- Közhelyszámba megy, hogy a politika betör az életünkbe, rágja a lelkünket. Érezhető ez a magánrendelésein?
- A pszichoterápia tevékenységi köre az egyén belső világára, múltjára, kapcsolatrendszerére terjed ki. Ebben csak nagyon áttételesen jelenik meg a politika. De ha engem kérdez, sokakkal együtt úgy élem meg, hogy akik minket képviselnének, megjelenítenék érdekeinket és vágyainkat, noha közülünk valók, alig illeszkednek hozzánk. Nem tudunk hozzájuk kapcsolódni. Olyan, mintha egy háromszöget és egy kört kellene összerakni a legóban.
- Az ország helyzetét elemző írásaiban kopogós mondatokkal fogalmaz. Miért érzi fontosnak, hogy erről írjon?
- Azért, mert a társadalmi jelenségek és mozgások gyakran olyan állapotba hoznak, hogy napokig nem tudok aludni. A családom ilyenkor azt szokta javasolni, hogy rendeljek el hírolvasási moratóriumot önmagam számára. Ehelyett terápiás célzattal írok valamit, ami segít abban, hogy jobban megértsem a dolgok hátterét. És ha ezzel másoknak is segítek, akkor talán egy picit jobb lesz.
- Siófokon volt, amikor hívtam. Nem nyaralt, dolgozott.
- Igen, a Civil Csoport Hétvége harmadik rendezvényét tartottuk ott. Van egy 15 fős szakmai stáb, azzal foglalkozunk, hogy ha összegyűlik mondjuk 60 ember, akkor egy kétnapos, sok-sok órás együttlét után egymást valamennyire megértve, a konfliktusokat újra és újra kezelve, hogyan találhatunk a végére közös hangot, ami lehetőséget teremt arra, hogy viszonylagos biztonságban együtt tudjunk létezni. Hozzáteszem, a "másik" oldal egyelőre töredékesen képviselteti magát a csoportban. Pedig érdemes lenne eszmét cserélni.
- Mi a Hétvége célja? Civil szabadcsapatokat akarnak szervezni?
- Ez nem mozgalom. Nem tervezzük, hogy erre támaszkodva megváltoztatjuk a világot. Annyit teszünk, hogy a saját eszközeinkkel olyan közeget hozunk létre, ahol ki lehet próbálni, milyen civilként benne lenni valamiben, milyen átélni a demokrácia bonyodalmait és szépségét. Ez az élmény és tapasztalat muníciót adhat más helyzetekre, ahol élesben mennek a dolgok.
- Kicsiben talán kezelhetők az ellentétek, de ez nem változtat a társadalmi megosztottságon.
- A Fidesz szavazatmaximalizálási stratégiája részben attól olyan hatékony, hogy életünket a jó és rossz harcának állítja be. Hallhatjuk: mi a jók közössége vagyunk, a Békemenet, miénk a tiszta nemzeti hevületet tükröző színház és megépítjük az ártatlanság szobrát. De támad a gonosz - hiszen ahol a jók összefognak, velük szemben ott állnak a rosszak: a kritikát megfogalmazók, a más hangon megszólalók. Tudjuk, a haza nem lehet ellenzékben. De ez sajnos fordítva is igaz: az ellenzék nem lehet a hazában.
- Kétlem, hogy Orbán és csapata szociálpszichológiai tanulmányok mentén dolgozta ki a tömegek megnyerésének módszerét.
- Nem nehéz ráérezni, hogyan lehetünk hatással másokra. Magyarország borzalmas évszázadot tudhat maga mögött. Ha olyan tükröt tartanak elénk, amiben szépnek, erkölcsösnek, bűntelennek, sikeresnek látszunk, szívesen nézegetjük magunkat benne. Ha ilyenkor valaki megszólal, hogy ott egy bibircsók, utálhatjuk. Sokan azt hiszik, hogy a miniszterelnök valamilyen. Én pedig úgy gondolom, ő mindig azt az arcát mutatja, ami a leghatásosabb. A helyzettől függően lehet oroszbarát vagy oroszellenes. Nem nacionalista, de sokszor annak láttatja magát, ha ezzel nyerhet a legtöbbet. Kiválóan alkalmazkodik és remekül képes reprezentálni a jó és rossz küzdelmét. A párt kommunikációja abban is nagyon jó, hogy pontosan annyi homályt hagy, és olyan mesevilágot teremt, amelyet az emberek képzelete föl tud tölteni testreszabott pozitív fantáziákkal.
- Bocsánat, provokatív leszek! Sokan mondogatják, blogolják, hogy Viktorunk elmekórtani eset. Szakmai szemmel nézve tényleg az?
- A címkézést és találgatást hagyjuk meg azon publicistáknak, akik szeretik a tollukat a másik vérébe mártani. Azt viszont látom, hogy az autoriter berendezkedések kedveznek például a narcisztikus személyiségek fölfelé bugyborékolásának. Ők - akár Klaus Mann Mefisztója - a róluk kialakított képet többre tartják, mint a belső valóságukat. Ha elég célratörők, ilyen közegben rakétaként ívelhet fel a pályájuk.
- Nem tudom, ön hogyan viseli, én irtózva nézem, ahogy a naponta robbanó időzített bombák miatt egymásnak feszülünk, és folyton úgy érzem, manipulálnak minket.
- Vegyük a kishantosi sztorit. Hallottam olyan véleményt, hogy a biogazdaság szervetlenül épült be az ottani gazdálkodásba, nem igazán adott munkát a helyieknek, nem szerették a környéken. A másik nézőpont, hogy Kishantosra lecsapott a hatalom ökle, barbárul elpusztítanak egy európai hírű mintagazdaságot. A dolgok nem egyik pillanatról a másikra keletkeznek. Gyakran nem tudunk eleget ahhoz, hogy ügyeinket megítéljük. Ez annak kedvez, aki több médiumot ural. Az ügyeknek története van, melynek során különböző igazságok és igazságtalanságok rétegződnek egymásra, mindenki csak egy-egy szeletre emlékszik, és semmi sincs kibeszélve. Nem is lehet kibeszélni, mert az egyik sérelmet csak az ATV-ben hallgatják meg, a másikat meg az Echo Tv-ben. Ebből így nem lesz egy ország.
- Kinek fontos, hogy egy ország legyünk? A regnáló hatalomnak biztosan nem, tesznek is érte, hogy ne legyünk azok.
- A kormányfő azt sulykolja, egységesek vagyunk, de ez az egység egyrészt absztrakció, másrészt hazugság. Viszont a jóság-mítosz csak kétmillió ember megnyerésére alkalmas, és itt tízmillióan élünk. Mi a Civil Csoportban azt keressük, ami tízmillió emberre érvényes lehet. Nem kell egységesnek lenni, nem kell föladni az autonómiánkat és ugyanazt gondolni, de - ahogy már mondtam - találhatunk egy közös hangot, aminek révén a legminimálisabban sértjük és a legmaximálisabban értjük egymást. Hiszen össze vagyunk kényszerítve, nincs két ország és nincs több út.
- Egyik esszéjében a hatalom természetét boncolgatja. Úgy tűnik, ez kortól független jelenség, a díszlet változik, a technika marad.
- Philip Zimbardo A Lucifer-hatás című művében összegezte, hogyan válhatnak átlagos emberek gonosszá egy rossz helyzetben. A rossz helyzetet valamilyen hatalom hívja életre, olyan körülményeket teremtve, melyek közt az emberi természet előnytelen oldalai kerülnek felszínre. Tehát nem feltétlenül torz emberek mételyezik meg a társaikat, vagyis nem a rohadt almák teszik tönkre a többit, hanem a rossz hordó rohasztja meg az almákat. Például a kormánypárt nem nyíltan cigányellenes, de kétértelmű kommunikációja, a rasszizmussal szembeni sokszor elnéző viselkedése azt üzeni, hogy a cigány nem egyenrangú állampolgár. Innen már csak egy laza sasszé a következtetés: a cigányság szabad préda. Szélsőséges portálokon vagy akár kormányközeli lapokban is rendszeresen állathoz hasonlítanak embereket, csoportokat. Ez egyáltalán nem ártatlan játék, mert az állat végső soron levadászható, és nem tudhatjuk, mikor válik tetté a gondolat.
- Mi felé tartunk? Mit tehetünk azért, hogy ne csak sodródjunk?
- Azt gondolom, a maga szintjén mindenki sokat tehet, és kell is tennie. De attól függően, milyen napom van, el tudok képzelni egészen rémes szcenáriót fasizálódással, polgárháborúval, meg olyat is, hogy a magyarság egyszer csak azt mondja: elég! - és a dolgok visszazökkennek egy normális mederbe. Jönnek még választások, csak kérdés, lesznek-e olyan pártok, amelyek egyszerre tudnak választ adni az "elmúltnyolcév" problémáira, valamint azokra, amiket az erőszakos centralizálás és az ideológiai igazodási kényszer okoz. A fejlődésünkhöz hatalmas tudástőke kell. A centralizálás azonban oda visz vissza, ahonnan el akartunk rugaszkodni. Ha visszaszorul az önálló gondolkozás, ha nem tanulod meg, hogyan tartsd kézben az életedet, ha nem tudsz dönteni és jókor kockáztatni, ha megfelezik az egyetemek költségvetését, ha nincs társadalmi mobilitás és a képzettek külföldre mennek, akkor itt hosszú távon vészes szellemi és gazdasági hanyatlás várható.
- Segíthet a társadalom bajain a pszichiátria legalább valamelyest?
- Nem. Lehet erről beszélgetni, most is azt csináljuk. Elmondhatom, mit gondolok, leírhatom, és megtörténhet, hogy ezek a hangok egyszer majd számítanak. Én hiszek az ilyesmiben. A pszichoterápiában nem ritka, hogy valaki azt mondja: most jött rá, hogy amire másfél éve felhívtam a figyelmét, abban van igazság. Szóval írok néha elemzéseket, elmondom a magamét, ha megkérdeznek, mert ez nekem is fontos. Másrészt nem tudhatom, hogy attól, amikről itt most szó esett, másfél vagy három év múlva nem esik-e le egy tantusz valakinek, valahol.