Az amerikai fekete rabszolgák 1865. januári felszabadítása (az Egyesült Államok Alkotmányának 13. módosítása) csupán a szabad mozgást és elvileg szabad munkavállalást jelentette, de a faji elkülönítés, a diszkrimináció számos fajtája azonban nem szűnt még a 20. század közepére, sőt, különösen Délen, a különböző fajgyűlölő szervezetek, mindenekelőtt a Ku-Klux-Klan részéről mindennaposak maradtak a fizikai atrocitások és a megfélemlítések. A teljes egyenjogúságig még nagyon hosszú út vezetett, és a legeredményesebbnek egy erőszakmentes mozgalom bizonyult.
Az 1950-es években Alabamából indult el egy fiatal fekete baptista lelkész, dr. Martin Luther King mozgalma, a Déli Keresztény Vezetők Konferenciája, amely az evangéliumi szeretet hirdetését ötvözte azzal a “polgári engedetlenségi mozgalommal”, amellyel a 30-as években Máhátmá Gandhi harcolt előbb Dél-Afrikában, majd Indiában a brit gyarmatosítók ellen. Ilyen akció volt az 1956-os montgomery “buszbojkott” , amikor a feketék több mint egy éven át inkább gyalog mentek munkahelyükre, mintsem eleget tegyenek a tömegközlekedés faji elkülönítésének, Rosa Parks megaláztatását követően. Parks asszonyt ugyanis leszállították az autóbuszról, mely egy fehéreknek fenntartott helyre ült le megváltott jegyével.
King 1958-ban jelentette meg az Út a szabadság felé (Stride Towars Freedom) című munkáját, amely jelentős hatást gyakorolt a polgárjogi harcra. Hívei ülősztrájkokkal érték el, hogy számos déli városban megszűnt az elkülönítés az éttermekben, színházakban, templomokban, könyvtárakban, parkokban és más nyilvános helyeken. Ugyancsak békés eszközökkel harcoltak a “szabadság-utasok”(“freedom riders”), akik az autóbuszokon való szegregáció ellen léptek fel. James Meredith ügye 1962-ben már nem zajlott ilyen békésen: a fekete fiatalember elhatározása, hogy a Mississippi Állami Egyetemen szerez diplomát, John F.Kennedy elnök és az állam kormányzója, Ross Barnett közti komoly nézeteltéréshez, sőt, olyan súlyos zavargásokhoz vezetett, hogy az elnöknek a Nemzeti Gárda egységeit kellett az államba vezényelnie. Martin Luther Kinget, aki aktívan részt vett, a békemenetekben, ezekben az években többször is letartóztatták.
A kultúra, az irodalom, a zene, és mindenekelőtt a film sokat tett azokban az években a fajgyűlölet ellen. A két leghíresebb Stanley Kramer 1958-as Megbilincseltek című filmje, két, szó szerint és átvitt értelemben is egymáshoz láncolt szökevény története, valamint a Harper Lee regényéből született Ne bántsátok a feketerigót (1962), amely egy ártatlanul megvádolt fekete fiatalember kálváriájáról és fehér ügyvédje reménytelennek tűnő harcáról szól.
Kennedy 1960-ban még elnökjelöltként egyenjogúságot hozó polgárjogi törvényt ígért. 1961-ben ő vetette fel először a "pozitív diszkrimináció" elvét a kisebbségek előre jutása érdekében. Törvényjavaslatát azonban végül csak 1963-ban terjesztette a kongresszus elé. Már folyt róla a vita, amikor 1963. augusztus 28-án Washingtonban a Lincoln emlékműnél 400 ezres békés tüntetés volt, ahol King elmondta híres beszédét, amely ma már tananyag az amerikai iskolákban: “Van egy álmom, hogy ez a nemzet felébred és megéli igaz hitét, és magától értetődőnek veszi az igazságot: minden embert egyenlőnek teremtettek. Van egy álmom, hogy egy napon Georgia vörös hegyein a volt rabszolgák gyermekei és a volt rabszolgatartók gyermekei együtt ülnek le a testvériség asztalához. Van egy álmom, hogy egy napon még Mississippi, a sivatag-állam, amelyet az igazságtalanság és az elnyomás hősége fullaszt, a szabadság és az igazság oázisa lesz....”
John F. Kennedy 1963. november 22-i meggyilkolása, amelynek okai között e törvénytervezettel szembeni déli ellenállást is emlegetik, legfeljebb elodázni tudta annak elfogadását. Végül alig több mint fél évvel később Lyndon B. Johnson az amerikai szenátus történetének egyik leghosszabb vitáját követően aláírta a polgárjogi törvényt, amely megtiltotta a feketék és a fehérek faji elkülönítését, és a faji alapú diszkriminációt. 1965-ben Martin Luther King mozgalma azt is kivívta, hogy a szövetségi kormány biztosítsa a választójogot azoknak, akiktől az egyes államok megtagadnák azt. A gyakorlat azonban mindkét törvény esetében még éveken át mást mutatott, így a feketék harca nemcsak hogy folytatódott, hanem még radikalizálódott is, különösen a Los Angeles külvárosában, Watts-ban kitört 1965-ös faji zavargások után. Nem véletlenül mondta King az 1964-ben neki ítélt Nobel-békedíj után: “Olyan munkáért kaptam, amit még nem fejeztem be”.
Martin Luther Kinget 1968. április 4-én Memphisben meggyilkolták. Akkor a fekete közösségen belül is sokan úgy vélték, hogy a békés út járhatatlan, és néhány évig a szélsőbaloldali, terrorista eszközöktől sem visszariadó Fekete Párducok számítottak a fő zászlóvivőknek. Hosszú távon azonban Kingéknek lett igaza. Az egykori polgárjogi vezető halála után Barack Obama személyében afro-amerikai elnöke lett az Egyesült Államoknak.
