gyilkosság;vádemelés;Járdánháza;

- Agyonverte az alvó apját

Vádat emeltek egy 18 éves fiú ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerint tavaly júniusban baseballütővel verte agyon apját egy családi ünnepség után Járdánházán.

Martossy György, a főügyészség szóvivője elmondta: tavaly június közepén a vádlott testvérének az általános iskolai ballagását ünnepelték a család házában. Az összejövetel közben a vádlott apja és anyja többször összeveszett, és az idősebb férfi bántalmazta feleségét.
A szóvivő tájékoztatása szerint a vádlott többször is bekísérte egyébként ittas anyját a házba és lefektette aludni, azonban a konfliktus újból és újból fellángolt. A vendégek távozása után már csitulni látszottak az indulatok a szűk családi körben.

Hozzátette: miután mindenki nyugovóra tért, a vádlott bement apja lakrészébe, ahol egy fából készült baseballütővel többször nagy erővel fejbe vágta és a testén is ütlegelte az ágyban fekvő, alvó családfőt. A bántalmazásba a sértett a helyszínen belehalt. A cselekmény idején enyhe fokban ittas vádlottat a helyszínen őrizetbe vették, azóta előzetes letartóztatásban van. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a 18 éves fiút és határozott időtartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratában - jegyezte meg Martossy György.

Júliusban minden hétvégén a 3-as metró helyett pótlóbuszok közlekednek Kőbánya-Kispest végállomás és a Nagyvárad tér között a vonal felújítása miatt.