Ehhez ad tanácsokat Brunella Gasperini olasz pszichológus a La Repubblica hasábjain.
Mindenekelőtt ne süppedjünk bele a megszokásba, mert annak az a következménye, hogy mindenre ugyanazokat a válaszokat adjuk és ez a lelki restség maga után vonja a fizikai lustaságot. Szabaduljunk meg a monotóniától, az ördögi köröktől, amelyek visszatartanak bennünket bármilyen változástól.
Ne rágódjunk kellemetlen régi emlékeken, mert azok képesek megmérgezni jelenlegi helyzetünket. De az sem jó, ha bebeszéljük magunknak, hogy minden rendben van, amikor nincs, és a végén megfosztjuk magunkat probléma-megoldó készségünktől.
Az sem éppen előnyös, ha valaki folytonosan egy jövőben bekövetkezendő eseményen rágódik, és már akkor magába szuggerálja a várható baljós következményeket, amikor még az sem biztos, hogy az eseményre valóban sor kerül.
A folyamatos panaszkodókra is vonatkozik a „gondolat teremtő ereje”: aki mindenütt, múltban, jelenben, jövőben csak a rosszat látja, aki meg van győződve arról, hogy minden rossz csakis vele történik meg, előbb-utóbb eljut odáig, hogy neki nem is érdemes semmibe belefogni, mert úgysem fog sikerülni.
De legalább ennyire káros, ha valaki mindenért másokat okol, mindenütt ellenségeket keres és talál. Ezzel azt éri el, hogy beleéli magát az áldozat szerepébe, aki nem képes irányítani saját életét.
Aki nem tud ezektől a gondolatoktól szabadulni, az elidegeníti magától a hozzá közelállókat, irigy és intoleráns lesz másokkal szemben, meg sem próbálja azokat megérteni, akik nem úgy gondolkodnak, mint ő. És aztán e terheket cipelheti magával ítéletnapig – akárcsak a kilóit.
