Igaztalan volna mennydörgéssel és villámlással kísérni annak a kissé hajlott hátú, termetes férfiúnak a politikai szereplését, aki ismét nagy buzgalommal bukkant föl a közéleti terepen. Közeledvén az őszi önkormányzati választások ideje, mind gyakrabban kér teret magának a sajtó fórumain, ami önmagában rendben is van. Schmuck Andor, aki Szociáldemokrata Párt élén száll küzdelembe, nem bitorol egy nevet a történelemből, úgy véli, a küzdelemből ez hiányzik, ő majd betölti. Baloldalinak vallja magát, amihez ugyancsak joga van, csak valahogy azt nem veszi észre, hogy ezzel talán akaratlanul is alátámasztja a Fidesznek azt a szándékát, hogy a legnagyobb ellenzéki parlamenti erőt önkényesen "posztkommunistának" tüntethesse föl.
Schmuck lelke rajta. Elvégre nem kell minden közéleti önjelöltnek finom érzékkel rendelkeznie, magába szuggerálnia a készséget az árnyalatok megkülönböztetésére. Talált egy nevet a távoli évtizedekből, bizonyára utána is járt annak, mi volt is a szociáldemokratizmus a K.u.K múlttól a Horthy-rendszeren át máig, úgy véli, föltámaszt valamit, amire igény lehet. Cserbenhagyja az érzéke abban is, hogy azt hiszi, az ő fölbukkanása az erre hajlamosakban fölidézi Peyer Károly nevét, Kéthly Annáét, Bán Antalét, Mónus Illését, a Népszava mártír főszerkesztőjéét, aki ráadásul a harmincas éveknek, a negyvenesek elejének nagynevű publicistája, társadalomtudósa volt.
Netán gondol a közelebbi, közvetlenebb elődökre is. Mondjuk Szakasits Árpádra, aki maga is jó tollú kommentátor volt, de a fölszabadulás után gyönge politikus. Rákosi oldalán operettbe illő hiszékenységgel szónokolt a Hősök terén, a kommunisták bekebelezési szándékára hepciáskodva azzal felelt, "széles az út, elférünk rajta ketten". Hogy aztán hetek múltán másod, sőt harmadhegedűsként, mint futottak még államfő tetszelegjen, majd néhány hónap, és börtönben találja magát.
Szóval Schmuck Andor, a jelek szerint ezt a korszakot igyekszik fölidézni, csak úgy látszik, viszonylag szerény történelmi ismeretekkel. Vannak persze jeles, méltánylandó kezdeményezései is. A szándék, hogy a szociáldemokrata címszó alatt időnként a szerencsétlenek sanyarú sorsán enyhítsen, néhány jótét falattal könnyítse elviselhetetlen nélkülözésüket, becses fölfogásra vall. Illetlen volna azt firtatni, milyen anyagi forrásból teszi, teheti ezt, politikailag is rossz ízű lenne morfondírozni rajta, a lényeg a jó szándékú kezdeményezés. Csak annyiban illetlen, hogy a hivatkozási elődpártról hamis képet fest, mert a történelmi szociáldemokratizmus nem "nyomorenyhítő" mozgalom volt, mint Horthyné főméltóságú asszony kezdeményezése, hanem szilárd világnézettel rendelkező osztályharcos tömegerő.
Mai szemmel és fölfogással, különösen rövidlátó Fidesz tudatlansággal lehet gúnyolódni a marxizmuson, Karl Marx és Friedrich Engels tudományán, amely utóbb eltökélt különbségtevéssel mellőzte a leninizmust. Ennek a negligálása is csak olyan országban lehetséges, amelynek jelenlegi kormányzó pártja korlátolt. Szóval, annak a pártnak, amely a XXI. század elején igyekszik örökölni a patinás nevet, annak valahogyan illendő volna erre is gondolnia.
Valójában azonban szinte ez is mellékes. A mai Magyarország ádáz politikai küzdelem légkörében él, ismét közel egy bár nem sorsdöntő választás, mégis olyan, amelynek frissen eltorzított rendje megint megcsúfolja a demokráciát. Az Európai Unió bármelyik más tagállamában képtelenség volna a végső pillanatban úgy változtatni a szabályokon, ahogyan nálunk a Fidesz igyekszik birtokában tartani az egyébként általa nyíltan is megvetett fővárost. A szétcincált ellenzéki mezőnyben nehéz olyan szövetkezési formát találni, amely megpróbálja érvényesíteni a demokratikus szabályokat. Az idén már kétszer is csődöt mondtak a kísérletek, ez sem volt jó, az sem. Őszre életszükséglet volna végre meglelni az olyan formákat, amelyek mindenütt a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva eredményesen keresztezhetnék a diktatórikus törekvéseket.
Erre Schmuck Andor szociáldemokrata "meggyőződésére" hivatkozva bemegy az ATV stúdiójába, hajthatatlan meggyőződésére hivatkozva közli, ők bizony újfent eredetieskednek majd, találnak olyan hiteles főpolgármester jelöltet Budapesten is, aki föllépésével száz százalékos biztossággal utat nyit a Fidesz uralom további garantálásához. Brávó, jeles politikai érzékről tanúskodik. Schmuck bőbeszédű, minél több hasznos percet mástól elcsenő mondatainak volt egy árulkodó részlete, amelyet talán dőreség volna túlértékelni, mégis jellemző volt. Azt fejtegette, nem szó szerint idézem, mert nem vettem föl, hogy nekik voltaképpen nem a Fidesszel van bajuk, hanem a nyomorral, a nélkülözéssel, a jogfosztottak kiszolgáltatottságával. Mintha a kettőnek semmi köze nem volna egymáshoz. Csakugyan ennyire angyalian naiv, pontosabban ennyire dilettáns volna a magát szociáldemokrataként illegető párt, illetve annak egyszemélyi vezetője?
A demokráciának ereje és nem gyöngesége, hogy szólási alkalmat ad mindenkinek, akiben bizsereg a szereplési viszketegség, a szájra illesztett lakatot átengedi annak, aki nem viseli el, csupán a maga hangját. Viszont a hiteles ellenzéki erők dolga olyan egyetértési légkört kialakítani, amellyel nehezen, de eredményesen, az akadályok mégis legyőzhetők.
