És Németország 4. világbajnoki címével győzött a futball-igazság. A sors rossz vicce lett volna, ha Argentína, amely úgy jutott el a döntőig, hogy legfőbb fegyvere az ellenfél játékának megölése volt, viheti haza az aranytrófeát. A fináléban is ezt a játékot erőltették, és bár volt néhány ordító gólhelyzetük (Higuain és Palacio alighanem még mindig azon tűnődik, hogy hagyhatták ki), nem lett volna méltó a focihoz, ha így nyernek. Néhányszor még így is szerencséjük volt- gondoljunk az első félidő végi kapufához, vagy amikor Schürrle Romeróba lőtte a labdát – végül azonban Fortuna asszony mégsem őket kegyelte. A németek pedig mentek előre rendületlenül, bírták erővel, küzdöttek, de játszottak is, Müller, Klose, Schweinsteiger, Lahm néhány kifejezetten szép dolgokat műveltek a pályán, látszott, hogy tökéletesen működnek csapatként, és ezen Khedira váratlan kiesése, majd Kramer sérülése sem változtatott. Végül olyan góllal nyertek, ami nemcsak győzelmi értékével kerül be a futball-vb történetébe: klasszikus szélről beadott labdából lőtte Götze látványos, egyben nagyon okos gólját, az argentin kapusnak esélyt sem hagyott.
A német „kölyökzseni” engem kísértetiesen emlékeztet Paolo Rossi 1982-es esetére. Az olaszok kedvencét akkor acsoportmeccsek után majdnem hazazavarták, aztán szinte egymaga verte meg a brazilokat, a lengyeleket és a döntőn is betalált. Gólkirály lett és Aranylabdás, a mai napig félistenként tisztelik Itáliában. Mario Götzét már tavaly a Bayern Münchenben nyújtott teljesítményéért is bírálták, sokan azt mondták, hogy túl hamar kiáltották ki nagy sztárnak, megártott neki. A vb-n sem tündökölt eddig, az első két meccs után többnyire csereként lépett pályára, felejthetően. Most a rendes játékidő utolsó perceiben kapott lehetőséget, és a hosszabbításban, amikor már egyre idegesebb volt a légkör, valami hihetetlen hidegvérrel lőtte be csapata győztes gólját. Ezt a dicsőséget, amely egyben azt jelentette, hogy Németország elsőként nyert európaiként Dél-Amerikában világbajnokságot, soha nem veheti el tőle senki. Ha ettől nem száll a fejébe a dicsőség, valóban sokra viheti.
Az argentinok a maguk antifutballját egészen magas szinten űzték, de a támadásoknál csődöt mondtak. Messi nagyon akart, egy helyzetet ő is kihagyott, de egyszerűen nem voltak társai. Sokat mondó, hogy a kék-fehérek legjobbja a védő Mascherano volt, olyan nagy neveknek, mint Higuainnak, Lavezzinek vagy Agüerónak alig voltak értékelhető megmozdulásaik. Kétségtelen, hogy nagyon hiányzott a sérült Di Maria, de ha egy csapat egy vagy két emberből áll, már régen rossz.
A meccs ennek ellenére végig izgalmas, lendületes volt, és ezt még Nicola Rizzoli játékvezetése sem tudta elrontani. Jellemző, hogy még az olasz lapok is legfeljebb közepesre értékelték honfitársuk ténykedését. Mellesleg a FIFA-furcsaságok sokaságát gyarapította, hogy Rizzoli harmadszor vezetett a vb-n annak az Argentínának, amelynek egyharmada olasz származású…Különösen feltűnő volt, hogy miközben sárgákat osztott taktikai szabálytalanságokért, volt jó néhány durvaság, amit megtorolatlanul hagyott. Például Garay megúszta Kramer letarolását (senki ne mondja, hogy az „véletlen” volt), ugyanígy megért volna minimum egy sárgát az, ahogyan Neuer eltakarította Higuaint. Amit pedig az utolsó percekben az argentinok műveltek Müllerrel és Schweinsteigerrel, az mindennek a teteje volt. Az egyik vétkes, Mascherano ráadásul már „sárgás” volt, őt ki kellett volna állítani. Sajnos az olasz spori csak megerősítette a játékvezetés gyatra vb-színvonalát, amit csak részben lehet írni a bírói feladatok és felelősség körüli, évek óta tartó kapkodás számlájára írni.
A meccs utáni percek számomra legmeghatóbb jelenete az volt, amikor a két sokat próbált harcos, a (szó szerint) ezer sebből vérző Bastian Schweinsteiger és a vb-gólkirályok királya, Miroslav Klose egymás nyakába borulva zokogtak. Két kőkemény, becsületes sportember megérdemelten ért a csúcsra. A legvisszásabb pedig az, hogy a vb főszponzora, az Adidas Lionel Messit tüntette ki a torna legjobbjának járó aranylabdával. Tudjuk, hogy a „Bolha” a sportcég egyik „arca”, de azért ez mégis túlzás volt. Láthatóan maga Messi érezte ettől magát a legrosszabbul, hiszen van ő annyira intelligens, hogy felfogja: ezt a díjat nem érdemelte meg. A vb kimagaslóan legjobbja, Arjen Robben ezúttal is lemaradt - „magasabb érdekekből”.