Alkotmánybíróság;Kúria;Vértesi Erőmű;Kapolyi László;System Consulting;

- Ab: megismerhetők a vitatott szerződések

Az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a Kúria azon határozatát, amely szerint a Vértesi Erőmű Zrt.-nek nem kell kiadnia a cég és a System Consulting Zrt. között köttetett szerződéseket az adatigénylőnek.

A testület azzal indokolta döntését, hogy a Kúria indokolatlanul szűken értelmezte az állami vagyonra vonatkozó törvényt. Egyben a Kúria határozata mellett megsemmisítette a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság hasonló tartalmú határozatát is. Az ügy előzménye: Bodoky Tamás újságíró 2010-ben kérte az erőmű és a Kapolyi László volt MSZP-s országgyűlési képviselőhöz kötődő cég, a System Consulting között 2008-ban és 2009-ben, a többi között az áramvásárlásra vonatkozó szerződések kiadását, ám a cég megtagadta az adatközlést. Az Ab most úgy foglalt állást, hogy a Kúria ítélete az információszabadság korlátozása, amely csak akkor fogadható el, ha azt más alapjog érvényesülése kényszerítően indokolja. Egyben a határozatok indokolatlanul szűken értelmezték a közfeladatot ellátó szerv, személy fogalmát, mert az állam, az MVM Zrt.-n keresztül meghatározó befolyással rendelkezett a Vértesi Erőmű Zrt. működésére - tették hozzá. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye szerint viszont helyesen döntött a Kúria, mert a Vértesi Erőmű az állami vagyonra vonatkozó törvény szerint nem gazdálkodik állami vagyonnal. A Vértesi Erőmű akkori vezetése 2008-ban áramvásárlási szerződést kötött a System Consulting Zrt.-vel, amely a villamosenergia-árak esése miatt 2008 utolsó napján visszalépett az üzlettől. Az erőmű 2010 augusztusában csődvédelmet kért, miután összességében csaknem 10 milliárd forint kártérítést fizetett ki az áramkereskedőknek és hitelezőknek.

Az ügyben Bodoky Tamást a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte, amiben a jogvédő szervezetet az alkotmányjogi panasz elkészítése során az atlatszo.hu jogi stábja is segítette. A TASZ kedden úgy értékelte az AB határozatát, hogy az információszabadság érvényesülése szempontjából rendkívüli jelentőségű döntés született. 2012 óta minden egyes adatigénylés, melynek címzettje közvetett állami tulajdonban álló cég (például Paksi Atomerőmű Zrt.), a Kúria elhíresült Vértesi Erőmű ügye mögé bújhatott.

Az Alkotmánybíróság egy másik határozatában elutasította azt a beadványt, amelyben a kérelmezők az 5000 forintos kamarai hozzájárulási díj alkotmányellenességének kimondását szerették volna elérni.

Annak ellenére, hogy több Duna-menti partszakasz is alkalmas lehetne szabad strandok kialakítására Budapesten, jelenleg egyetlen legálisan használható fürdőhely sem található a fővárosban. A tiltásokat figyelmen kívül hagyva azonban mégis sokan engednek a csábításnak. Ugyanakkor az illegális fürdőzés veszélyeire az ÁNTSZ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is felhívja a figyelmet: az idén eddig 35-en fulladtak a folyóba.