Balaton éjjel, Balaton nappal, minden nap- és évszakban, ez Tóth Gábor Ákos Szerelmem, Balaton című kötetének lényege. Ami már egy trilógia második része, az Édesvízi mediterrán folytatása. A szerző teljesen belehabarodott a magyar tengerbe.
Leírja kiismerhetetlenül rejtélyes, ezerszínű arcát, mintha maga is személy lenne, a hangulatváltásait, és érzékletesen megeleveníti az ott élő embereket. Ez a sajátos, balatoni mikroklíma igencsak tükrözi az ország mind különösebb társadalmi mikroklímáját is.
De mindez alapjában véve könnyed, szórakoztató és szarkasztikus, jóféle humorral teli. A történet szerint egy Kanadában élő pár, melyből a férfi magyar származású, a nő francia, örököl Balatonszépén egy Fenséges romnak nevezett, "termetes" kúriát, szőlővel, idős, házsártos, de nélkülözhetetlen mindenes nővel. És persze a környéken helybéliekkel, meg az ő eléggé kiismerhetetlen szokásaikkal.
Ebből aztán lesz kavarodás rendesen. A trilógia első részéről akár azt is mondhatnánk, hogy az a behatolás az ismeretlenbe. Amikor még pokolba kívántatik az egész örökség, de már zajlik a szerelembe esés folyamata.
Már fölmerül, hogy nem túladni kellene a vonzó és taszító romon, hanem netán-tán megtartani, és ideköltözni miatta Magyarországra, feleségestül, aztán bizony a második részben már kissé megbomlott agyú, rigolyák tömkelegével ellátott, '56-ban lelépett, nehezen elviselhető, bonyodalmakat kreáló apástól.
És persze vannak, akik igyekeznek betenni a "betolakodóknak", jöttmenteknek, idegeneknek nézik őket, elfogadhatatlannak tartják a szokásaikat, féltik a maguk előjogait, miközben azért hasznot akarnak húzni belőlük, vagy éppen át akarják verni őket. Naná, hogy a renoválás erőteljes döccenőkkel, leállásokkal, nem várt, de mifelénk nagyon is várható problémákkal terhes, és Luca széke módjára, elviselhetetlenül lassan halad.
Groteszk szituációk követik egymást. Olyan képtelenségek halmozódnak, amelyek nálunk sajnos mindennaposak. Sodró lendülete van a regénynek. Ahogy Koltai Lajos, Kossuth-díjas operatőr és filmrendező írja a könyvborítón: "… igazi ember-mese, olyan, mintha egy szünet nélkül fogalmazott mondat repítene gyorsvonat sebességével, néha szédülök, le akarok szállni, de már kapaszkodom is vissza, mert érdekel a holnap és a következő pillanat születése, a sorsok és az ember, akivel a sors
éppen teszi, s tudni, hogy miért pont most és miért pont vele... szagok, ízek, varázslatos hangulatok leírása útján haladunk... már nem először Gábor írásaiban... de most még meghatározóbb, mondhatnám embert is formáló erővel... néha csak szemléli hőseit, de közben csordultig van baráti érzelmekkel, és valójában arról álmodik, hogyan lehetne ezt az őrült, de még mindig szerethető világot magunkhoz ölelni…"
Tóth Gábor Ákos a Népszava érdeklődésére elmondta, hogy olvasott ilyen típusú könyveket, Toszkánáról és Provanszról. A Balatonon is együtt van minden ahhoz, hogy függővé váljon az ember, ne csak turistaként utazzon át rajta, hanem jól érezze magát, visszavágyjon.
Amikor viszont kicsit több lesz már, mint turista, megváltozik a helyiekhez a viszony, nem tudják igazából eldönteni, hogy például megcsókolják-e a külföldi kezét, vagy beleharapjanak. Féltik tőlük a zártságukat, a meghittséget, a családiasságot, ugyanakkor meg minden abba az irányba nyomja őket, hogy járjanak a betelepültek kedvében, mert belőlük élnek.
De rettenetesen nagy öntudatuk van, azt gondolják, hogy a pestiek lejönnek ide, és azt hiszik, hogy mindent meg lehet csinálni. Ugyanakkor barátságok is ki tudnak alakulni. Ahogy humoros, jópofa helyzetek is kikerekednek a sok ellentmondásból. Vagyis tulajdonképpen görbe tükörről van szó. A második rész úgy végződik, hogy nagy nehezen sikerül felújítani a Fenséges romot, és meglesz az első szüret is.