Eran Riklis filmje egy fiatal izraeli arab történetét mondja el, akit egy jeruzsálemi iskolába küldenek, ahol nehéz integrálódni.
“ A Táncoló arabok a zsidók és az arabok bonyolult kapcsolatát vizsgálja Izraelben, a regionális események kihatását a népekre és . annak a fiatalembernek az útját, aki próbál kikerülni egy láthatóan előre meghatározott létből.” idézi a Figaro a film ismertetőjét. Ez a néhány szó koncentráltan tartalmazza mindazokat a kérdéseket, amelyek körülveszik az izraeli mozit, miközben az izraeli hadsereg szárazföldi hadjáratot indított a gázai övezetben. Közben nyolc elkötelezett rendező hívott fel tűzszünetre a fesztiválon.
„A mozinak, értelmezésem szerint, mindig foglalkoznia kell a környezetével. Azt gondolom, hogy az izraeli mozinak különösen foglalkoznia kell a politikai, a szociális és a személyes helyzetekkel. Nem szabad elveszítenünk a kapcsolatot a valósággal, ezt kísérlem meg minden filmemben” – nyilatkozta Eran Riklis, a petíció egyik támogatója.
Shira Geffen is aláírta a felhívást a tűzszünetért. Elmondja, hogy az aláírók csoportja először arra gondolt, hogy visszavonja a filmjeit a fesztiválról mielőtt úgy döntött, hogy tribünként használja. A rendezőnő szerint a rendezőknek foglalkozniuk kell a konfliktussal. A legutóbbi filmje, a Self Made, amelyet az idén mutattak be Cannes-ban két nő ‚- egy izraeli és egy palesztin- történetét mondja el. A két nőnek életet kell cserélnie egy vámnál elkövetett tévedés miatt. Abszurd komédia a helyzet erős bírálata érdekében.
A petíció nagy vitát váltott ki a mozi civil funkciójáról, megmozgatta az egyes társadalmi rétegeket és felidézte, hogy a politikusok és az alkotók között néha feszültek a kapcsolatok. Ariel Schweitzer filmtörténész és kritikus mondja: “ Valahányszor egy film kritizál, Limor Livnat izraeli kulturális miniszter apellál. A felhívást azzal vádolta, hogy tetszést akartak az aláírók vele aratni Európában.
A Citromfák Bethlehemben című alkotástól a Kapuőrök című dokumentumfilmig, amely az izraeli biztonsági szolgálat hat volt vezetőiek bizalmas vallomásairól szól, vagy Amos Gitai alkotásai arról tanúskodnak, hogy a konfliktus jelen van a nemzeti moziban. Yael Flogiel, számos izraeli film producere szerint „az életbevágóan sürgős érzése, amely áthatja az országot, forrása a kreativitásnak”.
Yossi Aviram inkább a szociális témát választotta első filmjéhez a Dünéhez . Elmondta, hogy egyes párizsi nézők. a premier előtti bemutatón a szemére vetették,hogy filmje nem elég izraeli,azaz nem foglalkozik eléggé az izraeli helyzettel.
Ami a filmek nagyon szoros költségvetését illeti, Yael Flogiel szerint gyakran csak 500-600 ezer euró jut egy-egy filmre. Aviram úgy látja, hogy”minden kapcsolódik a politikához ‚ha kevesebb pénzt tennének a hadseregbe, talán egy kicsit több jutna a kultúrára, a mozira".
