Nyomasztó dán fölénnyel kezdődött a tegnap esti meccs a vadi új Nagyerdei Stadionban, öt perc elteltével mintegy 92,43 százalékban volt a labda a vendégeknél (saját statisztika), de meglehet, az időérzékünk megcsalt, és ennél is többet járatták a labdát. Rendjén van, hogy Pintér Attila fájlalta, hogy az utóbbi időben nemigen volt lehetősége összetartásokat vezényelni, de azért ez sok volt. Már-már bántó. Mégiscsak Magyarország legújabb, legmodernebb, legszebb stadionjának nemzetközi debütálását ünnepelnénk, vagy mi.
Persze arra sem lehetett számítani, hogy megint 8-2-re nyernek a magyarok, mint 65 évvel ezelőtt (1949. július), amikor a hazai válogatott - a formálódó Aranycsapat - rommá verte szerencsétlen lengyeleket a válogatott első debreceni fellépésén. Igazság szerint még a 3-1 is sansztalannak tetszett, pedig 30 évvel később ('79. október) a vendéglátók ennyire verték a finneket Eb-selejtezőn. Azóta nem volt válogatott találkozó Debrecenben.
Egészen tegnapig.
Pintér Attila több helyi kötődésű játékost vezényelt a kezdőbe (a manapság is a Debrecent erősítő Korhut Mihályt és Szakály Pétert, aztán a Middlesbrough-hoz kikölcsönzött Varga Józsefet, valamint a karrierjét itt kezdő Dudzsák Balázst és Tőzsér Dánielt, továbbá a Loki mezét egy időben szintúgy viselő Rudolf Gergelyt), talán azt gondolván, jobban átérzik, mit jelent itt pályára lépni. Habár aligha ezen múlt, két, az imént megnevezett játékos révén a Pintér-alakulat végül mégiscsak 1-0-s előnnyel vonulhatott a szünetre. Maradjunk annyiban, ez maga volt a csoda. A 25. percben Tőzsér vágta előre a labdát, Dzsudzsák kilépett a leshatárról, majd ballal elpasszolta a labdát Stephan Andersen mellett (1-0). Mindez gyakorlatilag az első támadás volt azok után, hogy Martin Braithwaite Kasper Kusk jobb oldali bedobása után szemtől szemben találta magát Gulácsi Péterrel, ám a félidő ziccerétől olyannyira zavarba jött, hogy nemcsak a kapust, hanem a kaput is átemelte.
Immár érthető volt, Morten Olsen miért panaszolta előzetesen, nincsenek klasszis csatárok manapság Dániában… Ezzel együtt a vendégek nyolcasa többször is bajt okozott, később speciel balról befelé cselezve elfektette a komplett védelmet, addig-addig jöttek a lövő cselek, mígnem érkezett a blokk.
A dánok csapatként funkcionáltak, de végtére is, ezt a játékot gólra játsszák.
A térfélcsere után úgy bekezdett az Olsen-egylet, hogy csak az volt a kérdés, mikor érkezik az egyenlítés, öt perccel alatt több gólhelyzetet alakítottak ki, mint az első 45 perc során. Gulácsi a szerencsével sem állt hadilábon, főleg, amikor már feküdt, egy blokkoló lábról csak mellé perdült a labda, majd Eriksen szólója után a kapufa hárított helyette. Az 54. percben már semmi nem volt, ami megmentse a salzburgi portást attól a kellemetlenségtől, hogy a hálóban kotorásszon, mivel a Tottenhamet erősítő középpályás végül csak betalált (1-1).
És ezzel még nem volt vége, bármelyik pillanatban érkezhetett az újabb dán "dugó". Hogy mégsem érkezett, az Michael Krohn-Dehli rovására írható. Egyfelől hat méterről nem tudta elgurítani a labdát Gulácsi mellett (óriási bravúr volt, ahogy leért a jobb alsóhoz), másfelől már túljutott a magyarok egyesén, ballal mégis az oldalhálóba gurított. Varga Roland ezt kisvártatva megbosszulta, de olyan váratlanul, hogy Pintér konkrétan berohant a pályára (2-1).
A probléma az volt, hogy mindinkább megállapítást nyert: a dánok annyi gólt szereznek, ahányat akarnak. A válasz rögtön érkezett, Schöne a bal felsőbe bombázott (2-2).
Többet ugyan akartak, de rendre jókora pechjük volt.
Egy európai nívójú stadion már van az országban.
Egy európai színvonalat megütő csapatra még jó sokat várni kell…
