Sajnálatosan a sértődés és a bosszú még mindig túl erőteljes vezérlő erő egyesek számára. Még akkor is, amikor azt gondolhatnánk, hogy hatalmi helyzetben ezen már igazán túl lehetne lépni.
Ezt feszegette a Katona József Színházban tartott beszélgetésen több színházi szakember, szembesítve állításukkal a Nemzeti Színház igazgatóját. Az is elhangzott, hogy a "királynak is lehetnek szívfájdalmai, de arról sem lehet megfeledkezni, aki épp a deresen kínlódik".
A sértődés szerepet játszott abban, hogy ma két színházi társaság van, indulatosan egymást hibáztató csoportokba tömörültek különböző alkotók. A Katona József Színházban végre egy asztalhoz ültek a különböző térfélre sodródott felek, és lehetőség lett volna arra, hogy rendezzék a sorokat, kezdődjön már el végre az áhított dialógus.
A veszprémi színház igazgatója, aki rögtön közölte, ő bizony nem ért a politikához és a színházhoz sem annyira, Veszprémbe pedig "ejtőernyősként" nevezték ki direktornak, mégis úgy látja, eljött a kegyelmi állapot. Ezt jókora derültség fogadta a nézőtéren. A színpadon történtek, pedig sok mindenről árulkodtak, de kegyelmi állapotról a legkevésbé. Személyeskedő riposztok, jogosnak és jogtalannak látszó érvek váltották egymást. A kiegyezés, az a bizonyos kegyelmi állapot, viszont egyre távolodó vágyálomnak bizonyult. A szimbolikus gesztus is sokáig váratott magára.
A Nemzeti Színház igazgatójának többen felhívták a figyelmét, hogy egyfajta hatalmi centrumként, direktorként és színházi szervezet vezetőjeként is illene elhatárolódnia Kerényi Imre gyalázatos, nagy vihart kavart újabb "buzizó" megjegyzésétől. A Nemzeti igazgatója sokáig úgy csinált, mint aki nem veszi a lapot. Feszengett, dobogott a lábával, mereven maga elé tekintett. Aztán nagy nehezen, ha tetszik, hosszas unszolásra kimondta a miniszterelnöki megbízottól elhatárolódó mondatait.
Persze az elhatárolódások között is lehet különbség, csakhogy normális esetben ez képtelenség, hiszen elhatárolódni csak egyféleképpen lehet. Egyértelműen és karakteresen. Ezek után érdemes azon eltűnődni, milyen messze vagyunk a valódi dialógustól, hogy a kegyelmi állapotról már ne is beszéljünk!
