fizetés;vádemelés;karbantartás;milliomos;

- Megízlelni a luxust - Vádemelés a téves fizetését elköltő munkás ellen

Vádat emeltek egy nagykőrösi karbantartó ellen, akinek a munkáltatója tévedésből csaknem hatmillió forintos havi bért utalt át, a férfi pedig elköltötte a pénzt  – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a férfi január végén helyezkedett el egy kecskeméti kft.-nél. Az első – nem teljes hónapra járó – munkabérét rosszul számolták ki, és februárban 5,9 millió forintot utaltak át a számlájára. Miután a cég ügyintézője észlelte a téves kifizetést, február 21-én írásban felszólította a karbantartót az összeg visszafizetésére. Ekkorra azonban a férfi több mint 4 milliót már elköltött a pénzből, csak a maradékot tudta visszaadni.

A hirtelen jött és elköltött milliókat azóta vonják a béréből, a Nagykőrösi Járási Ügyészség pedig jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat ellene. Az ügyészség - tárgyalás mellőzésével - felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott az ügyben.

Drogkereskedés miatt emeltek vádat egy békéscsabai férfi ellen. Az ügyészség szerint az általa értékesített pszichoaktív anyag miatt halt meg tavaly októberben egy 18 éves szarvasi nő.