési hajszából” született nem utolsósorban több hazájából menekült magyar tudós, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő, Hevesy György és Neumann János közreműködésével, (Hitlerék az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy sikerül előállítaniuk a „csodafegyvert”) 64,1 kg 82,7 %-ra dúsított uránt tartalmazott, rombolóereje 15 000 tonna TNT-ének felelt meg. A helyi idő szerint reggel 8.15-kor bekövetkezett kataklizma Hirosima 70 ezer lakosának azonnali halálát okozta, és legalább ugyanennyien haltak meg a későbbiek során vagy a robbanás idején elszenvedett égési sérülésektől vagy a radioaktív sugárzásoktól. A pusztítást még nagyobbá tette, hogy a város szinte valamennyi orvosa és egészségügyi dolgozója meghalt a robbanás idején, mert Hirosima nagyobb kórházai épp a legsúlyosabb károkat szenvedő belvárosban voltak.
Három nappal később hasonló támadás áldozata lett Nagaszaki, itt 80 ezren haltak meg az atomrobbanás pillanatában és további 75 ezren váltak később a nukleáris támadás áldozataivá.
A japán nyelvben új kifejezés született a két atomtámadás túlélőire: „hibakusa”, ami annyit jelent „robbanás áldozata”. A japán kormány tavaly 201.779 élő „hibakusát” tartott számon, míg az 1945 után elhunytak listáját a két város emlékműve őrzi. Egyetlen emberről tud a világ, akit Tokió „kettős hibakusának” ismert el. A Nagaszaki illetőségű Jamagucsi Cutomu ugyanis éppen Hirosimában tartózkodott 1945. augusztus 6-án, túlélte a robbanást, és sebesülten is visszatért Nagaszakiba. Csodával határos megmenekülését csak 2009-ben ismerték el, egy évvel azelőtt, hogy 93 éves korában gyomorrákban meghalt.
Ugyancsak Hirosima és Nagaszaki tragédiája nyomán vált ismertté a robbanás hipocentrumát jelölő angol kifejezés, a „ground zero”, amely a mai nemzedékeknek inkább a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás központját, az összeomlott Ikertornyok helyét jelenti.
Az atombomba bevetését az amerikai vezetés azzal indokolta, hogy az 1945. július 26-án – két és fél hónappal a náci Németország legyőzése után - Potsdamban kiadott nyilatkozatra, amelyben Japánt azonnali és feltétel nélküli megadásra szólították fel, Tokió még csak nem is reagált. Harry S. Truman elnök ezután rendelte el az atomtámadást. Bár Hirosimában jelentős, 3500 fős helyőrség állomásozott, az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. A Nagaszaki elleni atomtámadást követően augusztus 15-én Japán bejelentette kapitulációját, szeptember 2-án pedig alá is írták a megadásról szóló nyilatkozatot, ami a II. világháború végét jelentette. Az azóta eltelt 69 év során sem sikerült azonban sem történészeknek, sem katonai szakértőknek egyértelmű érvvel alátámasztani az atomfegyver bevetésének és a vele járó iszonyú véráldozat szükségességét. Maga Truman 1955-ben megjelent memoárjában azzal próbálta indokolni döntését, hogy ha nincs a két atomtámadás, akkor a novemberre tervezett Japán elleni invázió legalább félmillió amerikai katona életébe került volna, nem is szólva a fanatizált japán katonák áldozatáról. (Tudunk olyan Csendes-óceáni japán helyőrségről, amelynek néhány túlélője még hosszú évekig „védte” állását, mert nem értesült a háború végéről). Sokkal inkább tekinthető az atombomba bevetése a „pszichológiai hadviselés” részének, amely nem csupán Japánnak, hanem már az akkor még szövetséges, de hamarosan fő ellenséggé vált Szovjetuniónak szólt. Nem telt bele egy évtized és a világ a két nukleáris szuperhatalom közötti életveszélyes egyensúly foglyává vált.
Fotó: Gettyimages
Hirosima és Nagaszaki azóta is az atomfegyverkezés elleni küzdelem szimbóluma. Erre emlékeztek szerdán reggel csendes imával a hirosimai emlékparkban pontosan 69 évvel az atombomba felrobbanása után. Abe Sinzo japán kormányfő hitet tett országa atomfegyver-mentessége mellett és kijelentette: minden erejével tovább küzd azért, hogy a világból eltűnjenek e szörnyű tömegpusztító eszközök.
A Népszava 1945. augusztus 8-i számában írt először a hirosimai atomtámadásról, címlapján, de csak második helyen, a főcím Szakasits Árpádnak, a szociáldemokrata párt főtitkárának istvántelki munkásaktívája volt. „Az atómrombolás (így!) a hadviselés szolgálatában” című cikk a hivatalos amerikai és japán jelentések mellett főleg az atomfegyver tudományos-technikai részleteiről, a hasonló német kísérletekről szól. A második oldalra átnyúló cikk legérdekesebb része az a fejtegetés, mely szerint minden háború előre viszi a technikai fejlődést, és mivel az atombomba feltalálása új energiaforrást biztosít az emberiségnek, „elsősorban azt kell megszervezni, hogy a „természetnek ez az ingyen ajándéka egy új társadalmi és termelési rend keretében valóban az összesség javát szolgálja.” És egy máig ható tanulság: „A békét nem biztosíthatja egy új, minden eddiginél hatalmasabb fegyver”, innen azonban odavezet a gondolatmenet, hogy a béke egyetlen útja a szocializmus.
Fotó: Népszava-archívum
Másnap, augusztus 9-án – miközben már Nagaszaki is elpusztult – címlapon, de továbbra sem főhelyen olvashatjuk a hirosimai robbanás részleteit „Minden élőlényt felpörkölt az „ördögi fegyver” címmel, és idéz az Enola Gay parancsnokától, Paul Tibbets ezredestől is, aki elmondja, hogy „szabad szemmel való célzás mellett” dobták le. A cikk címét a japán jelentésből vették, amely beszámol a borzalmas pusztítás részleteiről. Az áldozatok számáról nincs szó a tudósításban.
Az augusztus 10-i számban a Népszava is beszámol a Nagaszaki elleni támadásról, de csak a cimlap alján, a jobb sarokban szól erről a hír. A vezércikk a Szovjetunió Japán elleni hadbalépését kommentálja Háború a békéért címmel, és a főtéma, Petru Groza román miniszterelnök interjúja (Soha többé nem hagyunk éket verni magunk közé) alatt az atombomba-hír felett arról olvashatunk, hogy „a Vörös Hadsereg átlépte a japán határt.”