John Dillinger (1903-1934), a hidegvérű gyilkos bankrabló halála önmagában is filmre való történet. Gyilkol, menekül, megsebesül, apja házában keres gyógyulást, majd visszatér Chicagóba, de egy Ana Cumpanas nevű, nagykomlósi születésű román bordélyház-tulajdonos, akinél Dillinger rejtőzik, elárulja őt annak az ígéretnek a fejében, hogy nem toloncolják őt ki Amerikából illegális bevándorlásért. 1934. július 22-én a rendőrök körülveszik a Lincoln Park közelében lévő, ma „történelmi emlékhelynek” számító Biograph Theatert, ahol a „közellenség” éppen Ana és egy Polly Hamilton nevű prostituált társaságában egy gengszterfilmet néz, a Clark Gable főszereplésével készült Manhattani melodrámát. A moziból való távozáskor Dillingert megadásra szólítják fel, ő azonban lőni kezd, így a rendőrök négy lövéssel végeznek vele.
Az Indianapolisban született Dillinger, aki négyéves korában elvesztette anyját, már gyerekkorában kitűnt erőszakos természetével. Tizennégy évesen kimaradt az iskolából, dolgozni kezdett, de közben minden környékbeli randalírozásban részt vett. Apja, hogy megóvja a nagyváros kísértéseitől, családját 1920-ban Mooresville kisvárosba vitte, de fia itt még jobban elvadult, 1922-ben már autólopásért tartóztatták le. A haditengerészethez menekült, de néhány hónap múlva dezertált, ezért elbocsátották a flottától is. 1924-ben megnősült, de házasságát nem sokáig élvezhette. Fegyveres rablásért és szökési kísérletért 20 évi börtönre ítélték, amelyből végül 9 és fél évet töltött le, amikor 1933. május 10-én feltételesen szabadlábra helyezték. Ebben szerepe volt apjának, akinek bár a kemény munkába vetett hite és szigorú nevelési elvei teljesen csődöt mondtak fiánál, aláírásokat gyűjtött Mooresville-ben John szabadon bocsátása érdekében.
A kiszabadult Dillinger élete hátralévő 14 hónapja iszonyú ámokfutás volt. Már a börtönben erre készült. „A legszörnyűbb gonosztevő leszek, akit valaha láttak, ha kijövök innen” – mondta, amikor megkezdte büntetését Michigan City-ben, Indiana állami börtönében. A hosszú börtönbüntetés nem csupán a társadalom elleni elkeseredett dühét erősítette meg, hanem bűnözői tárházát is. Együtt raboskodott ugyanis a kor néhány rettegett bankrablójával, akik közül Homer van Meter valóságos „tanítómestere”, később cinkosa lett, továbbá behatóan tanulmányozta a bankrablás királyának tartott Hermann Lamm technikáját és módszereit. Szabadulásakor a nagy gazdasági válság már négy éve tartott, sok esélye nem volt arra, hogy munkát találjon. De az is igaz, hogy nem is keresett. Alig egy hónap után, 1933. június 10-én kirabolta a New Carlislie-i (Ohio) nemzeti bankfiókot és 10 ezer dolláros zsákmánnyal távozott. Augusztus 14-én a szintén Ohio-beli Bluffton egyik bankja következett, de itt a rendőrség a nyomára bukkant és letartóztatta.
Őrizetbe vétele előtt azonban sikerült fegyvereket csempésznie korábbi börtönébe, hogy segítse Russell Clark, Harry Pierpont és további hat volt társa szökését, akikkel együtt dolgozott a fegyintézet mosodájában. A banda, amely az „első Dillinger-gang” néven ismert, hamar visszafizette a szívességet: október 12-én a limai (Ohio) börtönben, ahol Dillingert fogva tartották, négyen Indiana állam rendőreinek adták ki magukat, akiknek át kell szállítaniuk a bankrablót saját államukba. Amikor Jeff Sarber seriff a megbízólevelüket kérte, Pierpont lelőtte őt, Dillingert kiszabadították, elmenekültek és csatlakoztak a banda többi tagjához. Ez volt az első rendőrgyilkosságuk. A következő 9 hónapban még további 12 hivatalos személyt öltek meg Dillingerék.
A szövetségi hatáskörű, J.Edgar Hoover vezette Nyomozó Iroda (Bureau of Investigation, BOI, amely 1935-ben vette fel a Szövetségi Nyomozó Iroda, Federal Bureau of Investigation, FBI nevet), annak ellenére, hogy hivatalosan nem tekintették a Dillinger-banda akcióit „szövetségi ügynek”, beavatkozott és hamarosan országos körözést adott ki, a Dillinger fejére kitűzött vérdíj 10 ezer dollárig emelkedett.
Fotó: FBI-archívum.
Közben egyre nőtt a közellenség „hírneve”, 1934. június végéig több mint egy tucat bankrablást tulajdonított nekik a sajtó.
Máig ellenőrizhetetlen városi legendák is születtek változatos módszereikről. Állítólag Dillinger maga is dicsekedett azzal, hogy biztonsági rendszereket gyártó cég ügynökének adta ki magát több Indiana és Ohio állambeli bankban, és a meglévő rendszerek „tesztelése” közben embereivel kirámolták a széfet. Továbbá beszélték róla, hogy elsütötte az azóta többször, mások által is megismételt trükköt a „bankrablásról szóló film” forgatásáról, amelyhez a bank tisztviselői és ügyfelei örömmel asszisztáltak, holott maga a bankrablás igazi volt.
Az akciók azonban egyre véresebbek lettek, a banda rendőrőrsök megtámadásával szerzett magának fegyver- és lőszer-utánpótlást. Egy 1934. január 14-i chicagói támadás túszejtésbe torkollott, és ezt követően Dillingert már rendőrgyilkosságért is körözték.
Egy héttel később azonban Tucsonban (Arizona) az egész bandát elfogták, miután nem sikerült átjutniuk a mexikói határon. Vesztüket a szállodájukban, a Hotel Congressben kiütött tűz okozta, az őket kimentő tűzoltók ismerték fel a gang tagjait. Egyenként fogták el őket, Dillingert legutoljára, két nappal később, 25 ezer dollár készpénzzel és több automata fegyverrel. Tucsonban 1992 óta minden évben felelevenítik a Dillinger-gang elfogását, filmvetítésekkel, a helyi rendőrség javára rendezett jótékonysági rendezvényekkel, koncertekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, és a 30-as éveket idéző karnevállal és utcabállal…
A történet azonban itt nem ért véget: Dillinger harmadszor is megszökött. Három társát, Pierpontot, Clarkot és Charles Makley-t Ohióban állították bíróság elé Sarber seriff meggyilkolása címén: Pierpontot és Makley-t halálra ítélték és kivégezték, Clark életfogytiglanit kapott, 1968-ban szabadult, de néhány hónap múlva rákban meghalt.
A bandavezért viszont Crown Pointba (Indiana) szállították. Innen 1934. március 3-án máig tisztázatlan körülmények között szökött meg: egyes korabeli szemtanúk szerint borotvával faragott magának egy fapisztolyt, ami egy 38-as Coltot mintázott, mások úgy tudják, hogy el tudott rejteni a cellájában egy valódi fegyvert. A közhiedelem szerint túszul ejtette az őröket és a börtönigazgatóság tagjait, bezárta őket egy cellába, majd a rácson keresztül gúnyosan közéjük dobta a fapisztolyt, majd elhajtott Lillian Holley seriff-asszony új Ford V-8-asával, és meg sem állt Chicagóig. (Holley asszony 1933 januárjában lépett tűzharcban meglőtt férje helyébe.) Miután Dillinger lopott gépkocsival átlépett egy államhatáron (Illinois), az FBI-os Hooveréknek már ürügy sem kellett, hogy a nyomába eredjenek.
Johnny Depp, mint Dillinger - Fotó: Facebook
Dillinger azonban nem vesztegette idejét: egyesült az akkor már ugyancsak nagy erőkkel keresett, „Baby Face” Nelsonnal (eredeti nevén Lester Joseph Gillisszel), aki feltehetően segítette a Crown Point-i akciót, és akiről azt tartják, hogy „több rendőrt ölt meg, mint bárki más.” Van Meter is az új banda tagja lett.
A szökés után három nappal már ki is raboltak egy bankot Sioux Falls-ban (Dél-Dakota) és lelőttek egy rendőrt, március 14-én pedig Mason City-ben (Iowa) törtek be egy pénzintézetbe, ahol azonban Dillinger megsebesült. Időről időre felszívódtak, bár a rendőrség többször is nyomukra bukkant, mint például áprilisban a wisconsini Little Bohemia Lodge-ban. Ebben a tűzharcban már részt vett Melvin Purvis szövetségi ügynök, aki a Dillingerrel végző akciócsoportot vezette. Itt a banda több tagja életét vesztette, és szaporodott a megölt rendőrök száma is, de egyelőre Dillingernek még ismét sikerült egérutat nyernie. 1934. június 30-án hajtotta végre a banda az utolsó bankrablását South Bendben (Indiana), melyben szerepet vállalt a korszak harmadik leghírhedtebb rendőrgyilkos gengsztere, Charles „Pretty Boy Floyd” is.
Dillinger Chicagóban próbált elrejtőzni, arcán kisebb plasztikai műtétet hajtottak végre, haját az eredeti vörösesbarnánál sötétebb árnyalatra festette. Jimmy Lawrence néven irodai munkát vállalt. Gyengéje volt azonban a baseball, a Chicago Cubs szurkolója volt, és utolsó heteiben rendszeresen kijárt a csapat mérkőzéseire. Csupán azt hagyta ki a számításból, hogy Hoover éppen Chicagóban rendezte be a szövetségiek különleges egységének főhadiszállását. 1934. július 21-én náluk jelentette fel Ana Cumporas. Másnap a Biograph Theatre előtt Charles Winstead ügynök adta le a halálos lövést John Dillingerre.
Már, ha egyáltalán ő volt az. 1969-ben Jay Robert Nash amerikai író, akit a megtörtént bűnesetek szakértőjeként tartanak számon, ugyanis nagy port vert fel a Dillinger-dosszié című könyvével, amelyben azt állítja, hogy nem az „első számú közellenséget” lőtték le, hanem az igazi Jimmy Lawrence-et, aki egy chicagói piti bűnöző volt, és nagyon hasonlított Dillingerre. Nash nem kevesebbet állít, mint hogy a gengszternek volt egy beépített embere a rendőrségen, aki eltüntette a nyilvántartóból az ujjlenyomatait. A lelőtt ember az író szerint magasabb volt, mint Dillinger, a szeme színe sem stimmelt, sőt, amikor apjának azonosítani kellett a holttestet, ő közölte: „Ez nem az én fiam”. Az író szerint 1969-ben Dillinger még élt, Kaliforniában dolgozott autószerelőként…
Akárhogy is történt, a Dillinger-ügy lezárása kapóra jött Hoovernek, aki a sikert az egyre szélesebb hatáskörű FBI egy évvel későbbi beindítására használta fel. Néhány hónapon belül a második Dillinger-gang maradványait is felszámolták: Van Metert 1934. augusztus 23-án lőtték le tűzharcban St. Paulban (Minnesota). Baby Face Nelsonnal Chicago külvárosában, Barringtonban végeztek november 27-én. A „Barringtoni csatában” életét vesztette két rendőr, Ed Hollis és Samuel P. Cowley is, akik többedmagukkal részt vettek a Dillinger elleni akcióban. Hollis volt az, aki egy hónappal korábban, október 22-én East Liverpoolban lelőtte Pretty Boy Floydot.
Dillinger és cinkosai gyakran elevenednek meg azóta is a mozivásznon. Először 1945-ben készült róla játékfilm. A legújabb sikeres sztori Michael Mann: Közellenségek című mozija (Public Enemies, 2009), Johnny Depp alakításában. Ez utóbbi szinte felmagasztalja a hírhedt bankrablót, különösen az utolsó jelenetekkel, amikor könnyedén besétál a chicagói rendőrség „Dillinger-részlegének” irodájába és gyönyörködik saját fotóiban, majd halálának drámai zenével és fényképezéssel, valamint utolsó leheletével („Bye Bye Blackbird”) körített bemutatásával. A hatást nyilvánvalóan erősíti a szereplő kiválasztása, Depp híresen „delejes” tekintete, néhány érzelmi kitörése, vagy a többszöri utalás arra, hogy „csak a bankok pénzét veszi el”. Ezzel szemben az őt üldöző rendőrök többsége rosszarcú és feleslegesen brutális – például agyba-főbe verik barátnőjét, Billie-t, nem engedik ki a dolgára. J.Edgar Hoover is inkább tűnik egy karrierista akarnoknak, mint „a törvény emberének”. A nagyobb hatás kedvéért a rendező, aki számos apró részletben sem törődik a történelmi hűséggel, még azt is megengedi magának, hogy Dillinger előtt „végez” Babyface Nelsonnal és Pretty Boy Floyddal, így az „első számú közellenség”, mint egy klasszikus film noirban, a végére egyedül marad…
Fotó: Népszava-archívum
Dillinger tőrbe csalásának és megölésének híre eljutott az Atlanti-óceán innenső partjára is. A Népszava július 24-i számában, a 4. oldalon szentelt neki bőséges cikket „Dillingert, Amerika vezérbanditáját agyonlőtték” címmel. Figyelemre méltó, hogy tudósításban a gengszter életútja és lelövésének körülményei mellett milyen hangsúlyt kap a Dillinger-kultusz. Arról olvashatunk, hogy több ezer ember vette körül a lelőtt gengszter holttestét és hogy „az emléktárgyvadászok zsebkendőt és újságlapokat mártottak a vérébe”, majd a „csikágói halottasházat a mutatványos bódék tulajdonosai valósággal megrohanták, hogy hozzájussanak Dillinger emléktárgyaihoz vagy használati cikkeihez, amelyeket „aranybányának” tartanak. A bandita ingéért 1000 dollárt kínálnak, és ugyanennyit ajánlottak fel négy véres tégláért, amelyet a lövöldözés helyszínén találtak.”
Sajtótörténeti érdekesség, hogy a Népszava e számának ezen az oldalán olvashatunk hosszabb beszámolót egy Madocsán történt csendőrgyilkosság részleteiről, amelynek gyanúsítottjai között nyilaskeresztesek is vannak, valamint egy írás arról, hogy egy budapesti „kurzuslap” újságírónője ellátogatott a dachaui „internálótáborba”, amelynek lakói 60%-ban „marxisták.”…
