Lothar Matthaus volt a Mannschaft utolsó csapatkapitánya, aki magasba emelhette a világbajnokság győzelmi trófeáját. 1990 óta ez senkinek sem sikerült, noha előfordult, hogy a német válogatott közel járt a végső sikerhez. Az idei sorrendben a negyedig alkalom, hogy a válogatott bejut a világbajnokság elődöntőjébe. Mi kell ahhoz, hogy 24 év óta most először ne ez legyen a végállomás? - tette fel a kérdést a FIFA honlapja az utolsó győztes kapitánynak, Matthausnak.
A végső győzelemhez sok minden kell, nem elég egy jó csapat - mondta a 150-szeres német válogatott futballista, aki tíz évvel ezelőtt válogatottunk szövetségi kapitányaként megpróbálkozott a lehetetlennel is, s a magyar futballt próbálta visszavezetni a nemzetközi élvonalba. Belebukott.
Matthaus szerint, aki a helyszínen tartózkodik, közelről figyeli az eseményeket, s ott volt a német válogatott valamennyi mérkőzésén, a csapatnak ezúttal minden esélye megvan a végső győzelemre. A házigazdák elleni mai mérkőzésen talán éppen az a nüansz dönthet, hogy a brazilok túlságosan érzékenyek. Sírnak egy fájdalmas belépő után, könnyeznek ha gólt rúgnak, vagy ha gólt kapnak, megsiratják a vébétől búcsúzni kényszerült Neymart és könnyek között fogadkoznak, hogy nélküle, sőt egyenesen neki nyerik el a trófeát. A könnyek azonban, Matthaus szerint, ha szimpatikusak is olykor, a gyermeki őszinteség jelei, lelki finomságról tanúskodnak, de ezek nem nélkülözhetetlen kellékei egy futballmérkőzésnek. Ott inkább az erő, s ezen belül is a lelki erő dominál, s ebben a németek jobbak. Sírni valóban nem láttunk még német futballistát ezen a világbajnokságon, bár Özil - amikor a franciák elleni negyeddöntőn lecserélték - nagyon közel állt hozzá. De hát ő meg török...
Mi jelentheti a döntő momentumot, amivel a Nationalelf csaknem negyedszázad után újra világbajnok lehet? Alighanem az, hogy a kapitány, Joachim Löw megtanulta a leckét: nem a szép játék, hanem a hatékony futball vezet sikerre. A két legutóbbi vb-n Németország - rá egyébként kevéssé jellemző módon - tetszetős focit játszott, aztén bele is halt a szépségbe. Ezen a világbajnokságon Müllerék alighanem csak egyszer játszottak szépen, Portugália ellen (4-0), de közben a gólok is potyogtak, sikerült ötvözniük a szépséget a hatékonysággal. A második csoportmérkőzésükön, Ghána ellen már szenvedtek, s csak a szívósságuknak köszönhetik, hogy sikerült egy 2-2-es döntetlent kiharcolniuk az egyik legerősebb afrikai csapat ellen. A korábbi német szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann által irányított amerikaiak ellen nagy küzdelemben, szoros mérkőzésen 1-0-ra nyertek és csoportelsőként jutottak tovább.
A nyolcaddöntőben a vb legjobb afrikai csapata, Algéria volt az ellenfél, s ellenük még a nagy küzdő, Németország is csak a hosszabbításban volt képes nyerni. De az igazi német erény még csak nem is akkor, hanem a franciák elleni negyeddöntőben mutatkozott meg. Kín-keserves 1-0 lett úgy, hogy eközben a franciáknak alaig akadt gólhelyzetük, a korábban szárnyaló Pogbát lerradírozták a pályáról, a gólrekorderi címre pályázó Benzema alig lőtt kapura. A középpályán a németek többet birtokolták a labdát, a test test elleni küzdelmet rendre megnyerték, végig nyomás alatt tartották ellenfelüket. Szép futballról szó sem lehetett, de nyertek, s ott vannak a legjobb négy között.
A felkészülés során sérülések nehezítették a csapat munkáját, sokáig nélkülözni voltak kénytelenek két kitűnő középpályásukat, Bastian Schweinsteigert és Sami Khedirát. Löw arra kényszerült, hogy Philipp Lahmmal játszasson középpályást, mint a Bayernben. Lahm meg is oldotta a feladatot, de azért látni lehetett a különbséget. Amikor a sérültek felépültek és Lahm visszakerült a jobbhátvéd helyére a csapat még hatékonyabban kezdett el működni és Löw sem ragaszkodott tovább ahhoz, hogy Lahm középpályást játszon.
A csapat szerkezetében további gondokat jelent, hogy néhány játékos nem azon a poszton játszik, mint klubcsapatában, hozzá kell szokniuk új szerepkörükhöz, vagy éppen meg kell békülniük vele. Ez utóbbi főleg Mesut Özilre vonatkozik, aki jobban szeret középen futballozni, most viszont kiszorult a bal oldalra. De Benedikt Höwedes is belső védőt játszik klubcsapatában, most pedig a balhátvéd szerepébe kényszerült. De a német játékosok intelligensek, nagyvonalúak, a csapat érdekeinek képesek alávetni sajátjaikat. Egybehangzó szakvélemény szerint ha Németország képes lesz megbírkózni a közönség nyomásával, azzal a hangulattal, hogy a stadion 90 százalékban ellenük drukkol, megnyerheti a brazilok elleni elődöntőt. Márpedig az ilyen szituációk nem ismeretlenek előttük. A játékosok a német bajnokságban hétről hétre telt ház előtt játszanak, s az idegenbeli mérkőzéseken hasonló szituációkkal kell megküzdeniük.
Van még egy, adott pillanatban döntőnek bizonyuló elem, ami inkább a németek malmára hajtja a vizet. Brazíliának hazai környezetben meg kell nyernie a világbajnokságot. Csak ezt az eredményt fogadja el tőlük a közvélemény. A németeken ilyen nyomás nincs. Jó lenne, persze, nyerni, de ha nem sikerül, senki fejét nem veszik. Ilyen lelki teher nélkül játszani, ez bizony fél győzelem.