Románia;Basescu;korrupciógyanú;Ponta;

- Rejtett kamarás felvételek buktatják le a korrupt politikusokat

Romániában a testvérén keresztül került korrupciós-gyanúba Traian Basescu. Az ügy egy rejtett kamerás felvétel napvilágra kerülésével vetett olyan hullámokat, hogy Victor Ponta miniszterelnök ma közölte: követeli az államfő lemondását.  

Basescu testvére, Mircea egy  májusban emberölési kísérlet miatt elítélt alvilági figura családjával került szorosabb kapcsolatba, miután négy évvel ezelőtt megkeresztelte Sandu Anghel egyik unokáját.  

A most nyilvánosságra került, rejtett kamerás felvételen Anghel fia és Mircea Basescu arról beszélgetnek, hogy ez utóbbi megkapta-e azt a 350 ezer eurót, amelyet fiú azért adott át az államfő öccsének, hogy Traian Basescu közbenjárásával segítsen elérni az akkor még előzetes letartóztatásban lévő  Sandu Anghelnek egy enyhébb büntetést.

A felvételen elhangzott beszélgetés szerint két összeg, a 350 ezer-, illetve  250 ezer euró is elhangzik, Mircea Basescu viszont azt monda, hogy csak az egyikről volt tudomása. Az államfő testvére csütörtökön kijelentette, hogy a beszélgetésben elhangzott pénz egy tartozás rendezése, szerinte a félreértés abból adódik, hogy a szavakat kiollózták a beszélgetés egészéből.

Victor Ponta szerint az államfőnek le kellene mondania, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka az igazságszolgáltatásra, és bebizonyítsa, hogy Romániában valóban függetlenül végezhetik feladatukat a bírák és az ügyészek. Ponta megállapította: ha más személyről lett volna szó, és nem az államelnök testvéréről, akkor már rég őrizetbe vették volna.

Az ügyben maga Traian Basescu is megszólalt, aki határozottan cáfolta, hogy ő bármit is tett volna Sandu Anghel érdekében, és mint mondta, ezt bizonyítja a májusi bírósági ítélet. 

Hangzatos névvel, a Szabadság és Demokrácia Európájaként alakult meg az Európai Parlament új, euroszkeptikus frakciója, melynek vezéralakja a brit EP-választásokon taroló Nigel Farage. A brit UKIP – az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja – már több ciklus óta jelen van az Európai Parlamentben, képviselői többnyire a Konzervatív Pártot otthagyó szupertoryk voltak, de valódi befolyással nem rendelkeztek az EP-ben. Most 24 fővel övéké a legnagyobb brit delegáció, s ennek megfelelően érdemi politizálásra készülnek.