Schulz 2011 óta tölti be ezt a posztot, és semleges megfigyelők is elismerik, hogy valódi politikai súlyt harcolt ki hivatalának. Húsz éve tagja az EP-nek, ismeri annak minden műhelytitkát, a német mellett kiválóan beszél angolul és franciául is. Kiváló taktikus, ért a kompromisszumokhoz, de ha indokoltnak látja, tud harcosan kemény is lenni.
A nyugati politikusok között az elsők között ismerte ki Orbán Viktort, nevezetes mondása szerint "Orbán okos ember, de az európaiak sem hülyék". Martin Schulz korrekt viszonyt ápol Angela Merkellel, s a CDU-CSU támogatása eleve biztosította számára parlamenti elnöki újraválasztását.
Schulz mellett három jelölt pályázott az elnöki posztra, nem annyira a siker, inkább frakciójuk politikai karakterének megmutatása érdekében. A Konzervatívok és Reformerek csoportja a pakisztáni származású brit Sajjad Karim képviselőt jelölte. Ő 101 szavazatot kapott, valószínűleg a mérsékelt euroszkeptikusok mind rá szavaztak.
A csoport vezetője, a szintén brit konzervatív Syed Kamall pedig Guyanáról származik. Az euroszkeptikusok feltehetően ezzel is jelezni akarják, hogy az európai integráció elmélyítésével szembeni ellenérzésüknek semmi köze sincs a rasszista tendenciákhoz. A Zöldek az osztrák Ulrike Lunaceket jelölték, aki 51 szavazatot szerzett. A negyedik jelöltet a baloldali frakció állította, ő is 51 voksot gyűjtött be.
A spanyol Pablo Iglesias ifjúkommunistaként kezdte politikai szereplését, majd politológus professzor és ismert tévészereplő lett. A nagytőke ellen tiltakozó indignados mozgalomból kinőtt Podemos párt színeiben választották meg EP-képviselőnek. Példaképének a görög Alekszisz Cipraszt tartja, aki a Szirizában sikeresen vonta össze a különböző kommunista és egyéb szélsőbaloldali pártokat, csoportokat.