Eritrea a világ azon csekély számú államai közé tartozik, ahol a függetlenség 1993-as kihirdetése óta egyetlen választást sem rendeztek. Phenjan már e tekintetben is előrébb jár nála, hiszen az országban legutóbb idén márciusban tartottak parlamenti választást. Az már persze más kérdés, hogy annak hitelessége enyhén szólva megkérdőjelezhető, s a világ médiumai is felfigyeltek arra, hogy a kis vezér, Kim Dzsong Un választókörzetében irigylésre méltó, 100 százalékos eredményt ért el.
A nemzetközi figyelem sokkal inkább Észak-Koreára vetül, az eritreai emberi jogsértések nem keltették fel a külföldi médiumok figyelmét. Pedig az Európába áramló menekültek (csak az idei évben 60 ezren érték el az olasz partokat) legnagyobb hányada a rejtélyes afrikai országból érkezett. Aki csak teheti, s van elég tőkéje ahhoz, hogy lefizesse az embercsempészeket, elmenekül a sivárság hazájából.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint a nemzetközi segélyszervezetek, így a Human Rights Watch (HRW), vagy a Riporterek Határok Nélkül (RSF) igen súlyos jogsértésekről számoltak be. Nem ritka, hogy mindenfajta bírói ítélet nélkül ítélnek halálra embereket, lövik le a menekülteket a határnál, toboroznak erőszakkal fiatalokat meghatározatlan időre a hadseregbe, vetnek börtönbe férfiakat és nőket egyaránt.
Eritrea még jobban el van vágva a külvilágtól, mint Észak-Korea, ahová évente 5000 külföldi turistát engednek be. Az internet szinte teljesen ismeretlen az országban: 100 személyből egy szörfölhet a világhálón, s öt rendelkezik mobiltelefon előfizetéssel. Ez a legalacsonyabb arány a világban. (Csak összehasonlításként: 4,7, illetve 9,7 százalék ez az adat.) Eritreában egy távközlési vállalat létezik, s a telefonálás költségei szinte megfizethetetlenek a helyiek számára.
Az RSF szerint sajtószabadság tekintetében az ország a 180. helyen áll, még Phenjan is jobb eredményt ért el. 2001 óta az állam - amint a szervezet fogalmaz - "a világ legnagyobb börtöne az újságírók számára". Akkor Isayas Afewerki elnök betiltotta a magánkézben lévő médiumokat, s 11 újságírót börtönöztetett be. Heten közülük a börtönben haltak meg. Jelenleg 28 újságírót tartanak rács mögött.
Az állami orgánumokat szigorúan ellenőrzik: a rezsim szócsövei. Bizonyos eseményekről tilos beszámolni. Az eritreaiaknak például nem lehet semmiféle ismeretük a 2011-es arab tavaszról. Máig nem számoltak be arról, hogy 2011-ben megbukott a líbiai rezsim, s ugyan azon év októberében megölték Moamer el-Kadhafit. A forradalmi vezető volt ugyanis az eritreai kormány egyik legfőbb támogatója. A helyieknek nem könnyű független hírekhez jutni.
Afewerkit sokan illetik azzal a váddal, amely szerint nemcsak saját népét nyomja el egészen brutális eszközökkel, hanem a nemzetközi terrorizmust is finanszírozza. Az eritreai kormány támogatja például azt az al-Sabab iszlám fundamentalista milíciát, amely Szomáliában jelentős területet foglalt el, s Kenyában az utóbbi hónapokban számos véres merényletet hajtott végre. Szintén részben Afewerki rezsimje állhatott a szomáliai kalózok mögött is.
Az ENSZ korábban fegyverembargóval, illetve vezető politikusai számára beutazási tilalommal sújtotta az országot. Bár a menekültek is szörnyű képet festenek az eritreai mindennapokról, a világ figyelmét egyelőre nem keltették fel az ottani szörnyűségek. Várhatóan az ENSZ által létrehozott bizottság sem hozza meg az áttörést, így Isayas Afewerki továbbra is kiskirályként uralkodhat elátkozott népe felett.
