Magyarország;Franciaország;nemzeti ünnep;

Felelevenedtek a száz éves egyenruhák - Fotó: Twitter

- Magyar katonák masíroztak a Champs-Élysées-n

Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeztek hétfőn Párizsban a hagyományos július 14-i katonai parádén. François Hollande elnököt kifütyülték a díszszemlén és az államfő csalódást okozott az ünnepi tv-beszélgetésben is.

A Nagy Háború egyenruháit viselő egységek vonultak végig a Champs-Élysées-n .  A parádéban az egykori hadviselő 80 nemzet, köztük Magyarország katonái is felvonultak, a nemzetek közti megbékélés jegyében. Az 5000 fő részvételével tartott díszszemlét a tradíciónak megfelelően François Hollande francia államfő a Köztársasági Gárda lovasainak kíséretében nyitotta meg.

A francia nemzeti zászlót az európai lobogó követte, majd a nyolcvan nemzet 3-3 katonája vonult fel hazája zászlajával. A Concorde téren elhelyezett dísztribünön Magyarországot Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnök főhadsegéde képviselte.

Fotó: Gettyimages.

Fotó: Gettyimages.

A francia nemzeti ünnepi katonai parádé az első felvonása annak a megemlékezés-sorozatnak, amelyben felidézik az első világháború centenáriumát. Ugyanakkor a ceremóniába hamis hangok is vegyültek. Az algériai katonák részvétele a felvonuláson élénk tiltakozást váltott ki a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front részéről, de az algériai iszlamista körökben is. A szervezőknek arra is ügyelniük kellett, hogy a felvonuláson ne kerüljenek egymás mellé olyan nemzetek katonái, akik máig ellenségesen viseltetnek egymással szemben, mint például a törökök és az örmények.  Ráadásul Pierre de Villiers tábornok, vezérkari főnök a Le Figarónak adott interjúban kijelentette: a francia haderők erejükön felül teljesítenek, és ha tovább csökkentik a védelmi kiadásokat, lemond tisztségéről.

A nemzeti ünnep lehetőséget nyit Hollande elnöknek, hogy megpróbáljon javítani igen alacsony népszerűségi indexén. Néhány nappal ezelőtt a Tour de France-on vett az államfő „tömegfürdőt”, hétfőn a kora délutáni órákban pedig a köztelevízió kamerái előtt szólt polgártársaihoz.

A francia lapok felelevenítették, hogy tavaly ilyenkor Hollande kijelentette: „Megindult a fellendülés”. Ennek túl sok nyomát azonban nem észlelték, a Le Figaro szerint már a szocialisták sem bíznak benne, ugyanakkor jól jött neki a Sarkozy-ügy, mert a volt elnököt még mindig jobban utálják a baloldali szavazók, mint őt. A Journal de Dimanche által közzétett felmérés szerint a baloldali értékeket jelenleg Franciaországban legjobban a kormányfő Manuel Valls testesíti meg (48%), míg Hollande mindössze 16%-ot kapott. A Le Parisien felmérése pedig arról árulkodott, hogy jelenleg a lakosságnak mintegy 24 %-ának van jó véleménye az elnökről.

Az Hollande-dal szembeni nemtetszésnek a felvonulás idején is hangot adtak: az elnököt kifütyülték a Concorde-térre való érkezésekor. A biztonsági erők közlése szerint egy tucatnyi „hangadót” kiemeltek a tömegből. A köztársasági elnök a tv-interjúban meglehetős csalódást okozott, mert csupán korábbi ígéreteit ismételte meg, és elismerte, hogy nem sikerült az egy évvel korábbi célkitűzéseket, például a 10%-os munkanélküliséget csökkenteni. 2015-re családi jövedelemadó-csökkentést ígért "több százezer" francia állampolgárnak és megígérte, hogy mintegy egymillióan, akik már 2014-ben kevesebb jövedelemadót fizettek, a jövőben egyáltalán nem fizetnek majd adót.

"Azt kértem a franciáktól, hogy bízzanak önmagukban" - jelentette ki a tv-beszélgetésben Hollande, aki  szerint az országban a pesszimizmus, a rosszkedv szinte "népbetegséggé" vált.

 

Holttestet találtak egy ukrán rendszámú kamionban Záhonyban hétfőn. Az orvosi vizsgálatok szerint a férfi természetes halállal halt meg.