Eduard Sevardnadze 1928-ban Grúzia nyugati részén, Mamatiban született, amely akkoriban a Szovjetunión belül a Transzkaukázusi Szocialista Szovjetköztársaság része volt. Apját, aki tanárként kereste kenyerét, a sztálini terror idején, 1937-ben letartóztatták, de egy volt diákja segítségével kiszabadult.
Eduard Sevardnadze 1948-ban lépett be a kommunista pártba, 1951-ig a pártiskola növendéke volt, majd az "Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség", ismertebb nevén Komszomol funkcionáriusává választották meg. 1965-1972 között Grúzia belügyminisztere volt. Hadjáratot hirdetett a korrupció ellen, s e törekvését a Kreml is támogatta.
A belügyek irányítójaként 25 ezer ember letartóztatását rendelte el, közülük 17 ezer volt párttag. A tbiliszi kormányzat illetékeseivel sem bánt kesztyűs kézzel. Bár a pártban növekvő elismeréssel figyelték a grúziai tisztogatásokat, szűkebb pátriájában egyre népszerűtlenebbé vált.
1972-ben a szovjet kormány a grúz kommunista párt első titkárává tette meg. Azt a feladatot kapta, hogy szorítsa vissza a szürkegazdaságot, amely elburjánzott Sevardnadze elődje, Vaszil Mzavanadze első titkársága alatt. A korrupció tombolt a köztársaságban, a termékek mindössze 68 százalékát exportálták legálisan, miközben más szovjetköztársaságokban ez az arány, a hivatalos adatok szerint legalábbis, elérte a száz százalékot.
Egy legenda szerint miután első titkárrá nevezték ki, arra utasította a helyi pártvezetőket, mutassák fel neki bal kezüket. Akin nyugati órát fedezett fel, azt felszólította, orosz karórára cserélje azt. Sevardnadze kormányzása sikeres volt. Más köztársaságokkal szemben Grúzia gazdasága nem stagnált, fejlődésnek indult.
1974-ben például az ipari termelés 9,6, a mezőgazdasági 18 százalékkal nőtt. Miközben Moszkvában egyre többen és többen álltak az élelmiszerüzletek előtt, Tbilisziben a sor fokozatosan apadt.
Sevardnadze a politikai reformot is támogatta, s arra serkentette a párttagokat, fogalmazzanak meg bírálatokat a párt tevékenységével szemben. Fellépett a nacionalizmus ellen, s amint egy pártkongresszuson fogalmazott, Grúziában nem keleten, hanem északon kel fel a nap - utalva Oroszország meglátása szerint pótolhatatlan szerepére. 1978-ban bekerült a Szovjetunió politikai bizottságába.
1985-ben némi meglepetésre nevezték ki szovjet külügyminiszternek. Mihail Gorbacsovval együtt őt tartották a külpolitikai fordulat atyjának. A nyolcvanas évek végére azonban eltávolodott Gorbacsovtól, míg utóbbi a Szovjetunió egybetartását tartotta fő céljának, Sevardnadze további politikai és gazdasági reformért szállt síkra. 1990-ben tiltakozásként le is mondott a külügyi tárca irányításáról.
A Szovjetunió bukása után Grúziában zavaros volt belpolitikai helyzet, polgárháború tört ki. 1992 novemberében Sevardnadzét a parlament elnökének nevezték ki, ami az államfői tisztséggel volt egyenértékű. Miután 1995-ben visszaállították az elnökség intézményét, Sevardnadze a választáson a voksok 70 százalékát szerezte meg, 2000 áprilisában pedig újraválasztották, igaz, csalással vádolták.
Az ország gazdasága az elburjánzó korrupció miatt nehéz helyzetbe került. Azzal vádolták a volt szovjet külügyminisztert, hogy környezete uralja a gazdaság 70 százalékát. A 2003 novemberi parlamenti választás után tüntetések törtek ki az országban, tízezrek tiltakoztak a kormány ellen.
Sevardnadze november 23-án, az ellenzéki vezetőkkel és Igor Ivanov akkori külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után lemondott hivataláról. Távozását örömünnep fogadta. Azóta is visszavonultan élt Grúziában.
