Sokunknak a nyár olyan, mint egy mély lélegzet. Megpihenünk két csata között, legyünk diákok, tanárok, szülők, politikusok, újságírók. Januártól június közepéig, végéig, szeptembertől pedig karácsonyig tart az őrület, a darálás, megpróbáljuk megoldani a hétköznapjainkat és a jövőnket is, esetleg hajtunk a karrierért. Aztán valami összejön, valami nem. A nyári forróságban átgondoljuk vagy elfelejtjük kudarcainkat, a sikereket pedig - ki-ki vérmérséklete szerint - esztelen tombolással vagy árnyékban hűsöléssel ünnepli meg.
De a nyár a többségnek egyáltalán nem ilyen. Egy-két millió embernek a forróság egyáltalán nem mérsékli, inkább fokozza a szenvedését. Ők harminc-negyven fokban is bemennek a gyárba, az áruházba, az étterembe, kint izzadnak az építkezéseken a gőzölgő bitumen mellett, sárga mellényben nyírják a gazt az árokparton, vagy egyszerűen otthon ülnek dologtalanul. Nekik nem biztos, hogy van idejük vagy kedvük gondolkodni. Nem hogy ők, lehet, hogy a gyerekeik sem jutnak el nyaralni, inkább otthon izzadnak a panelban a tévé előtt, vagy szaladgálnak a düledező ház körül. A bérrabszolgaság és a szegénység legrosszabb következménye a monotonitás, az unalom. Minden hónap ugyanolyan, nincs lélegzet, nincs átgondolás, nincs jövő, csak a jelen. Vagy van éppen annyink, hogy megéljünk, vagy nincs. Nincs miből felhalmozni, nincs miből tervezni. A legfontosabb kérdés, hogy holnap éppen mit főzünk és miből.
A lassú nyár talán még inkább a szemünk elé tárja a nyomort. Még ha egy hétre sikerül is bejuttatni a gyereket egy kedvezményes árú nyári táborba, a vakáció további kilenc hete kínszenvedés. Jól emlékszem a hazatéréseimre a nagyszüleim által minden évben finanszírozott balatoni kempingezésből. Mérhetetlenül szomorú voltam mindig. Polgári jólét híján vissza a natúr létezésbe, no persze azért olyan rosszul nem álltunk.
De nem akarok feketére festeni mindent, nem Kongóban vagy Észak-Koreában vagyunk, sok gyereknek és felnőttnek lehet idén is felhőtlen nyara. Sok élményt ki lehet hozni kevés pénzből is. Sokszor elég néhány üveg sör és némi álló-, vagy folyóvíz. Sokszor elég annyi, ha az ember állást kap vagy megtarthatja a régit. Sokszor elég, ha felvételt nyer egy egyetemre. Vagy megházasodik, esetleg gyermeke születik. Azt nem mondanám, hogy nem csak kenyérrel él az ember, de az biztos, hogy a nyári kedvünk nem feltétlenül a kenyéren múlik.
De akármilyen kedvünk legyen augusztus végéig, az ősz mindenképpen eljön. A hűvös szelek pedig felforgathatják az életünket és a világot.
