Korábban nem gondoltam, hogy az erőpolitika bűvöletében élő kormányunknak bátorításra volna szüksége. De mostanában néha az arroganciájára oly büszke vezérkar nyusziként viselkedik. Azt pedig meg kell érteni, ha egy fűben lapuló nyuszi bátorításra áhítozik. Csakis ezzel a vággyal tudom magyarázni, hogy az újabb diplomáciai botrányt is fejükre húzva komoly pozícióba nevezték ki a Magyar Gárda indulójának költőjét, akitől a gárda dalának veretes sorai származtak: "Bátor férfiak, büszke nők, adjon az Isten szebb jövőt!" Most ugorjuk át azt a problémát, hogy a levente mozgalom "szebb jövőt" köszöntése a szélsőjobb jelszava lett. Maradjunk csak a "bátor férfiaknál", akiknek szükségük is lett a hasonló biztatásra, mert a kormányzati oroszlán-álarcok mögül egyre többször csak nyuszi-makogás hallatszik.
Most például a miniszterelnök amerikai látogatásra készül. Az utazás nem ígérkezik diadalútnak. Kétséges, hogy komoly ember fogadná, ezért a tervezett washingtoni program amúgy is soványkának tűnt, de még mindig szerepelt benne egy imponálónak szánt előadás a Georgetown Egyetemen. Csakhogy a szervezők - csupa faragatlan jenki, fogalmuk sincs az úri magyar etikettről - nem úgy képzelték, hogy a vendég bejön, nagy ívű szónoklatában kioktatja az ottani bugrisokat a követendő útról, bekaszálja a lelkes tapsot (utóbbit lehetőleg állva kéretik megejteni), majd dicsősége teljében távozik. Ők természetesnek tartották volna, hogy a monológot nyilvános vita követi. A magyar előkészítőket sokkírozta a felségsértő ötlet. Miután nem tudták meggyőzni az idea képtelenségéről az egyetemet, inkább lemondták az egészet, washingtoni vizitestül. Disznók elé nem szórunk igazgyöngyöt, akik nem érdemlik Orbán Viktort, azok nem is kapják meg. De a presztízsvédő gőg mögül itt is kisejlik az ijedelem. Az oroszlánbőr alól a nyuszifarok. Ha valahol igazi kihívás van, onnan jobb eloldalogni. Könnyű hősködni hajléktalanokkal, szegényekkel, visszaütni és visszaszólni nem képes hatalomnélküliekkel, de független partnerekkel vitába bocsátkozni, juj, az fájhat!
Emlékszem egy régi Kabos Gyula filmre. A feleségétől is reszkető férjet az asszony ráveszi arra: vegyen elégtételt a vendéglőben az őt sértegető izompacsirtán. Kabos nem mer ellentmondani, harcias pózban ráront a másik asztalnál ülőkre. A feleség elégedetten konstatálja, hogy még az öklét is rázza, amikor kioktatja őket. Azt már nem hallhatja, hogy nyuszi természetű férje a harcias ökölrázás közben alázatosan elnézést kér a zavarásért.
A kormányban többen láthatták a Kabos-filmet. Itthon mást sem tesznek, mint felfújt képpel rázzák az öklüket Európa felé, de, mint kiderült, közben valójában lapítanak. Amikor Brüsszelben kifogásolták az uniós támogatások új magyar ellenőrzési rendszerét, még nagy hangon azt ígérték: rövidesen lehengereljük a sok kötözködő pupákot, és újból jönni fog a pénz. Ehelyett három hónapja egyetlen számlát sem mertek kiküldeni, nehogy beleköthessenek, nehogy válaszolni kelljen a kérdésekre.
De a nyúlszívűség leglátványosabb példája a Szabadság téri emlékmű tragikomédiája. Mivel a nemzetközi és itthoni botránysorozat után már nem lehetett jól kijönni a szoboravatásból, a fényes ünnepség helyett a sötétben lopták oda a szobrot. Ennyiben tényleg unikum, Budapest nemcsak legrondább szobra, hanem ezen túl az egyetlen is, amit soha senki nem mer felavatni. Könnyű volt az irodából bátornak lenni a történelemhamisítás ellen tiltakozó tudósokkal, az idős holokauszt-túlélőkkel, a leszármazottakkal és mindazokkal, akiket nem személyes és családi emlékeikben, hanem egyszerűen jóérzésükben, tisztességükben és ízlésükben sért a szobor.
De kiállni eléjük egy avatáson, azt már nem! Ilyenkor jobb, ha a nyuszi meglapul a fűben. De nem kell feltennünk a gyerekdal aggódó kérdését: "nyuszi, talán beteg vagy?" Másnap a szembesülést nem vállaló kormány nevében a miniszterelnök levelet intézett az ő népéhez. Félig nyuszi mód mentegetőzőt, félig újra harciasat: "A kormány… eleget tett kötelességének, amellyel az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és a ma élő magyaroknak tartozunk. Helyére emeltük a köztéri alkotást…" Méltányolom, hogy szobornak, művészi alkotásnak mégsem merte nevezni a rémisztő giccset, de azon már muszáj mosolyogni, hogy a levél sunyít: mintha a kormány nem maga döntött volna, hanem csak "kötelességének tett eleget", muszáj volt lerónia szegénynek a "tartozását", amit, megjegyzem, a kutya sem kért tőle. Majd a mentegetőzés után ismét a szokásos melldöngetés: "mindenek előtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédenünk". A nyuszi megint felkapta az oroszlán-álarcot. Erejét fitogtatva a tüntetőket figyelő kamerákat is felállíttatott a téren. A fűben lapító nyuszi fenyegetni is tud: "Nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott!"
De a lényeg mégis csak az, hogy az emberek közé nem mert kijönni. Talán azért, mert a demonstrálók egy történelmi szembenézésre ösztönző hatalmas tükröt állítottak fel. Aki pedig nyuszi, az tarthat attól, oroszlánsörény helyett esetleg két hosszú fül látszik majd a tükörben.
