Ezt tanulta meg már kilenc esztendős korában, amikor nyápic kölyökként megjelent a New York-i Filharmonikusok élén, a világkiállítás alkalmából Mendelssohnt interpretálni. És kisfiúkként vezényelt tovább, akadt zenekar, amelynek a muzsikusai nyalókával fogadták, nem akarták elhinni, hogy ez a "taknyos" csakugyan tudja, mit akar.
A gúnyolódás azonban hamar elillant, mert a "fiúcskát" hamarosan Toscanini hívta meg az NBC szimfonikusok élére. Hihetetlennek tűnik föl, de Maazel 84 életévéből hetvenötöt töltött el a karmesteri pulpituson, operaházak árkaiban. Amerikai zsidó muzsikuscsalád gyerekeként született, de Párizs külvárosában, Neuilly-sur-Seinben. A szülei úgy keveredtek oda, hogy a papa tehetséges énekesnek, tenoristának készült, ott remélt jó tanárt lelni magának.
A mama végzettsége szerint gyógyszerésznő volt ugyan, de kitűnően zongorázott. A nagypapa pedig a New York-i Met zenekarában játszott hegedűsként. Nem csoda tehát, hogy a későbbi karmestert minden együttese, amelynek az élén állt "hibátlan fülűnek" tartotta, még ha akadtak később kritikusok is, akik úgy vélték néha hajlamos a külsőségekre.
A formai bravúrkodásra, amit néha a tartalom, a mondanivaló sínyli meg. Az életpálya azonban nem mindig igazolta a komor véleményeket, Lorin Maazel hivatásának több mint hét évtizede alatt a világ egyik legnagyobb és legünnepeltebb zeneművésze volt. Az első amerikaiként dirigálta Bayreuthban Wagner Lohengrinjét, lelkesítette a salzburgi rajongókat, özönlöttek a meghívások a német hangversenytermekbe és operaházakba.
Aztán elérkezett Amerika is; amikor 1972-ben Clevelandben megüresedett a magyar Széll György karmesteri posztja, a helyére Maazelt hívták meg. Itt rögzítette vele lemezre a német Decca Gershwin Porgy és Bessét afro-amerikai változatban.
Közbeiktatódott Mahler is, akinek repertoárja Maazel életművének tekintélyes részét töltötte ki, hiszen 1982-től 1984-ig a nagy cseh-osztrák utódaként a Wiener Staatsoper igazgatója volt, majd a következő esztendőben Mahler halálának századik évfordulóján ő vezényelte a bécsi filharmonikusokat.
Nem fért a bőrébe világjáróként sem. A New York-iak éléről 2009-ben le kellett mondania, "politikai botrány" szereplője lett. Phenjanba utazott, hogy "barátkozzék" az észak-koreaikkal, vezényelje zenekarukat. Sértődött azonban nem ezért lett, (mert hiúságában tudott az is lenni), hanem korábban, amikor Karajan halála után a nagy berlini zenekar a salzburgi utódaként nem őt választotta, hanem az olasz Claudio Abbadót.
Holott haragra igazán soha nem volt oka. Fél évszázad alatt 408 alkalommal dirigálta a bécsieket, a legendás újévi koncertet tizenegyszer, alighanem valamennyi Maestro közül a legtöbbször. Vasárnap este tüdőgyulladás vitte el, éppen akkor, amikor ismét nagy eseményre készült. Virginia államban ő alapította a Castleton Fesztivált, Washington közelében. Fiataljainak a nevelése volt életének nagy záró vállalkozása, éppen arra készült. A próbákat már nem érhette meg.
