- Az ellenzéknek az lenne a dolga, hogy az emberi jogokra koncentráljon?
- A szabadságra, ami majdnem ugyanez. Amíg az alkotmányos demokrácia kulisszái léteznek és működőképesnek mutatják magukat, a dal elvben megszülheti a maga énekesét. Van társadalmi feszültség és vannak politikai szereplők, akik ezt láthatóvá tehetnék. De ha társadalomkép nélküli szereplők testesítik meg e funkciókat, ők kínjukban, hisz nem gondolnak semmit, a közvélemény-kutatókhoz fordulnak, hogy megtudják, mi érdekli a magyar népet. A kutatók pedig azt mondják: a magyar népet a rezsi, vagy az Európai Unióval szembeni szuverenitás megvédése érdekli legjobban. Miért ez érdekli ez a magyar népet? Mert ezt hallja. Az ellenzéki politikus feladata tehát mi lenne? Hogy valami egészen másról beszéljen, olyan témákról, amelyekről azt gondolja, hogy azokban a választóközösség meggyőzhető. Ha csak az előző napi felmérések alapján beszél - vagyis lényegében arról, amit az állami sajtó, a kormány propagandagépezete nyújt -, de nincs saját mondanivalója, amellyel a közönségre hatni szeretne, akkor nem fog sikereket elérni. Ha az ellenzék a kormány témáit nyomja, ez a totális sikertelenség kulcsa. A jóléti hazudozásra kábé kétszáz ember hajlandó kimenni az utcára, de a szabadság ügyéért az elmúlt években is tömegeket láttunk kiáltozni, álldogálni, meg vonulni a pesti utcán. Az csoda számomra, hogy alig van ellenzéki politikus, aki ezt észlelné.
- Sőt, épp azt állítják, hogy a jogállam, meg a demokratikus alapjogok nem érdeklik az embereket.
- Érdekes, a sajtószabadságért többször is megtelt az Erzsébet hídtól az Astoriáig az a hatalmas tér, amely a Szabad sajtó nevét hordozza. Az alkotmányos szabadság követeléséért is nagy tüntetést lehetett szervezni az Operaháznál. De a "legyen egészen ingyen a gáz" és "ne kelljen adót fizetni" típusú ellenzéki hívásra nem mennek ki sokan az utcára. Vajon miért? Ezen valakinek egyszer el kellene gondolkodnia. Azt sem először mondom, hogy a feudalizmus lebontásának, a jobbágyság megszüntetésének a reformkorban nagyjából zéró volt a népszerűsége. De voltak nagy emberek, akik tudták, hogy a jogegyenlőség Magyarországát kell megcsinálni és a társadalom nem azt tudta, hogy amit ezek az emberek mondanak, az igaz, hanem azt, hogy olyan emberek mondják, akiknek a szavára muszáj hallgatni. Mert olyanok voltak ezek az emberek. Hitelesen beszélni ma is meg lehet próbálni, és meg lehet próbálni nem hazudni és nem lopni. Hozzáteszem, ma Magyarországon alapvető politikai átrendeződés nélkül nem látom reális esélyét annak, hogy konszolidált körülmények között az ellenzék bárhogy választást nyerjen.
- Ezt a választási rendszer miatt gondolja így, vagy az ellenzék jelenlegi potenciálja miatt?
- Utoljára talán tavasszal lett volna valami halvány esélye a kormányváltásra egy másik ellenzéknek. Hozzáteszem a jelenlegiben is akadnak jó emberek, csak nem erről van itt szó. De mivel akár a választást megelőző napon is változhat a törvény, nagyon súlyos technikai hibákat kell a kormánynak elkövetnie, hogy - mondom: konszolidált körülmények között - bármilyen választáson veszíteni tudjon. Nem kizárt, hogy ezeket a hibákat elköveti, hiszen nagyon sokat hibázik, de annyit valószínűleg nem, hogy hagyja magát tisztességes versenyben megverni. Persze, az MSZMP-t is le lehetett legyőzni választásokon, csakhogy ennek az volt a feltétele, hogy politikai értelemben már korábban vereséget szenvedjenek. Nem arról van szó, hogy vannak rendszeren belül alternatívák és a választók hol az egyiket, hol a másikat juttatják hatalomra, hanem arról, hogy már nincsenek alternatívák. Rendes ügymenetben szerintem nem győzhet az ellenzék.
- Tehát 2018-nál is tovább él az orbáni állam?
- Az a benyomásom, hogy a négyéves politikai és közéleti ciklusok elvesztik az értelmüket. Most már nem ezekben kell gondolkodni, hiszen a parlamenti váltógazdaságnak a rendszeren belüli lehetősége elveszett. Folyamatos politikai munka volna indokolt.
- Tudna olyan normasértést elkövetni az Orbán-kormány, ami politikai fordulathoz vezet?
- Bármikor. Lehet ez akár holnap reggel is. Persze valószínűtlen, hogy épp holnap reggel történjen, de a válasz akkor is az, hogy vagy holnap reggel vagy nyolc év és három nap múlva. Nem tudhatjuk. Most mindenki nagyon hosszú időre számít ebben a tekintetben, de én ebben nem hiszek. Ez ráadásul most nem bal- és jobboldal kérdése; itt a politikai magyarok alkotmányhű része áll szemben az alkotmányt értéknek nem tekintő politikai magyarokkal. A politikai magyar pedig hol néhány ember, hol pedig milliós tömeg, de nem virtuális valami. Elemi élményem volt '89-90-ben, hogy a kocsmában, kopott katonai zubbonyokban és rossz cipőkben álldogáló, hiányos fogazatú urak a sörtócsás bádogpultra könyökölve az erős és középerős köztársasági elnök problémájáról vitatkoztak. Az, hogy a magyarokat az alkotmányosság nem érdekli, ostobaság.
- Tán éppen ezért tesz a Fidesz annyit, hogy eltántorítsa tőle a magyarokat.
- Igen, és ha visszakanyarodunk, épp ezért bukta a reklámadó.
- Mennyire hihetünk annak, hogy a reklámadóval a Fidesz a szemünk előtt harcol saját gazdasági holdudvarával?
- Nem tudom, kik között folyik a harc, ám hogy az ilyen rendszerek a folyamatos palotaforradalmak világát hozzák el, törvényszerű. Egyre kevésbé nyilvános a politikai küzdelem, azaz egyre bizantikusabb. Annak idején a Népszabadságban vagy a Pravdában a sorok között kellett olvasni, az elmúlt hetekben is így kezdték sokan olvasni a kormányzati sajtót. A reklámadó feletti sértettség, a sajtószabadság melletti kiállás nem teljesen független a különböző érdekcsoportok közötti küzdelemtől. A megvesztegethetetlen sajtó alapvető része a demokráciának. De a demokrácia normális esetben tud úgy is működni, hogy a sajtószabadságot gazdasági érdekcsoportok éppen a saját céljaikra használják. A sajtószabadság történetesen olyan típusú érték, amely alkalmas arra, hogy a sokféle önzést időnként valamilyen módon a közjó irányába fordítsa. Hogy egy régi formulát idézzek, az ördögök olykor, mert érdekeik ezt diktálják, úgy viselkednek, mintha angyalok lennének.