Tíz évvel ezelőtt olyan fűszerpaprika került forgalomba, amely aflatoxint tartalmazott. E gombák termelte méregről hírlett, hogy trópusokon, de legalábbis a mineknél forróbb éghajlaton telepszik meg a paprikában, amúgy pedig rákkeltő. Az idő tájt kellett - már akkor is - importálni a magyar ember egyik alapvető fűszerét. Az importőr utólag jelezte a szegedi cégnek, hogy az általa forgalmazott paprika aflatoxin tartalma magas, és ezt itthon a szegedi cég intézkedései (visszahívása) követték. Később azonban ebből némi paprikát így is forgalomba hoztak, ami botrányossá dagadt. A vezetők ellen büntető eljárás indult. (A céget külön megbüntették 15 millió forintra.)
A bírósági tárgyalások 2004 februárjában kezdődtek, és tíz év is alig kellett hozzá, immár (!) jogerős ítélettel zárultak. A cég két vezetőjét - az Agrárszektor híradása szerint a vezért öt- az üzletágvezetőt kétmilliós - büntetéssel sújtotta a bíróság, amely lehet, hogy igazságos, ámde az is lehet, hogy túlzott. A kérdés inkább az, hogy mi van a háttérben. Ha étrendünk egyik kikerülhetetlen fűszere az őrölt paprika, akkor miért nincs belőle elég? Egykor bőven exportáltunk, ma pedig importra szorulunk? Mi történt itt? És hová tűnt a kiváló magyar fűszerpaprika nimbusza?
Mert nem ez az első felháborító eset paprikaügyben. A korábbinál nem importáru volt a vétkes, hanem a hiány: a termelők dobtak be apait-anyait a hasznuk érdekében. Ólomtartalmú vörös porral sűrítették az őrleményüket, amely így súlyosabbá is vált, meg hát a kínálatukat is bővítette. Azóta sem lehet tudni, kik mérgezték a lakosságot (az ólom képes mérgezést okozni), és - tudtommal - senkit nem büntettek meg. Ám az biztos, hogy már akkor se volt paprikánkból túlkínálat, és az is, hogy azóta a minőség egyre romlott. Az édesnemes már csak árnyéka az egykorinak, a csemege úgyszintén, különleges minőséget meg alig lehet kapni. Vagyis a termést "gazdagíthatta" néhány mázsa ólom, és meg se kottyant az országnak.
A fűszerpaprikának külön kutatóintézete van Kalocsán, ám bizonyára nem az intézet munkáján múlnak a csípős és csípmentes hiányaink. És nem is az okozza az egyre növekvő árakon egyre rozzantabb minőséget kínáló ágazat helyzetét, hogy a lakosság túlzott mértékben szórná pörköltjébe ezt a fűszert. Hát mi akkor a hiány oka? Bizony a terméseink gyatra volta.
A paprikatermesztésnek óriási a vízigénye. A talajban kevéssé válogat, ha tápanyag és víz is van, akkor terem. Öntözni kell. Muszáj. Kulcskérdés. Ez egyszerű törvénye a termesztésének, és nemigen lehet mellőzni. Mostanság ritkák azon évek, amikor a tenyészidőszakban elegendő eső esik a paprikának. Az öntözés azonban kegyetlen ügy: ráolvasással nem megy. A Kádár-érában is sok helyen termesztettek fűszerpaprikát, háztájiban, méghozzá a téeszek háttér-támogatásával. A védőernyő biztonságot adott. A téesz szerződést kötött, szállított. Adta a szükséges anyagokat, vetőmagot, műtrágyát, a készáruért beszedte a vételárat. És öntözött. Kertésze figyelte a talajt, és amikor az szikkadt, akkor vitette rá a vizet. A termelő persze vagy megfizette ennek költségeit, vagy a téesz nem is kérte tőle.
No, ennek vége. Se téesz, se kertésze, se öntöző apparát, és hát víz se. Az állapotokra jellemző a Tisza mentén létező öntözőfürtök szomorú sorsa. A hatvanas évek végén tizenkilenc ilyen öntözőfürtöt létesített az állam, végig a Tiszán, méghozzá a legkorszerűbb módon. A sok-sok kilométer hosszú fő- és mellékvezetékek a föld alatt húzódtak, csak a hidránsok álltak ki, azokra lehetett kapcsolódni csövekkel, szórófejekkel. Nem filléres mulatság volt ez az öntözőrendszer, hanem óriási érték, és bizony a legtöbb érintett téesz ki is használta, ontva az országra a krumplit, hagymát, paradicsomot. És persze a fűszerpaprikát is.
A tizenkilencből egy még négy-öt éve működött, ma már egy se. Megy tönkre, mint annyi más. Kit érdekel. Nincs, aki kérné a vizet. Miért? Mert az öntözés nem a kistermelők műfaja. Drága berendezést igényel, csöveket, vízágyút, hatalmas lineárt, vagy kisebb területen szórófejeket. Az öntözéshez minden technológiai elem beszerezhető, a csöpögtetőtől a fagyvédelmin keresztül egészen a mikro öntözésig. A vízpótlás az országban mégis egyre jobban visszaszorul. A szántók több mint felét használó egyéni gazdák nemigen kertészkednek, inkább a kevés munkát igénylő kombájnolható kultúrák felé fordultak. Közülük a kisebbeknek pedig nincs rá pénzük, hogy öntözésre rendezkedjenek be. Nos, ők termelgetik a fűszerpaprika zömét.
Ha nem öntözünk, akkor jön az import. Miért lenne elegendő paprikánk? Amikor az Antall-kormány behasalt a kisgazdáknak, és engedte szétverni a nagyüzemeket, nemigen tudta, hogy mit művel. A következmények ma már virítanak. Azóta a válságokat kiváltó állapotok nemcsak változatlanok, hanem még romlottak is. Ez okozza az öntözés siralmas helyzetét. A fő vétkeseket persze nem állítják bíróság elé.
Jut eszembe: az egyik hipermarket láncban megjelent a kínai paprika. Nem hinném, hogy káros anyagokat tartalmaz, és az íze is elfogadható. Ide jutottunk.
